A kórház óta elvesztettem az idő érzékemet, de amikor kinyitottam a szemem sötétséggel találtam szemben magam. Aztán megláttam az éjjeliszekrényen a kis világító órát. Éjjel 1 óra volt. Nem akartam hinni a szememnek. Képes lettem volna délután lefeküdni ebéd után, és azóta fel se keltem? A jobb oldalamon feküdtem, és amikor meg akartam fordulni éreztem, hogy egy erős kéz fogja át a derekamat. Tony keze volt az. Lassan megfordultam, megpróbáltam úgy ügyeskedni, hogy ne ébresszem fel, de mivel a bal kezem még erősen fájt így nem sikerült. Lassan kinyitotta a fél szemét, amit én persze csak később vettem észre.
- Felébresztettelek? -kérdeztem.
- Nem számít. -mosolygott, majd kaptam tőle egy csókot. Végre elengedett, így sikerült a hátamra fordulnom. Amikor közelebb húzódtam hozzá meglepődve néztem rá.
- Mi van? Gina nem említette, hogy csak boxerben szoktam aludni? -erre a mondatára elnevettem magam.
- Nem, nem esett róla szó. Csak, hogy szeretsz ugrálni az ágyon…-húztam huncut mosolyra a számat.
- Igen, szeretek. De egyedül unalmas. –ölelt át.
- Akkor mit szólnál, ha segítenék? –csókoltam meg kacéran.
- Jó ötlet, nagyon jó ötlet Ms. Wolfe. –nevetett és szenvedélyesen megcsókolt. Egyre lejjebb haladva a kulcscsontomon… A lábammal átfogtam a derekánál, majd… megszólalt a telefonom.
- Ne vedd fel. –mondta, miközben kereste a számat.
- Muszáj, lehet, hogy Horatio az. –átnyúltam Tonyn keresztül és megnéztem a kijelzőt.
- Ő az? –kérdezte és megsimogatta a hátam.
- Nem, Gina. –furcsálltam, hogy mit szeretne, de végül felvettem.
- Szia.
- Szia, beszélnünk kell.
- Rendben, de most nem alkalmas. –néztem Tonyra, aki komoly fejjel bólintott.
- Nagyon fontos.
- Oké, de akkor szólok Tonynak…
- NE! A fiúk nélkül, kérlek…
- Jó...figyelj Gina, visszahívhatlak egy fél óra múlva? -néztem Tony zölden ragyogó szemeiben.
- Nem Sarah, ez életbevágó. Sajnálom, hogyha megzavartalak titeket, de erről most kell beszélnünk.
- Rendben. Várj egy kicsit, átmegyek a másik szobába.
Letettem a telefont az éjjeliszekrényre, lekászálódtam az ágyról Tony legnagyobb bánatára, felkaptam a köntösömet, majd a telefont a kezembe véve kisétáltam az erkélyre.
- Itt vagyok. Mond, mi történt?
- Bajban vagyok! Peter küldött nekem valamit és ...
- Várj Gina, ki az a Peter?
- A pasim... a barátom Washington-ból...
- Jézusom! Neked van barátod?? -szóval ezért akadt ki annyira a kórházban.
- Halkabban Sarah, nem akarom, hogy Tony tudjon erről.
- Az isten szerelmére Gina, ő mégis csak a bátyád!
- Sarah, most a te segítségedre van szükségem, nem pedig a bátyáméra. Ő ilyen helyzetben kétlem, hogy a helyes döntést hozná.
- Jól van, mit küldött neked ez a Peter?
- Egy dobozt.
- És mi volt benne? -reméltem, hogy nem egyesével kell kihúznom Ginából az infókat.
- Egy gyűrű...
- Tessék?!
- És Ryan is látta. -hallottam, hogy közel áll a síráshoz.
- De akkor most mi van? Te Peter-rel jársz és közben Ryan-nel flörtölsz? Ráadásnak Peter megkéri a kezedet...postán?
- Már Washington-ban megkérte. -sóhajtott- De nem mondtam neki semmit, mert nem akartam elsietni a dolgokat...
- Most már aztán lassan nincs is mit elsietni. De azt kell, hogy mondjam, hogy én is akartam veled beszélni. -mondtam, miközben megláttam a tengerparton egy sétáló alakot, fényképezőgéppel a kezében, aki az erkélyt fotózta, amin álltam. Úgy láttam, mintha Daniel lett volna.
- Miről van szó?
- Emlékszel Daniel-re?
- Az egyetemi pasidra? Persze, de szakítottál vele még mielőtt befejeztük volna az egyetemet.
- Igen. Tudom. De most visszajött. Volt szerencsém hozzá ma délután. Csakhogy Tony nyitott ajtót, és Daniel meg közölte, hogy szeret engem és ezért keresett föl.
- Úristen. És Tony?
- Tony? Az arcába vágta az ajtót, de semmi komoly, szerencsére… De… most fontos, hogy eldöntsd, hogy melyik oldalra állsz Gina. Ryan-t vagy Peter-t választod...
