>> 4. Fejezet: Zártosztály?

4. fejezet: Zártosztály?   Reggel nem tudom, hogy hánykor, de a telefonom csörgésére ébredtem. Automatikus reflexként vettem fel a telefont, és álmos hangon beleszóltam. - Ma reggel kit öltek meg, főnök? -teljesen megfeledkeztem arról, hogy a kórházban töltöttem az elmúlt éjszakát. - Ez jó kérdés Sarah, talán utána is nézhetek. -hallottam Tony hangját a vonal másik végéről. Egy pillanatra hatalmasat dobbant a szívem, majd elmosolyodtam. - Jól van, csak reflex volt. - És még azt mondják, hogy Gina a munkamániás. -nevetett Tony, mire én is elnevettem magam. - Nem vagyok munkamániás, de szeretek dolgozni. Azt hiszem, hogy most van is miért. -ugyan nem láttam, de éreztem, hogy Tony is elmosolyodott. Közben hallottam, ahogy Gina fészkelődött a másik ágyon, de arra gondoltam, hogy alszik még tovább. Nem tudtam, hogy hallgatózik. - Még szép, hogy van miért. Na és hogy telt az éjszakád? - Aludtam, meg valami nagy hülyeséget álmodtam... -jegyeztem meg, visszaemlékezve az álmomra. Amit egyenlőre a nyugtató hatásának tulajdonítottam. - Csak nem rólam? - Miért, rólad kéne álmodnom? -kérdeztem vigyorogva, halkabbra véve a hangomat. - Talán nem kéne? -megint megnevettetett- Most le kell tennem, de majd benézek hozzátok később, Ryan-nel még átnézünk néhány aktát, aztán indulunk is. Addig ne kérj több nyugtatót. - Nem fogok, ígérem. -nevettem, majd elköszöntünk és leraktam a telefont az éjjeliszekrényre és közben Gina szemeivel találkoztam. - Ki volt az? -kérdezte kíváncsian. - A bátyád. - Már értem a vigyort a képeden… - Maradj már, tök aranyos volt, hogy felhívott. -mosolyodtam el, talán még bele is pirultam. - Honnan van meg a számod? Én nem adtam meg neki… - Mondjuk Ryan-től? -tényleg elgondolkoztatott a dolog, hogy vajon honnan szerezte meg a számomat. - Tényleg… - erre Gina is elmosolyodott. - Na mi van? Csak nem megjelent előtted a drága bratyóm? - Mi? Nem… -de ebbe már ő is belepirult. - Értem én… Nem kell magyarázkodni. - Nem magyarázkodom. - Aham. Akkor nincs köztetek semmi? -húztam tovább legjobb barátnőmet. - Nincs. - Nem is lesz? - Azt én honnan tudjam? Szerintem nincs rá sok esély, de… - De akarod. –ki akartam szedni belőle, hogy mit is akar pontosan. - Inkább beszéljünk rólad. Amíg ki voltam ütve mit csináltatok ti kettesben? - Semmit, mert nem voltunk kettesben. Te is itt voltál és a Rómeód nem mozdult el mellőled. –erre szélesen elmosolyodott. - Rómeó… - vigyorgott. – Én Tonyt nevezném annak. - Nem, Tony inkább… -elgondolkodtatott egy pillanatra. - Tony. –nevetett fel Gina, mire már én sem tudtam tovább türtőztetni magam. Talán egy negyedórán keresztül már nevethettünk, amikor egyszer csak kinyílt az ajtó és Ryan lépett be rajta. Amikor meglátott minket, megütközött. - Öhm… csajok, ti jól vagytok? –erre még jobban elkezdtünk nevetni, mert az arc, amit vágott, annyira nem Ryan-re vallott. - Persze, mi mindig. –mondtam levegő után kapkodva. - Pontosan. - Minek köszönhetjük a látogatást? –kérdeztem Ryan-re vigyorogva, aki Ginát nézte –Várj, már tudom… -újra elmosolyodtam. - Hello fiatalság! –jött be tapsolva Tony, imádtam amikor ilyen vidám volt. - Te mit keresel itt? –kérdezte Gina, de hallottam, hogy gyanakszik a bátyjára. - Takarítani jöttem…Szerinted? –vigyorgott. - Leülsz? –kérdeztem a mellettem lévő székre mutatva. - Nem, inkább te állsz fel és jössz velem kocsikázni. - Kocsikázni? Menni sem tudok még… -nem akartam hinni a fülemnek. - Ezért hoztam ezt. –nyitotta ki az ajtót, ahol egy tolókocsi parkolt. Mielőtt még bármit mondhattam volna felkapott és beleültetett. Engem pedig megint elfogott a nevetés. - Vigyázz rá. –mondta Ryan és rám nézett, majd ő is elmosolyodott. - Meg