|
Egy Új Élet Küszöbén, I.
Január elseje volt, arra ébredtem, hogy a fejem borzasztóan fájt és a hányinger is kerülgetett. Feltehetőleg az előző éjjel folyamán elfogyasztott mennyiségű alkoholtól. A barátaimmal ünnepeltem az újév eljövetelét. Amikor az év első napján reggel felébredtem, a másik ágyon csak barátnőm Catherine Willows feküdt. Felültem, de aztán magamra kellett rántanom a takarót, mert felfigyeltem arra, hogy a ruháim valahol máshol voltak. Próbáltam emlékezni az előző estére, de ez most valahogy kiesett a fejemből. Mintha az agyamból kivágtak volna egy darabot. Az utolsó emlék az volt, hogy elindultunk a Bűnügyi Labortól, hogy a munkahelyünk hivatalos partijára odaérjünk. A parti a Luxor-ban volt, mi lettünk azok, akik ebben az évben a legtöbb ügyet sikeresen megoldották, így a főnökség ajándéka a luxus lakosztály volt. Amire utoljára teljes bizonyossággal emlékszem az az volt, hogy, már amikor ide feljöttünk akkor is enyhén illuminált állapotban volt a társaság. Csakhogy azért jó lett volna a többire is emlékezni. Magamra tekertem a takarót, elindultam, hogy megkeressem a ruháimat és felöltözhessek. Az ágy alatt megtaláltam az alsó neműmet, ez már nem volt valami bíztató jel. Tovább keresgélve két üres tecquillás üveg alatt megtaláltam a ruhám többi részét is. Az ember 35 éves korában már nem szokott fergeteges bulikra járni, és nekem sem volt szokásom, de nem tudhattam, hogy a megszokott munkahelyi szilveszteri buli így fog elsülni. Na persze a legtöbbre nem is emlékszem belőle. Bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Belenéztem a tükörbe. A hajam teljes mértékben össze volt kócolva, a nyakamon és a vállamon apró piros horzsolások voltak és a sminkem sem volt a régi. Megengedtem a vizet, vártam, amíg melegszik egy kicsit, majd beszálltam a zuhanykabinba. Jól esett a forró víz, egy kicsit felfrissített. Felemeltem a fejem, és hagytam, hogy a vízcseppek végiggördüljenek az arcomon. Aztán nekitámaszkodtam a falnak, és csak élveztem, ahogy a forró víz hozzá ér a testemhez. Nem igazán értettem, hogy mi értelme Las Vegas-ban forró fürdőt venni, amikor még télen is meleg van napközben. Elzártam a vizet, majd magamra tekertem egyet, a szálloda vakítóan fehér törölközői körül és nekiálltam kifésülni a hajamat… Miután végeztem a tisztálkodással, és kellően felfrissültem, megszárítottam a hajamat, majd felöltöztem. Megigazítottam a sminkemet, majd kiléptem a fürdőszoba ajtaján. Kis híján összeütközve főnökömmel Gil Grissom-mal.
- Oh, szia Griss. –mondtam egy kicsit még álmosan.
- Látom neked sem volt valami túl jó éjszakád.
Elmosolyodtam.
- Nem tudom, nem igazán emlékszem a részletekre.
- Az jó mert én se emlékszem semmire, viszont hoztam egy kis kávét, gondoltam jól esik majd.
- Köszi. –átvettem a kávét, majd megindultam az ajtó felé.
- Hová mész? –hallottam Greg Sanders kollégám hangját.
- Itt az ideje hazamennem, ki kell pihennem magam. –mondtam határozottan, miközben ő is megindult felém. Éppen nyitottam volna ki az ajtót, amikor a fülembe súgott valamit.
- Szerintem maradj még egy kicsit, ugye nem szeretnéd, hogyha kiderülne a kis titkotok?
Szembe fordultam a sráccal.
- Milyen titkunk? És legfőképp kivel?