- Tudom Sarah, de nem könnyű. Úgy értem, Ryan, édes, helyes meg minden, amit csak akarok, de úgy érzem, hogy olyan mint a bátyám, már ne haragudj meg rám, de tipikus nőcsábász. Peter meg...nem is tudom, olyan jól elvoltunk...
- De most tényleg döntened kell, mert Ryan eléggé labilis tud lenni az ilyen helyzetekben... -hallottam, ahogy nyílik az erkély ajtó, és hűvös áramlat csapta meg a hátam, ami a légkondícionált szobából érkezett- Gina, ha minden okés, akkor én most letenném.
- Majd hívlak, hogyha valami nem stimmel. És ne haragudj, hogy az éjjel közepén hívtalak.
- Semmi baj, akkor majd reggel beszélünk?
- Persze, jó éjt! Vagy mondjam úgy, hogy jó szórakozást? -kérdezte nevetve, miközben Tony átölelt hátulról.
- Nagyon vicces Gina. -nevettem, majd hozzátettem- Jó éjt neked is.
- Szia húgi! -kiabált bele Tony a telefonba mielőtt letettem volna.
- Ezt nagyon kellett. -nevettem, majd szembefordultam vele és kaptam tőle egy csókot.
- Minden oké odaát?
- Persze, csak bocsánatot kért a kórházban történtek miatt, csak ennyi az egész.
- Akkor folytathatjuk, amit az előbb elkezdtünk? -kérdezte, miközben újabb csókot adott.
- De kis telhetetlen vagy, DiNozzo. -nevettem, majd visszamentünk a szobába, ahol hamarosan ismét lekerült rólam a köntös...
....Reggel arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj a karom. Hamarosan az is kiderült, hogy miért. Tony mellkasán feküdtem, és valahogy ráfeküdtem a kezemre.
- Ssszz. -felszisszentem a fájdalomhullámra, és egyből felültem. A kezemhez kaptam, és amikor elhúztam a jobb tenyerem vörösen csillogott- Tony!
Nagyjából a harmadik szólításra fel is kelt az említett, és értetlenül nézett rám.
- Mi az, Sarah?
Felmutattam a tenyerem, mire ő azonnal felült, és a kezébe fogta a jobb kezem.
- Ez... jézusom, ez vér. Sarah.
Egyszerre néztünk a balkezemre. A kötés már rég átázott, és vérvörös színt öltött.
- Azonnal orvoshoz kell vigyelek. -mondta, majd kiugrott az ágyból és felkapta a tegnap este kikészített ruháit. Én is felálltam, hogy elkezdjek öltözködni, de hirtelen megszédültem, és majdnem elestem, szerencsémre Tony még időben elkapott.
- Te maradj itt, amíg előszedem a ruháidat és hívom Ryan-t. Utána azonnal beviszlek a kórházba.
- Tony nem kell ez a felhajtás... -az ujját a számra rakva hallgattatott el.
- De igenis kell, Sarah. Ez nem játék.
Nagyjából 10 percet várhattam még az ágyon, addig hallottam Tony-t Ryan-nel telefonálni, majd utána segített átöltözni. 5 perc sem kellett, és már egy kórházi vizsgálószobában ültem, Tony pedig kint várt rám a folyosón. A doki épp a régi kötést szedte le.
- Mi történt doki? -kérdeztem érdeklődve.
- Felszakadt a seb. Előfordul az ilyen, ritkán, de sajnos súlyosabb sebeknél előfordul. Kap néhány rögzítő tapaszt rá és újra bekötöm, aztán mehet haza.
- Köszönöm. -mondtam megnyugodva, és tény, hogy kb 10 perc múlva már kifelé jöttem az ajtón, néhány újabb papírral a másik kezemben. Tony odasietett hozzám.
- Jól vagy?
- Persze. -mosolyogtam- Csak felszakadt a seb. Ennyi az egész.
- Ugye nem amiatt, hogy...?
- Kétlem, hogy más miatt, de attól még nem bántam meg. -nevettem, majd kéz a kézben lesétáltunk a kocsihoz. Beültünk, majd elindultunk vissza a hotelhoz.
- Figyelj, amikor beszéltél Ryan-nel, nem volt feldúlt, vagy valami hasonló?
- Egy kicsit csalódottnak tűnt, de miért kérdezed?
- Semmiség...
- Köze van Ginához, ugye?
- Megígértem neki, hogy nem mondok el semmit...
- Sarah, Gina a húgom.
- Tudom, de azt mondta, hogy most az én segítségemre van szüksége. Hidd el, én is próbáltam rábeszélni, hogy mondja el neked, de nem hagyta.
- Akkor biztos valami női dolog... -mondta, de hallottam rajta, hogy valami nem stimmelt.
- Így is mondhatjuk. -bólintottam, pár perc múlva feltűnő lett a mögöttünk lévő autó, követett minket a kórház óta.
- Tony...
- Tudom. -bólintott- Követnek minket.
Megerőltettem a szemem, hogy lássam a visszapillantó tükörből, hogy ki lehet az aki követ minket.
- Te jó ég, ez Daniel.
