Leparkoltunk a kórház előtt, Ryan segített Ginának kimászni, Tony pedig engem segített ki. A recepcióig kézen fogva mentünk.
- Dr. Sanders-t keresem. -mondta Tony a recepciósnak.
- Egy pillanat. –valamit nyomkodott a gépen. – A második emeleten tartózkodik, éppen üres, szólok neki. –felhívta a dokit, mi pedig elindultunk a 32-es kórterembe, úgy tűnt Tony már jól ismerte a kórházat.
Elindultunk felfelé, és a nagyjából 30-as évei közepén járható doki széles mosollyal, de kissé elborzadva köszöntött minket. Úgy tűnt, mintha a DiNozzo családot már ismerné.
- Ms. DiNozzo! Örülök, hogy ismét találkoztunk. Lássuk csak, most éppen mi történt? -kérdezte, miközben Gina felült a vizsgálóra és a doki nézegetni kezdte a fejét.
- Szerencsére nincs nagy baj, eléggé vérzett, ahogy látom, de maximum egy kisebb agyrázkódást kapott. -végig nézte Gina minden csontját, sőt azt is elmondta, hogy a karja feletti seb is szépen gyógyul.
- Tessék. –adta át Ginának a recepteket. –Ezeket kell kiváltani és 2 hét múlva elmúlik minden. A fejét pedig borogassa, hogy beforrjon, mert ha elmarad, ismét vérezni kezdhet, amit nem fogok tudni egyhamar elállítani. Ma még itt kell maradni, nehogy valami komplikáció lépjen fel.
- Köszönöm Doktor úr. -mondta Gina, majd leszállt a vizsgálóágyról.
- És ön? -nézett rám- Látom legalább olyan ügyetlen, mint a barátnője. -nevetett. Kicsit furcsa humora volt az ürgének, de ha jó orvos, akkor nem bánom.
- Hát...így is mondhatjuk. -mosolyogtam, miközben Tony segített felülni az ágyra.
- Am...nincs kedves sétálni? -kérdezte Ryan zavartan Ginától. Erre Tony-val egymásra mosolyogtunk.
- Jó ötlet. -bólintott Gina és kisétáltak a teremből.
- Mondja Anthony, maguk mindig véresen kerülnek ki az akcióból? -nézett Tony-ra a doki, miközben érzéstelenítőt adott a lábamba, hogy összevarrja a sebet.
- Azért nem mindegyikből, doki. -mosolygott Tony Egyik kezét a térdemen pihentette, míg a másikkal a kezemet fogta. Valahogy most nem hatott az érzéstelenítő és rettenetesen fájt mind a karom, mind a lábam. Néhány perc alatt összevarrt a doki, de az a néhány perc sokkolóan sokáig tartott.
- Magának is bent kell maradni ma estére Ms. Wolfe, talán holnap már hazamehet. -mondta a doki, majd néhány receptet nyomott a kezembe- Fájdalomcsillapítók és immunerősítők. Szüksége lesz rájuk a gyógyuláshoz.
Mielőtt bármit is mondhattam volna kinyílt az ajtó és Gina kukucskált be rajta.
- Tony, kijönnél egy kicsit? -kérdezte.
- Megyek. -mondta Tony, majd elengedve a térdemet Gina után ment. Megköszöntem a dokinak a recepteket, megkaptam minden papírost, majd kiléptem a vizsgáló ajtaján.
- Tony, kész vagyok... -mondtam, ám amikor kiléptem Tony nyakában egy másik nő lógott.
- Ziva David. -nyújtott nekem kezet a nő, miután elengedte Tony-t.
- Sarah Wolfe. -mondtam nyugodtan, majd kezet ráztunk. Egyáltalán nem tűnt rokonszenvesnek a nő, nem csak az nem tetszett, hogy Tony nyakában lógott. Alapból olyan feje volt, mint egy képzett gyilkosnak. Aztán rájöttem, hogy kiről is volt szó. Tony mesélt róla. Ziva a Mosszad összekötő tiszt a csapatukban. Mosszad. Még jó hogy úgy néz ki mint egy bérgyilkos.
- DiNozzo! -hallottam egy férfi hangját a hátam mögül.
- Hello Főnök. -szólalt meg Tony.
- Minden rendben? -nézett Zivára majd rám felváltva.
- Persze főnök. -mondta Ziva, majd Tony-hoz fordult- Tony, bejössz az irodába?
Egyszerűen undorodtam attól a nőtől.
- Jó lenne, de itt kell maradnom. -mondta miközben rám nézett.
- Sajnálom DiNozzo, mindenképpen kellesz, hamár hazaugrottál. -mondta Gibbs. Bennem közben folyamatosan gyűltek az indulatok.
- Akkor...egy perc és megyek. -mondta Tony. Gibbs bólintott, Ziva pedig adott egy puszit Tony-nak. Mit képzel ez a nő magáról?? Megvártam, amíg becsukódik a liftajtó, majd éreztem, hogy nem bírom tovább a feszültséget.
- Ki ez a nő? -szegeztem neki az első kérdésemet.
- Ziva... a munkatársam, és nagyon jó barátom...
- Értem, nagyon jó barátod... -mondtam gúnyosan.