Greg Grissom felé bökött a fejével. Egy pillanatig nem értettem az egészet, aztán leesett, hogy miről is beszél Sanders. Megfordultam feltéptem az ajtót és lerohantam a lépcsőkön. Amikor végre leértem odaléptem a portáshoz.
- Kérem, uram, hívna nekem egy taxit.
- Természetesen Ms. Sidle, a Luxor állja a taxi költségeit, hova lesz a fuvar?
- A Mark Ave 344-be, és köszönöm.
- További kellemes napot Ms. Sidle, a taxi hamarosan megérkezik.
Még egyszer megköszöntem, majd kiléptem a város forgatagába. Ahogy a portás ígérte a taxi néhány perc múlva meg is érkezett. Érdekes módon most valahogy nem volt dugó a városban, valószínűleg mindenki ki volt ütve az előző napi ünnepléstől. Ha ünneplésről, bulizásról volt szó Las Vegas az élen állt, a boltok soha nem zártak be, mindig volt mindenből a raktáron, ha elfogyott valami az éjjel közepén. Negyedóra alatt hazaértem. Adtam egy kis borravalót a taxisnak, majd a kulcsomat keresgéltem, amit csak hamar megtaláltam. Amíg azon voltam, hogy bejussak az ajtón, elgondolkoztam, vajon Greg csak ugratott, vagy tényleg történt valami az elmúlt éjjel. Nem tudtam eldönteni. Igazából, most csak az érdekelt a legjobban, hogy befeküdhessek az ágyamba és aludjak egy jót, mielőtt eljönne az éjszakai műszak kezdete. Ledobtam a táskámat és a kardigánomat a fogasra, majd jól bezártam az ajtót. Átöltöztem valami könnyebb öltözékbe majd leroskadtam az ágyamra. Mielőtt lehunyhattam volna a szememet már csöngött is a telefonom. Gondoltam, hogy Grissom, vagy valaki más lesz a csapatból, de azért megnéztem. Carrie Harper volt az. Egy régi New York-i ismerősöm, aki még évekkel ezelőtt felkért arra, hogy kezdjek el az újságjának dolgozni, akkor nemet mondtam neki, most pedig úgy éreztem, hogy képes lennék bármire is, ami elfeledteti velem az előző éjszaka üres helyét. Elhesegettem minden gondolatomat arról, amit Greg mondott, majd felvettem a telefont.
- Sidle!
- Szia Sara, Carrie Harper vagyok, New York-ból. Boldog Új Évet!
- Szia Carrie, Boldog Új Évet neked is. Mi újság van veled?
- Semmi különös, férjhez mentem, gyerekeket szültem, családanya lettem de még mindig dolgozom, egyrészt azért is hívtalak, mert szeretném megmondani neked, hogy még mindig áll az újsághoz az ajánlatom. Kipróbálhatnánk, hogy onnan Vegas-ból küldöd a cikkeket…
- Nem is tudom, Carrie, szerinted én képes lennék jó tanácsokat adni más embereknek, amikor még a saját életem is romokban hever?
Átfordultam a másik oldalamra és kinéztem az ablakon. A lakásom nem volt túl nagy, de a kilátás pazar volt, szinte egész Vegas-t be lehetett látni innen.
- Jaj ugyan már Sara, még mindig azért a bogaras pasasért vagy oda? Mond, miért nem lépsz? Annyi helyes pasas rohangál még Vegas utcán.
- Jó, jó…próbáljuk meg, küld át a témát e-mailben és igyekszem minél hamarabb válaszolni.
