Miután megkaptuk a jegyeket 10 perc sem telt el és a gépen ültünk. Amikor felszálltunk volt néhány gyanús külsejű pasas a beszállókapunál, de Tony lekötötte a figyelmemet. Most az egyszer Ryan nem nézte el a jegyfoglalást, így én Tony-val ültem a bátyám és Gina mögött.
- Na, akkor most lehet aludni. –mondta Tony és becsukta a szemét, menetközben a keze pedig a combomra vándorolt.
- Aludni? –fordult hátra Gina –Most keltél fel.
- Az lehet, de ki mondta, hogy aludtam? –vigyorodott el, én pedig elpirulva kibámultam az ablakon. Természetesnek tűnt, hogy a legjobb barátnőm bátyjával vagyok együtt, de Ryan előtt még mindig feszengve éreztem magam, ha ez a téma került szóba.
- Jó, mindegy. Akkor se aludj. Legalább a felszállást várd már meg.
- Oké. –ásított Tony, a keze pedig még mindig a combomon volt –Ha annyira akarod.
- Mit csinálunk, ha visszaértünk?
- Nekem lenne ötletem. –úgy tűnt, hogy Gina jobban örült volna, hogyha Tony alszik, mert amikor meghallotta Ryan megjegyzését egyből visszajött az életkedve.
- Ti nem igazán bírtok magatokkal, igaz? –vigyorodott el Tony.
- Mi? Miért… mi csak… egy jó vacsorára gondoltunk.
- Perszeeee. Én meg az angol királynő vagyok. -húzta a húgát Tony, úgy döntöttem, hogy itt jött el az én időm a közbelépésre.
- Te csak ne magyarázz DiNozzo! Szerintem ugyan annyira éhes vagy már, mint ők. –mondtam nevetve és a kezére mutattam, ami most már a combomat simogatta. Mielőtt még bárki mondhatott volna bármit megszólalt a stewardess Tony pedig rögtön el is aludt. A felszállás után néhány perccel már én is mélyen aludtam, túl fáradtnak éreztem magam, hogy a több órás utat ébren töltsem.
Talán egy fél órát aludhattam, de nem többet. Egy robajra ébredtem. Azt hittem, hogy légörvénybe kerültünk, de amikor körbenéztem láttam, hogy tévedtem. Az utasok előrehajoltak a székükben, sokan imádkoztak. Bennem pedig kishíján megállt az ütő. Tony nem volt sehol. Hirtelen tudatosodott bennem, hogy a robaj egy gépfegyver hangja volt. Láttam, ahogy Gina hátrafordul. Ryan sem volt a helyén. Kihajoltunk az ülések között, hogy lássuk mi történik. 2 maszkos férfi gépfegyvert szorongatott a kezében. A ruházatuk alapján azok a fickók voltak, akiket gyanúsnak találtam a beszállásnál. Aztán még nagyobbat dobbant a szívem. A gépfegyvereket Tony-ra és Ryan-re fogták. Tudtam, hogy ha meghalnak azt se én se Gina nem élné túl.
- Sarah, látod, hogy milyen...? -suttogott hátra Gina. Megerőltettem a szemem, és próbáltam felismerni a fegyvereket.
- Azt hiszem M1 Karabély. De nem vagyok benne biztos. Nagyon messze vannak.
- Van valamennyi esélyük? -bökött a srácok felé. A szívem még mindig a torkomban dobogott.
- Hát...nem sok. De ha tényleg Karabély, akkor az csak félautomata. Azt jelenti, hogy a gépen nem fogják használni, mert azzal ők sem járnának jól. Szerintem ha ölni akarnak, van náluk kisebb fegyver.
- Remek hír... -mondta Gina, és láttam az arcán az aggodalmat. Nagyjából ugyanaz játszódhatott le benne, mint bennem.
- Szerinted... -kezdte Gina.
- Nyugodjunk meg. -mondtam csendesen, de én is ideges voltam. Elővettem óvatosan a saját fegyveremet és betáraztam, Gina is így tett.
- Segítsünk nekik. -álltam fel, és Gina is követett. A fegyveremet egyenesen az elkövető fejére irányítottam, így biztos lövést adhattam le, ha szükség lett volna rá.
- Üljön vissza! -ordított rám az egyik.
- Nem akarom bántani.
- Bántani? -nevetett gúnyosan- Látja ezt? -rázta meg a kezében lévő gépfegyvert- Ezzel máris átlyukasztom a szép kis arcocskáját, vagy akár az övékét. -fordult a fiúk felé.
- Ne csináljon hülyeséget. -mondta Gina, aki ekkor lépett mellém. A fegyverét ugyanúgy célratartva.
- Amint megkapjuk az értékeket, leszállíttatjuk a gépet. -mondta a másik, teljesen nyugodtan. Én viszont már halálosan ideges voltam. Egy percre sem vettem le a szemem a támadokról.