- Gyere, elkísérlek a kórtermedbe.
- Odatalálok egyedül is. -mondtam mérgesen.
- De...
- Menj dolgozni! -Tony lehajtott a fejét, megfordult és távozott.
- Sarah...tudom, hogy félreérthető, de Ziva és Tony közt nincs semmi. -próbálta javítani a helyzetet Gina.
- Honnan veszed? Nem láttad, hogy ölelgették egymást?
- Amikor Miami-ba mentünk, a repülőn rákérdeztem, de azt mondta, hogy olyan neki, mint a testvére, viszont nem akar többet. Higgy neki! Vagy legalább nekem...
Túl mérges voltam ahhoz, hogy józanul gondolkodjak.
- Rendben...majd gondolkodom. -ezzel sarkon fordultam és bementem a 374-es szobába. Leültem az ágyra, és mintha magamba zuhantam volna. Előtörtek a könnyeim és össze voltam zavarodva. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Higgyek e Tony-nak, vagy ne. Ginának akartam hinni, de ismerve Tony nőcsábász jellemét, talán együtt voltak Zivával, mielőtt eljött volna Miami-ba. Felültem az ágyra, ami az ablak mellett volt. Kibámultam a sötét éjszakába. A hold fényesen ragyogott, és a távolban a Capitolium és a Washington emlékmű fényei ragyogtak. Hagytam, hogy néhány könnycsepp végiggördüljön az arcomon. Érdekesen kavarogtak bennem az érzések. Féltékenység, düh, fájdalom. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, amióta elzavartam Tony-t dolgozni, de most valahogy nem tudtam volna szembenézni vele. Legalábbis úgyis veszekedés lett volna a vége. Aztán hirtelen nyílt az ajtó, és megcsapott az ismerős illat. Tony volt az.
- Menj el. -mondtam halkan.
- Nem tehetem. -mondta, miközben becsukta az ajtót.
- Lehet, hogy csak félreértés volt az egész, de most egyedül akarok lenni. -mondtam ránézve, majd kibámultam az ablakon. Odajött mellém.
- Sarah...megértelek...
- Hogy te értesz meg engem? -emeltem fel a hangom, amivel egy kicsit talán megijesztettem Tony-t, és feltételezem, hogy a környező szobákban is hallották- Mégis, hogy értenél meg engem, Anthony DiNozzo?
Megcsókolt, hosszan és szenvedélyesen, mielőtt bármit is mondhattam volna. Amikor szétszakadtunk egy perce elnémultam, szinte megállt a szívverésem is.
- Ziva csak a munkatársam...
Néhány másodpercnyi fáziskésés után eszembe jutott, hogy miért is beszéltünk Ziváról.
- A munkatársad? Láttam, hogy hogyan nézett rád, a munkatársak nem így néznek egymásra. Lefogadom, hogy többször is lefeküdtél vele!
- Hogy mondhatsz ilyet Sarah?! -csattant fel most már ő is.
- Ne haragudj... -mondtam, miközben pár könnycsepp csordult le az arcomon. Letörölte a könnyeket, én pedig nem húztam el az arcomat, hagytam, hogy a keze végigsimítson az arcomon.
- Te ne haragudj Sarah...igazságtalan voltam veled...
- Hogy te? -néztem rá értetlenül- Az, aki itt ma igazságtalan volt, az én vagyok.
Újabb könnyek kerültek elő, és már nem tudtam visszatartani őket. Sírnom kellett, nem tudtam, hogy miért tört most rám, de talán a Daniel házánál történtek is megráztak. Tony felült az ágyam szélére, és közelebb húzott magához. A mellkasára hajtottam a fejem, csakúgy, mint néhány órával azelőtt. Átölelt és simogatta a hátam. Pár perc alatt megnyugodtam teljesen.
- Sajnálom Sarah... -hallottam a hangját.
- Nem...én sajnálom. -mondtam, majd a szemébe néztem és hirtelen megcsókoltam.
- Elfelejtve? -kérdeztem mosolyogva.
- Talán. -nevetett Tony, mire megint megcsókoltam.
- Tudod, az itteni kórtermeket nem lehet belülről zárni, úgyhogy feltételezem, hogy ezt abba kell hagynunk. -mondta Tony, miközben levegőért kapkodva hagytuk abba az előbbi csókot.
- Ugyan már, senkit sem zavarnánk...és ki tudja, hogy mit művelnek odaát a testvéreink.
- Inkább nem szeretnék belegondolni. -nevetett Tony. Ekkor minden erőfeszítésem ellenére is egy hatalmasat ásítottam.
- Látom fáradt vagy. -mosolygott rám.
- Csak most az egyszer, de kerüljünk ki innen...nem úszol meg engem. -nevettem, majd amikor Tony felállt ledőltem az ágyra, ő pedig betakart.
- Azt hiszem, hogy ez az ágy nem foglalt. -mutatott a szomszéd ágyra.
- Most már az. -mosolyogtam, miközben Tony felfeküdt rá.
- Jó éjt, Sarah. -mondta mosolyogva.
- Jó éjt neked is Tony. -mosolyogtam, majd lecsuktam a szemem, pár percig még éreztem, ahogy néz, aztán elnyomott az álom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