- Ki gondolta volna... -mondta Tony, majd a következő sarkon balra fordult.
- Itt nem jobbra kellett volna mennünk?
- Nem a hotelhoz megyünk.
- Akkor?
- A laborba.
- De én még nem dolgozhatok. -néztem rá értetlenül, miközben fél szemmel még mindig a minket követő autót figyeltem.
- Te nem is fogsz. Viszont én utánajárok ennek a Daniel-nek, te pedig elmeséled szépen a főnöködnek, vagy legalább a bátyádnak.
- Ryan-t nem akarom ebbe belerángatni.
- Sarah, itt nem belerángatásról van szó. Daniel zaklat téged, ez bűncselekmény, ha...
- Ha mi? -kérdeztem vissza ingerülten.
- Ha nem ismernéd már rég a rács mögé dugtam volna.
- Vagy megölted volna. -mondtam elfordulva és kibámultam az ablakon. Tudtam, hogy igazságtalanul viselkedtem, de Daniel nem bántott volna, ebben biztos voltam.
- És ha bántana téged? Vagy Ryan-t? Azért, hogy megkapjon téged!
- Értsd meg Tony, hogy Daniel nem ilyen. Ő nem bántana soha.
- Igen? Akkor kapaszkodj, mert éles kanyar jön. -értetlenül néztem rá, de amikor újra a visszapillantó tükörbe néztem majdnem megállt a szívem. Egy piros pont látszódott a homlokomon. Tudtam, hogy ezt csak a tükör tükrözi rám, de kételkedtem, hogy egy kis lézerrel játszana a kocsiból.
- Tévedtem Tony. Igazad volt, ne haragudj. Milyen messze van még a labor? -kérdeztem, amikor feltűnt, hogy nem is tudom, hogy hol voltunk. Életemben nem jártam még azokban az utcákban.
- Pár utcányira. Látod a rendszámát?
Először Tony-ra néztem, majd vissza a tükörbe.
- DHC 822. Ha jól látom.
- Az Maryland-i rendszám.
- Maryland? Washington területe nem?
Tony csak bólintott, majd egy újabb éles kanyar után megpillantottam a labort. Néhány perc múlva már a labor parkolójában kászálódtunk ki az autóból és még láttuk, ahogy Daniel elhajt az utcán, minket figyelve. Nem akartam elhinni, hogy amilyen kedves srác volt, milyen egy őrült lett belőle. Bementünk a laborba, és én visszamentem az irodámba. Tony pedig Ryan keresésére indult. Egyszer csak Horatio kopogtatott az irodám ajtaján.
- Ms. Wolfe, azt hittem, hogy az elkövetkező napokat otthon tölti, felügyelettel.
- Úgy volt. De aztán akadt egy kis problémánk. -úgy döntöttem, hogy ideje elmondanom Horatio-nak. Ő talán könnyebben megért, mint Tony.
- Mégis mi, Ms. Wolfe?
- Egy volt barátom, Daniel Johnson, tegnap meglátogatott és közölte, hogy szeret, de én már nem szeretem őt, erre este láttam, hogy fotóz engem a partról, és ma amikor a kórházból Tony hazavitt volna követett minket, és egészen idáig a laborig üldözött.
- Értem, és hol van most Mr. DiNozzo?
- Azt mondta, hogy utána néz Daniel-nek, és feltételezem, hogy menet közben mindent elmesél Ryan-nek.
- Miért, nem Ryan vigyázott rád?
Megfeledkeztem, hogy Horatio-nak elfelejtettünk szólni a helycseréről.
- Öhm... nem főnök, de ez egy hosszú sztori... -próbáltam kihúzni magam a válaszadás alól.
- Hosszú sztori, igaz Ms. Wolfe? Azt hiszem, hogy én ismerem a rövidített változatot. -mosolyodott el Horatio- Maga szerelmes, nem debár?
Csak bólintottam, tudtam, hogy Horatio előtt nem lehetett titkolózni. Ekkor futott be Tony néhány papírral a kezében.
- Sarah, nem hiszed el, hogy mit találtam. - aztán meglátta Horatio-t és megtorptant.
- Mondja csak nyugodtan Mr. DiNozzo. –bólintott a főnököm.
- Daniel Johnson 8 hónapja Maryland-i lakos. A veterán apját ápolja, és mivel az apja magas rangú tiszt volt, így könnyen hozzáférhetett az adataidhoz az apja felhasználói adataival.
- Tehát így talált meg Miami-ban, de azt honnan tudta, hogy a hotelben leszek és nem pedig otthon?
- Remek kérdés, Ms. Wolfe, kérdezzük meg személyesen. –ezzel Horatio távozott, Tony pedig odalépett mellém.
- Gyere hazaviszlek, mostmár Horatio elintézi Daniel-t.
- Megtaláltad Ryan-t? –kérdeztem érdeklődve, miközben felvettem a táskámat az asztalról.
- Nem, és ezt furcsálltam is. Biztos Ginával van. –mondta, majd kimentünk a kocsihoz, hogy hazamenjünk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