- Ez a beszéd Sara, majd figyeld meg, menni fog neked, mint a karikacsapás…
Egy jó fél órával később még mindig a Grissom-tól kapott nagy adag kávém másik felét ittam. Carrie elgondolkoztatott azzal, amit mondott. „Annyi helyes pasas rohangál még Vegas utcáin”. Végülis igaza volt, csakhogy ez egyszer már nem jött be nekem. Hank Pedigrew, igen, nem tudom hogy mi volt a problémája velem, talán egyszerűen csak nem szerette a monogám kapcsolatokat. Visszamentem a hálóba, majd lefeküdtem aludni…5 órával később és valamivel több energiával a kezemben már az új Las Vegas Sun-t olvasgattam. Túl sok mindent nem tudtam meg, így hát felnyitottam a laptopomat, bejelentkeztem és azonnal jelzett, hogy új e-mail-em van. Carrie volt az, elküldte az eheti témát. Reménytelen szerelem. Gondoltam, hogy ez csak valami vicc lehet, aztán miután rájöttem, hogy nem az egy újabb adag kávé jelenlétében leültem és elkezdtem megalapozni másodállásom és akár a végső menekülési lehetőségeim alapköveit.
- „Reménytelen szerelem. Igen, ez az a két szó, amitől a legtöbb nő retteg, akárhány éves. Ez kortól független. A tinik, amikor még a szőke hercegre várnak, vagy a 20-as nők, akik a bulikban keresnek menedéket, és vagyunk mi 30-as szinglik, akik már belefáradtunk a bulizásba, persze tisztelet a kivételnek, és már csak a nagy Ő-re, az igazira várunk, miközben több férfit is megismerünk, de szüntelen futunk egy mardosó érzés elől. Az utcán annyi helyes srác, férfi szaladgál, mi mégis csak egyetlen egyre várunk, arra aki örömmel teljesíti majd minden vágyunkat, és igazi társra találhatunk benne, akik kiegészíti hiányzó részünket. Akik már váltak el, vagy szakítottak már komolyabb kapcsolat után, azok tudják, hogy mennyire nehéz feldolgozni annak az embernek az elvesztését, akit szeretünk, és akiről hónapokig, vagy évekig azt hittük, hogy viszont szeret. Nehéz megtalálni az igazit, és amikor úgy gondoljuk, hogy igen, ő az akire annyira vártunk, egy hatalmas és újabb teher zuhan ránk, mert kiderül, hogy elérhetetlen magasságokban van az illető. Aztán, ha mégis sikerül elérnünk őt, akkor fennáll még annak az esélye is, hogy hamarosan, vagy csak sokkal később, de kiderül, hogy megcsalnak minket. Ha mégsem, akkor egy idő után akár el is hidegülhet a kapcsolat, vagy bármi közbe jöhet. A lényeg mindenhol ugyanaz. Mi elől is futunk? A reménytelenség érzése elől, azelől, hogy valaki „agyon taposson” minket, miközben mi vakon bízunk bennük.” –amikor kész voltam, még egyszer elolvastam, és úgy éreztem, hogy elégedett vagyok vele. Elküldtem Carrie-nek, aki pár perc múlva fel is hívott.
- Ez gyorsan ment Sara.
- Hát, két adag kávé sokat segít egy szilveszter éjszaka után. –elhatároztam, hogy megkérdezek valamit tőle- Nézz Carrie, hogyha, úgy lennék vele, hogy szívesen folytatnám tovább a munkát csak újságíróként akkor tudnál jó helyet New York-ban, ahol lakhatnék?
- Ez ám a beszéd, persze, hogy tudnék, a férjem az ingatlanpiacban utazik. Csak csörögj, ha úgy gondolod, hogy készen állsz. Van egy kis helyes lakás közel a kiadóhoz, nem túl nagy de mivel te szereted a panorámát, biztos hogy tetszene.
- Egy istennő vagy Carrie, lehet, hogy valamikor felugranék és megnézném azt a lakást.
- Megbeszéltük Sara, akkor majd még hívlak, hogy milyen lett a megítélése a rovatodnak. Jut is eszembe az a rovatcím megfelelne neked, hogy „Szerelem és New York”?
- Tökéletes Carrie…-feldiktálta a címet, amit leírtam egy cetlire és az asztalra dobtam, ekkor csöngettek az ajtómon, nem tudtam elképzelni, hogy ki lehet az- Most mennem kell, akkor várom a hívásod. Szia! –ezzel letettem a telefont. A laptopomat úgy hagytam ahogy volt és az ajtóhoz léptem. Kinyitottam azt és Catherine állt ott előttem.