lesz. Mi most távozunk. –mondta Tony és olyan hangot adott ki, mint egy versenyautó. Félelmetes sebességgel tolt ki az ajtón, és annyira élvezte a kórházi folyosón való cikázást a tolókocsival, mint egy kisgyerek, aki egy játékautóval játszik. Nekem kevésbé tetszett, a dolog, de Tony miatt hagytam a dolgot. Aztán egyszer csak megálltunk és ő leült az egyik székre a folyosón és szembe fordított magával. - Élvezted a dolgot? -kérdeztem félig nevetve. - Nem eléggé. -mosolyodott el ő is- De az is a tervem része volt, hogy kettesben hagyjuk a húgomat meg a bátyádat. - Kicsit sem érzed furcsának a helyzetet? -kérdeztem elgondolkodva, mire ő érdeklődve nézett rám- Azt, hogy így egymásba botlunk évek után, és hát... - Hát? -kérdezte Tony, már-már vigyorogva, mire én játékosan a combjára ütöttem. - Tudod te azt nagyon is jól. -erre már mindketten nevettünk. Olyan jól éreztem magamat vele, mint előtte senki mással sem. - Mit gondolsz végeztek már odabent? -kérdezte még mindig mosolyogva. - Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy a bátyám nem az a könnyű eset. -mosolyogtam, belegondolva a bátyám szemében látottakba. Láttam, hogy most más volt a helyzet, mint a többi lánnyal kapcsolatban. - Tudod a húgom se egy rámenős a pasizás terén. -nevetett Tony, majd a szemembe nézett- Figyelj, ismerem az orvosokat, és lassan kiengednek titeket, de hogy nem hagyják, hogy egyedül legyetek otthon az tuti. Mi lenne, ha egy kicsit helyet cserélnétek Ginával? Elkerekedtek a szemeim. - Arra gondolsz, hogy én... - Arra. -mosolygott Tony. „Hogy én költözzek a szállodába? Gina meg Ryan-hez? Te jó ég, ebből mi fog kisülni?” gondolkoztam magamban. - Persze csak ha neked is oké, de ha... - Nekem is oké. -mosolyodtam el. - Na jó, akkor azt hiszem, hogy ennyi elég volt a bátyádnak meg a húgomnak. A jóból is megárt a sok. -nevetett, majd hasonlóképpen érkeztünk vissza a szobába, mint ahogy távoztunk. Csak, hogy Tony elszámolta az érkezést, és mind a ketten a földön landoltunk, sőt igazából én Tony-n landoltam. A szemem találkozott Tony gyönyörű zöld szemeivel. Másodpercek múlva már csak azt vettem észre, hogy összetapadt a szánk. Nem tarthatott sokáig a csók, mert meghallottuk Ryan hangját. - Óvatosabban a húgommal. Észre sem vettem, hogy ők is ott vannak, de amikor felkaptam a fejem sikeresen bevertem a fejemet az ágy szélébe. Rájuk néztünk és én totál elvörösödtem. Tony segített felállni és visszaülni az ágyra. - Te mit keresel azon az ágyon Wolfe? –kérdezte Tony gyanakodva, én pedig elmosolyodtam a kérdésén. - Segített visszaülnöm, mert elestem. – mentette Gina a helyzetet, de persze Tony-val mind a ketten tudtuk, hogy nem erről volt szó. - Hogyne. –mosolyogtam rájuk. - Nagyon beütötted a fejed? –kérdezett Tony, látván, hogy kényes témára tapintottunk. - Nem számít. Úgyis a kórházban vagyunk. -nevettem. - Már nem sokáig. –jött be a kezelőorvosunk. - Doktor úr! Mikor mehetünk haza? –támadta le rögtön Gina. - Ms. DiNozzo. Jó hírt hoztam, ha sikerül lábra állniuk akár 2 napon belül. - És ha nem? –kérdeztem, félve attól a választól, hogy akár 1 hétig is itt kell maradnunk. - Akkor is maximum még 3-4 nap. - De jó. –mosolyodott el Gina. - Viszont… - kezdte a doki. - Igen? -nézett rá Gina érdeklődve. - Ez inkább maguknak szól. –fordult a srácok felé. – Nem tudom, hogy milyen közel állnak a lányokhoz… - erre a két említett ránk nézett. –Szóval magukra bíznám őket. De csak is 24 órás felügyelettel. - Azt kéri, hogy költözzünk össze? –kerekedtek el Ryan szemei, én pedig elmosolyodtam bátyám reakciójára. - Olyasmi. Persze csak, ha nem probléma. - Nekem nem. –mondta Tony vidáman. - Akkor jó. Most megvizsgálom őket, utána remélhetőleg öltözhetnek