Az étteremhez vezető utat végigbeszélgettük, főleg Miami-ról beszélgettünk, hogy milyen itt az élet, meg ilyesmikről. Közben persze Tony le sem vette rólam a szemét, ami egy kicsit nehezítette a vezetési képességeimet. Éppen piros lámpát kaptunk, nagyjából 6 utcányira voltunk már az étteremtől.
- És mióta élsz itt Miami-ban? -érdeklődött Tony, aki megint a hátsó ülést foglalta el.
- Nagyjából 1 éve, az egyetem után szinte rögtön a bátyámhoz költöztem, aztán úgy kb 1,5 hete költöztem saját lakásba, amit hála egy ingatlanügynök barátnőmnek nevetségesen alacsony áron vettem meg az előző tulajdonosától.
- És hol is van az a lakás? -kérdezte Tony vigyorogva.
- A tengerparton. -válaszoltam mosolyogva, majd miután zöldre váltott a lámpa tovább indultunk. Már ismertem annyira Ginát az egyetem miatt, hogy lássam rajta, hogy gondolkozik valamin, és jelen esetben szerintem a helyes kifejezés az lett volna, hogy valakin. Aztán hirtelen a fékre kellett taposnom, mivel hallottuk, ahogy egy nagy durranással kidurran a Hummer bal első kereke.
- Ez az én formám. -sóhajtottam fel, aztán megrémültem, amikor hiába tapostam a féket. Nem működött, sőt az autó kontrollálhatatlanná vált. Az autót mintha kívülről irányították volna. Tudtam, hogy a Hummer nem bírja sokáig egy kerékkel, tavaly Eric-nek hasonló balesete volt az autópályán és felborult a Hummer, de ő szerencsésen megúszta. Én viszont úgy éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Mi a...? -hallottam Tony hangját hátulról és éreztem a kocsiban a feszültséget. Próbáltam irányítani az autót de lehetetlen volt. Csak száguldott előre, és néhány másodperc múlva már csak a fájdalmat éreztem. Ahogy sejtettem az autó felborult, de semmire sem emlékszem a balesetből. Csak néhány kép maradt meg bennem. A hihetetlen fájdalom a karomban, a bal karomban. Óvatosan kinyitottam a szemem és egy hatalmas vágást láttam a bal karomon, a seb elég csúnyának tűnt és rettenetesen fájt. Aztán a másik irányba fordultam. Gina és Tony már nem volt a kocsiban. Ekkor jött vissza a hallásom teljesen, és felfogtam, hogy miért is nem voltak már a kocsiban... Lövéseket hallottam. Sokat, nagyon sokat. A jobb kezemmel nagy nehezen kioldottam a biztonsági övemet, majd nagy nehezen úgy fordultam a kocsiban, hogy kilássak felül, hiszen a kocsi az oldalára borult és kitörtek az üvegei. Nem tudtam teljesen kiegyenesedni, főleg a testemen végigfutó fájdalom hullámnak köszönhetően. Aztán megláttam Tony-t.
- Tony. -próbáltam hangot kiadni a torkomon, ami kissé nehézkes volt. De Tony-nak elég volt, észrevett és odaszaladt hozzám, miközben folyamatosan lőtt a másik irányba.
- Nem maradhatok a kocsiban...ha idelőnek felrobban. -mondtam nagynehezen. Tony bólintott, majd néhány újabb lövés után kisegített a kocsiból és áttámogatott az út másik oldalára, ahol Ginával fedezéket találtak. Borzalmasan fájt mindenem és szédültem is. A jobb kezemmel előhalásztam a telefonomat, és gyors tárcsázóval felhívtam Ryan-t, akivel csak annyit tudtam közölni, hogy azonnal jöjjön ide...aztán minden elsötétedett, és eldőltem az aszfalton...
A következő amire emlékszem az a sziréna fülsüketítő hangja. Egy pillanatra sikerült résnyire nyitnom a szemem, és megpillantottam Tony-t. Aki szinte azonnal észrevette, hogy félig meddig magamnál vagyok.
- Sarah? -kérdezte halk, aggódó hangon.
- Mi történt? -alig volt hangom, a bal kezemet pedig csak nagy nehézségek árán tudtam mozgatni.
- Autóbaleset...aztán lövöldözés. Megsérültél... -láttam, ahogy egy mentős egy nagy tűvel közelít felém. Valószínűleg láthatta a rémületet a szememben, mivel hozzátette.
- Csak fájdalomcsillapító van benne.