- Szia, bejöhetek?
- Szia Cath, persze, gyere csak.
Ő leült a kanapéra, én pedig főztem két jó erős kávét, majd leültem mellé.
- Mi szél hozott erre?
- Hát a Greg féle madarak csiripeltek egy s mást a tegnap estéről.
- Ó nem, szóval halljam mit mondott?
- Azt, hogy lefeküdtél Grissom-mal, rólam meg azt, hogy Rick-kel.
- Warrick-kal?
- Sara, az egész estére nem emlékszem. A legutolsó emlékem az, hogy elindultunk a laborból…
- Akkor jó –szakítottam félbe-, legalább nem vagyok vele egyedül.
- Szerintem az egyedüli ember, aki mindenre emlékszik az Greg lesz. Különben honnan jutnának eszébe ilyenek?
Catherine remek megfigyelő volt, és ez a képessége vezetett ahhoz, hogy remek helyszínelő lett belőle, ugyanakkor a gyanúsítottak réme is, mert, általában aki Cathy-hez került kihallgatásra, az nem úszta meg szárazon. Ugyanakkor, amit most feltett kérdést, azt igen nehéz volt megválaszolni, vajon ő emlékezett mindenre és csak tőrbe akart csalni? Cath-et mindig is érdekelte, hogy mi volt, jobban fogalmazva mi lenne Grissom és köztem. Talán most is csak arra hajtott, hogy kiderítse az „igazságot”? Féltem tőle, hogy mire fogunk kilyukadni. Annyira soha nem voltam jóba Catherine-nel, hogy elmélyülten beszélgessünk a többiekkel, valahogy nem bíztam benne annyira, nem azért, mert nem volt jó barát, csak nekem nem volt túl szimpatikus a kezdetektől fogva.
- Nem tudom, nekem reggel úgy tűnt, minthogyha azért ő is elég vidáman ünnepelte volna az elmúlt évet.
- Jaj, Sara, te is tudod, hogy Greg-nek nem kell berúgnia ahhoz, hogy jó kedvű legyen.
Ebben viszont igaza volt, egy pillanatra elgondolkoztam és nem vettem észre, hogy Cath a laptopom felé indul. Gondolataimból a hangja zökkentett ki.
- Te felcsaptál újságírónak? – úgy kérdezte, mintha egy gyilkosság gyanúsítottja lennék, ezzel egy kicsit megijesztett, de egyben fel is húzott.
- És, ha igen, akkor ahhoz neked mennyi közöd van?! –ezzel kihúztam a laptopom áram ellátását aminek a képernyője ennek hatására pár másodperc múlva elsötétült. De ez nem volt neki elég, meglátta a cetlit.
- És ez mi? New York, 7. utca és a Broadway sarka, Sara te el akarsz költözni?!
- Nem, csak ott lakik egy barátnőm és szeretném a jövő hét folyamán meglátogatni őt. –füllentésben mindig jó voltam, ám az érzelmeimet kevésbé tudtam palástolni- És most Cath, légy szíves távozz, ki kell még pihennem magamat a műszak kezdetéig.
Catherine tudomásul vette, legalábbis reméltem, és távozott. Rosszabbul már nem is sülhetett volna el, azon gondolkoztam, hogy mi lesz a következő, ami történhet velem? Leültem pihenni, már csak két óra volt a műszakom kezdetéig. Egy órát pihentem, aztán ismét csöngettek azon a rohadt ajtón. Összeszedtem magamat, majd az ajtóhoz léptem és kinyitottam. Két teljesen idegen nő állt előttem, de valahogy mégis melegség járt át a félelem, vagy idegenség helyett.
- Jó napot, Sara Sidle-t keressük. –szólalt meg a magasabbik. Olyan érzésem volt a hangja hallatán, minthogyha már évekkel ezelőtt találkoztam volna vele valahol.
- Én vagyok az, kerüljenek beljebb. –mondtam majd félre álltam és megvártam, amíg becsukhatom az ajtót, majd szembe fordultam velük- Elnézést, de megtudhatnám, hogy Önök kicsodák?