is. –a fiúk bólintottak, mi pedig elmondtuk, hogy érzünk javulást. A doki segítségével Ginának sikerült felállni. Nekem pedig mintha semmi bajom sem lett volna, talán jót tett a kis levegőzés, amit Tony-nak köszönhettem. Amíg öltözködtünk, a srácok elintézték a papírokat a földszinten. - Végre haza mehetünk. –mondta Gina, miközben a cipőjével bajlódott. - Te nem. -mondtam, mikor eszembe jutott a Tony-val kötött megállapodásunk. - Mi? Dehogy nem! –mondta értetlenül. - Öhm… tudod mi megbeszéltük Tonyval kocsikázás közben, hogy elfoglalom a szobádat, hisz úgysem költöztél még be. - De… akkor hol fogok lakni?-nézett rám gyanakodva, bár szerintem már tudta a választ. - Hát… lakhatnál az én lakásomban, de mivel 24 órás felügyelet kell. Ryan-hez mész. -mosolyodtam el. Kíváncsi voltam a reakciójára. - Ryan-hez? Na perszeee… Ugye csak viccelsz? Nem éppen erre a reakcióra számítottam, de azt hiszem, hogy ezzel is ugyanazt bizonyította, hogy belezúgott a bátyámba, pontosan annyira, mint én az övébe. - Nem viccelek, nézd Gina... - Figyelj Sarah, arról nem tehetek, ha te rögtön beleestél a bátyámba és már az első éjszakádat a kórház után a bátyám ágyában akarod tölteni az a te dolgod, de én nem akarok egy vad idegennel összeköltözni... Ez aztán tényleg nem az volt, amire vártam. - Gina! Állj le! Ryan nem az a fajta... - Nem csak Ryan-ről van szó! Hanem erről az egész szituációról...elvárod, hogy költözzek össze Ryan-nel, hogy te addig a bátyámmal lehess? Most aztán nem tudtam, hogy mit válaszoljak. - Nem...Gina...én...mi nem így értettük. A fenébe is látom rajtad, hogy szereted őt, akkor meg mit nyavalyogsz itt?? -buktam ki végül. - Sarah! Én nem az a fajta vagyok, aki csak úgy az első nap lefekszik a legjobb barátnője bátyjával... - Miért, én olyannak tűnők? -kérdeztem egy kicsit hangosabban, mint kellett volna- Úgy gondolod, hogy én olyan fajta vagyok?? - Nem ezt mondtam... - Pedig én nagyon úgy hallottam. -közben észre sem vettem, hogy kinyílt az ajtó és Tony meg Ryan szájtátva álltak az ajtóban. Egyikük sem mert bejönni- Nem azt akarom, hogy holnap már legyél a felesége, csak hogy töltsetek egy kis időt együtt. A fenébe is, barátnők vagyunk nem? Ennyit megtehetünk egymásért! - Igazad van… sajnálom, de… -mielőtt Gina folytathatta volna, Tonyék léptek be. - Mehetünk? –mosolygott Tony, de érezte a feszültséget a szobában. - Persze. –álltam fel, de közben Gina arcát fürkésztem, hogy most mi legyen. - Akkor most ki hová? –kérdezte Ryan. Nagyon úgy tűnt, hogy legalább a felét hallották a veszekedésünknek, pedig Tony már elmagyarázhatta neki a helyzetet. - Én megyek hozzád, Sarah pedig Tony-hoz. –mondta Gina. Meglepődve felkaptam a fejem, és mintha a vérnyomásom is lejjebb ment volna. Örültem, hogy végül Gina így döntött. Nem csak azért, mert mindenképpen Tony-val akartam tölteni az elkövetkező napokat, hanem mert tudtam, hogy nekik is szükségük van egymásra.  - Nos… rendben. –látszott Ryan-en, hogy egy kicsit zavarban volt, ez nem volt megszokott a bátyámtól. - Oké. –mondta Tony vidáman. –Akkor nyomás. –kimentünk a parkolóba a csomagokat beraktuk a kocsik hátuljába. Gina elköszönt a bátyjától egy erős öleléssel, és hozzám lépett. - Tényleg bocsi… érezzétek jól magatokat. - Szigorúan orvosi előírással. –mosolyogtam. –Te pedig csak vigyázz magadra. -tettem hozzá, remélve, hogy az előbbi veszekedés nem vet véget a barátságunknak. - Ryan! –ment oda hozzá Tony. –Ha hozzányúlsz a húgomhoz, meghalsz. –mondta komoly képpel, de Ryan arca láttán kitört belőle a nevetés. –Csak vicceltem haver. Jó hétvégét. –kezet ráztak és miután Ryan elbúcsúzott tőlem beültünk külön-külön a Hummer-ekbe. Tony persze nem hagyta hogy vezessek.

 <-vissza