Ezzel egy kicsit megnyugtatott. Azonban ami utána következett, arra valószínűleg senki sem számított. Ahogy beadta a fájdalomcsillapítót görcsös szorongást éreztem. Mintha megint minden a baleset helyszínén történt volna. Láttam még Tony száját mozogni, de aztán...semmi...elnyelt az űr...kinyitottam a szemem. A fájdalmat már nem éreztem, nem hallottam a fülsüketítő szirénát sem, pedig még mindig a mentőben voltunk. Tony-ra mosolyogtam, de ő még csak felém se nézett. Hirtelen rossz érzés fogott el. Mindenki kapkodott. A mentős srác valamit állítgatott egy gépen, aztán elővett egy szerkezetet. Ismerősnek tűnt. Defibrillátor. Végre abba az irányba fordítottam a tekintetemet, amerre Tony nézett. És...megláttam magamat a hordágyon.
- Nem tetszik ez nekem. -sóhajtottam fel, mikor megértettem, hogy tulajdonképpen meghaltam. Aztán amikor a mentős beüzemelte a defibrillátort olyan érzés futott végig a testemen mintha egy erős áramütés ért volna. A második ilyen érzés után már megint elnyelt a sötétség. Valahogy kezdtem unni ezt a sötétet...A mentőben már nem ébredtem föl, a következő emlékképem már a kórházban volt. Lassan kinyitottam a szemem. Nem fájt semmim, végre. És sötét sem volt. Óvatosan jobbra fordítottam a fejemet, és láttam, ahogy a mellettem lévő ágyon Gina fekszik.
- Jellemző. -gondoltam- Valahogy mindig mi, csajok kerülünk bajba.
Aztán hirtelen találkozott a tekintetem Tony aggódó szemeivel.
- Szia. -mosolygott rám.
- Szia. -mosolyogtam vissza, miközben láttam, hogy a bátyám háttal ül neki és Ginát bámulta, aki mélyen aludt, valószínűleg a fájdalomcsillapítóktól.
- Tudod, hogy megijesztettél? -kérdezte halkan.
- Tényleg? -mosolyogtam- Téged meg lehet ijeszteni?
Erre Tony is elmosolyodott, aztán elkomorodott az arca.
- Majdnem meghaltál...pontosabban pár pillanatig halott voltál...
Ekkor belémcsapott a felismerés. Emlékek özönlöttek az agyamba, arról, amikor a mentőben voltunk, az elektromos érzés.
- Tudom. -mondtam halkan, mire Tony igen csak meglepődött.
- Tudod?
- Ott voltam...úgy értem... hiszel te a szellemekben Tony?
- Persze, de ez most hogy jön ide? -aztán láttam az arcán, ahogy leesik neki- Te jó ég, szóval akkor te onnan tudod...
- Igen...
De mielőtt még Tony válaszolhatott volna megcsörrent a telefonja.
- Gibbs az, ezt fel kell vennem. -mondta szomorúan.
- Menj csak, és igyál egy kávét helyettem is. -mosolyogtam, majd miután egy mosollyal elköszönt visszacsuktam a szemem és pár perc múlva már aludtam is...Talán egy negyedóra telhetett el, amikor megint felébredtem. Még mindig fáradt voltam de már láttam Tony-t a folyosóra néző ablakon keresztül ahogy jön vissza két adag kávéval és a telefonjával a kezében. Aztán megakadt a szemem a szomszéd ágynál történő dolgoknál. Ryan elkezdett közelhajolni Ginához, és már majdnem megcsókolta, amikor Tony benyitotta a szobánkba.
- Sziasztok. Gina, minden rendben? –nézett rájuk Tony.
- Igen, persze. –mondta Gina, miközben Ryan elhúzódott.
- Tudod Tony, hogy most nem ihatok kávét? -kérdeztem mosolyogva, hogy oldjam a feszültséget.
- Nem is neked hoztam Sarah, hanem a bátyádnak. -mondta mosolyogva Tony, majd átnyújtotta a kávét Ryan-nek.
- Kösz haver. -mondta Ryan, mire kérdően néztem Ginára. Ezek szerint a bátyáink máris összehaverkodtak? Mondjuk nem volt nehéz, mind a ketten hatalmas nőcsábászok voltak. Ezzel Tony leült az előbb ott hagyott székre.
- Ti összebeszéltetek, hogy az első estét a kórházban töltitek? -kérdezte Tony nevetve.
- Nem éppenséggel így terveztem az első estét. -mosolyodott el Gina, Ryan pedig majdnem félrenyelte a kávéját, mire Tony-val csak egymásra mosolyogtunk.
- Tudunk már valamit, hogy ki lövöldözhetett? -kérdeztem közbe, mielőtt megint arra terelődik a szó, hogy ki hol szeretné tölteni az estéjét.