- A nevem Samantha Sidle, és ő itt a húgunk Stella Sidle.
Azt hittem, hogy mentem elájulok.
- A húgunk? Várjunk csak egy pillanatra, ideállítanak, nem is ismerem magukat, és azzal jönnek, hogy mi hárman testvérek vagyunk?!
Le kellett ülnöm egy pillanatra. Én most vagy valami csúnya tréfa áldozata voltam, vagy tényleg volt két testvérem, akikre egyáltalán nem emlékeztem. Leültem a kanapéra, ők pedig velem szembe a két fotelba.
- Nézd Sara, tudjuk, hogy nehéz neked, ezt megértjük, de segítened kell. A nagyiról van szó.
- A nagyiról? Uram atyám ezer éve nem is hallottam róla, én már rég azt hittem, hogy meghalt.
- Most meg is fog, hogyha nem segítesz nekünk! –mondta Stella határozottan.
- Ki vagyok én, hogy segítsek? –csúszott ki a számon.
- Itt az ideje, hogy elmondjuk, igaz Sam? –nézett az állítólagos másik testvéremre Stella.
- Figyelj Sara, ez nehéz dolog, mert mi is csak most tudtuk meg, és először nekünk is nehéz volt, de a három erőnek együtt kell lennie…
- A három erőnek? –szakítottam félbe.
- Ne szakíts félbe!
- Bocs.
- Te is boszorkány vagy, ahogy mi is és a nagyi is. Akit te az édesanyádnak hittél, tudod, Laura, ő valójában csak a nevelőanyád volt, senki több, biológiailag semmi közöd nincs hozzá.
Úgy hittem, hogy aki ilyeneket állít, az vagy igazat mond, vagy elvetemülten hazudik. Fogalmam sem volt, hogy magamnak vagy a két „testvéremnek” higgyek.
- És akkor most mutassátok meg hogy hol van a kamera amivel az egész ország előtt adjátok le ezeket a pillanatokat.
- Sara, értsd meg itt nincs semmi féle kamera, ez az igazság. Mond, hasonlítottad már össze Laura DNS-ét a tiéddel? Mert bizony semmi féle egyezés nem lenne. –mondta Stella.
- Nézzétek, nem éppen a legjobb pillanatokban találtatok meg, lehet, hogy csak egy kicsit össze vagyok zavarodva. Talán, ha segítenétek valahogy emlékezni, vagy valami kézzel foghatót kapnék arról, amit mondtatok, akkor talán könnyebb dolgom lenne.
- Mivel a testvérünk vagy ezért segítünk neked. Nézd, a nagyi bűbájt szórt ránk kiskorunkban, hogy távol tartsanak minket anyával a démonoktól. Tudjuk, hogy nehéz feldolgozni, de hidd el sikerülni fog. Nem érezted már úgy, hogy valami más az életben, mint kellene?
- Hát Sam, ha arra gondolsz, akkor elég rosszul állok a pasik terén. Reménytelenül szerelmes vagyok a főnökömbe, csakhogy ő mindig visszautasít…
- Hidd el, csak azért mert nem ismer. Nézd a nagyi szerint neked van a családban a legerősebb erőd, csodálkozunk, hogy eddig még nem mutatkozott meg. Telekinézis és Teleportáció…
- Tele mi? –kérdeztem csodálkozva. Régebben is érdekeltek a mágikus dolgok, de azért ennyire nem mélyültem el bennük.
- Telekinézis és Teleportáció, tudom, nem egyszerű megérteni, de talán, ha sikerül előcsalogatnunk az erőidet úgy könnyebb lenne.
- És mégis hogyan gondoltátok?
Eddig észre sem vettem, de Stella egy könyvet szorongatott a kezében, amin egy ismerős szimbólum állt. A triquatra állt a könyv fedelén, első ránézésből bőrből volt.