- Előbb engedje el a túszokat, és megbeszéljük. -próbált Gina tárgyalni, ő ebből a szempontból sokkal jobb volt mint én. Én a fegyverekhez értettem, a túsztárgyalásokhoz nem.
- Nem, nincs mit megbeszélni.
- Tudja mit? Ha ilyen gyávák, hogy csak gépfegyverrel mernek négy ember ellen kiállni... -kezdtem sértegetni őket, hogy rávegyem őket, hogy elővegyék a másik fegyvert is. Tudnom kellett, hogy mi volt még náluk. A férfi letette az M1-est, és a zsebébe nyúlt.
- Ááá, nagyon szép darab. -mutattam a Revolverre amit előhúzott. Azzal, hogy megtudtam, hogy mi a másik fegyverük közel sem nyugodtam meg. A Revolvereket különös hírek ötvözték a fegyverek világában. Sosem sülnek be.
- Ugye? Most már egyenlők vagyunk.
- Akkor szépen elengedi a két túszt és mi elintézzük a dolgot. -bólintott Gina.
- Tudja mit? Van egy jobb ötletem. Megvárjuk, amíg leszáll a gép. Az még olyan 15 perc. -mondta az órájára nézve- Ha földet értünk, az utasokat elengedem, de maguk négyen maradnak.
- Rendben. -egyezett bele rögtön Gina. Én sem láttam jobb megoldást.
- Nekem is jó. -bólintottam, és reméltem, hogy nem a levegőben kezdünk el lövöldözni.
- Most pedig várunk. -mosolyodott el a pasas. Odasétált a haverjához, mondott neki valamit, amire az vigyorogni kezdett. Végre összenéztünk Tony-val. Láttam a szemében, hogy valami nincs rendben, de nem mertem semmit sem mondani, nehogy ő lássa a kárát. A 15 perc kínosan hosszú volt. Az utasokat végül leszállítottuk, és biztonságban volt mindenki, rajtunk kívül.
- Most pedig elintézzük, amit elkezdtünk. -emelte fel a kezében lévő pisztolyt.
- Oké. -a férfi egyre közelebb lépett, majd amikor elindultam felé, furcsán elmosolyodott. Se én se Gina nem értette, hogy miért. Azonban hirtelen megfordult és elkezdett lőni a társa irányába. Nem értettem, hogy mi folyik itt, aztán a két háttal álló férfi térdre rogyott és elterült a földön. Ginán láttam, hogy leakadt, így amikor a férfi fordult volna felénk az egész táramat beleeresztettem, hogy biztosra menjek. Ekkor a másik srác nyúlt volt a gépfegyverért, de Tony kirántotta a lábát, pont az utolsó pillanatban. Amíg a földre ért Gina 6 golyót eresztett a kezébe és a lábába. A pillanatnyi sokk után egyszerre rohantunk a fiúkhoz.
- Istenem. -mondtam, és már nem akartam erősnek látszani. Megeredtek a könnyeim, és próbáltam elszorítani a sebet Tony combján. Igen csúnyán vérzett, reméltem, hogy nem talált el artériát a golyó. Adtam egy apró csókot Tony-nak, és a másik kezemet az arcára tettem.
- Ne merj itt hagyni, hallod, DiNozzo! -mosolyogtam, miközben szinte ömlött a könnyem. Láttam, hogy Gina éppen szólni akart, ám ekkor 3 lövés dördült el. Egy pillanatig éles csengés zúgott a fülemben, és akaratlanul is a nyakamhoz kaptam. Sikítani tudtam volna fájdalmamban, de nem jött ki hang a torkomon. Láttam Tony rémült arcát, én pedig remegő kézzel engedtem el a nyakamat. A kezemen vörös folyadék csillogott. Már ismerős volt a színe. Vér volt az. Ahogy visszatettem a kezem a nyakamra éreztem, hogy csak súrolta a golyó, de így is eléggé vérzett. Kezdtem szédülni, képtelen voltam segítséget hívni, úgy tűnt, hogy mind ott fogunk meghalni. Ekkor azonban szirénázást hallottam. Egy pillanatra megnyugodtam, ám látván Tony sápadt arcát a szívem újra a torkomban dobogott. Egy egész osztagnyi mentős érkezett a gépre. Tony-t hordágyra rakták, nekem gyorsan bekötötték a nyakam majd engem is levezettek. Ugyanabba a mentőbe ültettek be, mint Tony-t. Mikor végre már nem kellett szorítanom a nyakamon lévő sebet, mindkét kezemmel Tony kezét szorítottam. A szemem még mindig könnyes volt, és akaratom ellenére is végigfolytak a könnycseppek az arcomon. Amikor beértünk a kórházba Tony-t azonnal a műtőbe vitték, nekem pedig egy orvos ellátta a sebeimet, majd befektettek egy kórterembe, ahol nyugtatót kaptam és hamarosan el is aludtam.
AJÁNLOM AZ OLDALT