- Maffia? -kérdezte Gina, mire Tony megrázta a fejét.
- Nem hiszitek el, hogy milyen töltényeket találtak a helyszínen. -mosolyodott el Tony. De ez a mosoly más volt, ez a „találtam valamit, amit ti nem” mosolya volt.
- Egy Sig Sauer P-226-osból származó töltényeket. -mondtam mosolyogva, Tony arcáról pedig lehervadt a kaján vigyora.
- Nah most elrontottad Tony játékát, Sarah. -nevetett Gina a szomszéd ágyon.
- Neki elnézem. Egyszer. -nézett rám mosolyogva Tony, majd láttam, ahogy Ryan és Gina összemosolyodnak, én pedig megint belevörösödtem nagy valószínűséggel.
Ekkor jött be egy doki, valószínűleg az orvosunk lehetett.
- Mr. DiNozzo és Mr. Wolfe? -kérdezte a srácok felé fordulva, akik a nevük hallatán felálltak.
- Meg kell kérjem Önöket, hogy távozzanak. Vége a látogatási időnek, és a betegeknek pihenésre van szüksége.
- Csak egy perc. -bólintott Ryan, mire a doki elköszönt és kiment a folyosóra. Ryan mosolyogva elköszönt Ginától, és láttam rajta, hogy nem akar elmenni, de kénytelen lesz, hogyha az ügyön akar dolgozni. Ryan kiment, Tony pedig továbbra is ott ült az ágyunk között.
- Neked is szólt bátyus. -mondta Gina mosolyogva. Tony mosolyogva Ginához fordult, aztán felállt és odalépett hozzám...közel hajolt...egészen közel...aztán a végén csak egy homlok puszit kaptam.
- Jó éjt, és vigyázz magadra, na meg a húgomra is. -mosolygott majd elköszönt Ginától és távozott ő is.
- Na mikor lesz az esküvő? -hallottam Gina hangját, mire felé fordultam.
- Miről beszélsz? -kérdeztem vissza értetlenül.
- Hogy én miről beszélek, Mrs. DiNozzo? -kérdezett vissza Gina, mire fülig elvörösödtem. Hát ennyire nyilvánvaló lett volna?
- Én meg látom, hogy buksz a bátyámra. -vágtam vissza mosolyogva, mire Gina vörösödött el.
- Én?? Soha... -védekezett.
- Láttam, amit láttam! -már majdnem nevettem.
- Hát igazából ő bukott majdnem rám... -mondta nevetve Gina és én is vele nevettem.
- Tony-nak mindig ilyen rossz az időzítése? -kérdeztem, mikor végre abbahagytuk a nevetést.
- Általában igen. -mosolyodott el Gina- A főnöktől mindig taslit kap, hátha csöndben marad, de valahogy mindig akkor szólja el magát amikor nem kéne.
Elmosolyodtam, igen, valahogy így képzeltem el Tony-t.
- Mond Sarah, te emlékszel valamire, ami a baleset helyszínén történt ma? -kérdezte Gina pár másodperc szünet után.
- Csak néhány emlékfoszlányom van...de azt tudom, hogy halott voltam egy darabig. -egy pillanatra megint elszomorított a tudat, hogy tényleg majdnem itt hagytam a barátaimat és a családomat örökre. Gina is ledöbbent.
- Arra emlékszem, hogy Tony segített kiszállni a felborult Hummer-ből, meg, hogy telefonáltam a fedezékből, ahová átvitt, de aztán kakukk. Sötétség. Te mire emlékszel?
- Azt még láttam, ahogy eldőlsz az aszfalton és Tony tartott téged, hogy ne essen bajod. Aztán megláttam egy vérző lábú kislányt a tűzvonalban, aki nem tudott elmenekülni. Átsiettem és egy parkoló kocsi mögé húztam, azonban amikor visszaszaladtam eltaláltak, és amikor felébredtem Ryan térdelt mellettem.
Nem tudtam semmit mondani, aztán már nem is kellett. Két nővér lépett be, mindegyiknél 1-1 tű volt.
- Nem köszönöm, nekem elegem volt a tűkből, a legutóbbitól meghaltam! -szólaltam fel tiltakozva, mire Gina csodálkozva nézett rám.
- Nyugodjon meg, Ms. Wolfe, ebben nyugtató és nem fájdalomcsillapító van.
Aztán mielőtt tiltakozhattunk volna mind a ketten mély álomba merültünk. Valami bika erős nyugtató adhattak be, mert reggel egy telefon csörgésére ébredtem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