- Nagyi ellátott minket néhány jó tanáccsal. Ahhoz, hogy teleportálj, koncentrálnod, összpontosítanod és lazítanod kell. Koncentrálj arra, hogy mondjuk szeretnéd, hogy ez a könyv, ami az ölembe van, a te öledben legyen, összpontosíts a könyvre, és lazítsd el magad. Na gyerünk Sara, menni fog.
Először kételkedtem magamba, aztán rájöttem, hogy annyi mindenen mentem már keresztül, hogy ez nem foghat ki rajtam. Koncentráltam arra, hogy az ősi könyv az én ölemben van, összpontosítottam, csak a könyvre figyeltem, behunytam a szememet és hirtelen, megéreztem valami nehezet a combjaimon. Kinyitottam a szememet, és tessék, ott volt a könyv a lábaimon.
- Sikerült? –kérdeztem kissé félve.
- Még szép. Na gyerünk, most a saját helyzetedet kell változtatnod. Ne feledd a három alapszabályt. Koncentrálj… -kezdte Stella.
- Összpontosíts… -folytatta Sam.
- És koncentrálj. –fejeztem be én. Tetszett ez az egész. Most nem hunytam be a szemem, úgy tettem, ahogy kellett, és egyszer csak olyan könnyűnek éreztem magam, majd a másik pillanatban már a kádammal álltam szemben a saját fürdőszobámban, ami két szobával arrébb volt, mint a nappali.
- Sikerült! –hallottam Samantha-t. Visszateleportáltam a nappaliba a kanapéra.
- Nos? –kérdezte Stella.
- Isteni érzés. –mosolyogtam- És mi van a telekinézissel?
- A mi nyelvünkre lefordítva azt jelenti, hogy a gondolataiddal, később pedig majd akár a kezeiddel is tudsz tárgyakat mozgatni.
- Kipróbálhatom? –kérdeztem félénken.
- Csak tessék, de aztán óvatosan. –mosolygott Sam.
Minden apró porcikámmal az asztalon heverő újságra koncentráltam. Gondoltam elég egy kisebb darabbal kezdeni, mielőtt még bajt okoznék. Pár pillanat múlva az újság keresztül repült a szobán és a hálószoba ajtajánál landolt.
- Félelmetes. De tényleg. De azért lenne egy kérdésem, és ez most nem hiszem, hogy ehhez a témához tartozik.
- Csak nyugodtan, kérdezz bármit.
- Ti hol laktok?
- New York, 3. sugárút, 2354, egy csinos kis házban. –válaszolt Sam.
- És ha már ez is szóba esett jobb lenne, odaköltöznöd, tudjuk, hogy nehéz itt hagynod Vegas-t, de nem ártana, ha az újdonsült feladatainkra koncentrálhatnánk.
- De hogy, még állásom is van New York-ban, másodállásban újságírónak csaptam fel ma. Fel is hívom Carrie-t, hogy lemondjam a lakást.
- Carrie-t? Carrie Harper-t? A New York Star szerkesztőjét?
- Aha, miért?
- Semmi semmi, csak nála dolgozom tanácsadóként. –mosolygott Sam. Ekkor jutott eszembe, hogy nem fog olyan gyorsan menni a felköltözésem New York-ba. A felmondási határidőm 30 nap, az pedig marha hosszú, ha azt vesszük, hogy addig még Grissom-mal kell majd dolgoznom.
- Csajok, nekem 30 napos felmondási határidőm van a Labornál, addig nem tudok elköltözni.
- Oké, akkor vegyél ki néhány nap szabadságot, és mentsük meg a nagyit.
- Megbeszéltük. Bejöttök velem?
- Persze, kíváncsiak vagyunk, hogy hol dolgozol.
- Akkor jó, indulás.
Már majdnem késésben voltam. Átöltöztem, összeszedtem a cuccaimat, majd elindultunk a Laborba. Kíváncsi voltam a többiek arcára, amikor bejelentem, hogy 30 napos határidővel felmondok, mert a testvéreimmel, akikről eddig nem is tudtam, New York-ba költözöm, és újságíró lesz belőlem…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
