|
12. fejezet
Miután Tony elmagyarázta a tervét, úgy érzetük, hogy véghezvihető a dolog. Ziva ugyan vonakodva, de belement a játékba, hogy McGee barátnője legyen. Így külön-külön vonultunk DiNozzo kedvenc étterméhez. Tony-val mi is beépültünk pincérekként, de csak az étterem belső, zárt részében, ahonnan remekül tudtuk figyelni az utcát. Minden simán ment, nagyjából egy órán keresztül. Egész jól ment a pincérkedés, bár sokszor nehezen tudtam koncentrálni Tony miatt. Nagyjából délután 1 óra lehetett, Washington-ban mindenki dél és délután 2 között ebédel, így McGee és Ziva álcája nem volt feltűnő. Aztán hirtelen eldördült egy lövés odakint, és Ziva a következő pillanatban már a földön feküdt. Tony-val együtt kirohantunk a teraszra.
- Ott a srác! -kiáltottam egy pisztolyt szorongató fiatal srácra mutatva. Tony és McGee fegyverüket előhúzva rohantak a srác után, én pedig letérdeltem Ziva mellé. Rászorítottam a kezemről levett fehér rongyot, megpróbáltam visszatartani a vérzést.
- Sara...ez nem fog menni... -mondta halkan, alig hallottam, amit mondott. Miközben bal kezemmel a sebet szorítottam, jobb kezemmel kibányásztam a mobilomat a zsebemből és hívtam egy mentőt. A seb rettenetesen vérzett, szinte lehetetlen volt leszorítani a sebet. Nem akartam, hogy Ziva meghaljon, szinte a legjobb barátnőmnek tekintettem. Mindenben segítettünk egymásnak, falaztunk a másiknak. Sokszor még Ziva saját kis magánnyomozásaiban is részt vettem és segítettem. Tudtam, hogyha Ziva meghal, akkor egy hihetetlenül jó barátot fogok elveszíteni. Megint Miami jutott az eszembe, hogy ott is miken mentem keresztül. Pillanatok alatt megint lejátszódott a fejemben az a 10 év, amit ott töltöttem, és Ryan. Lenéztem Ziva-ra, a rongy már átázott, most már a kezem is véres volt.
- Tarts ki Ziva! Mindjárt itt a mentő! -mondtam halkan, majd nagyjából 10 perc múlva meg is érkezett a mentő, a mentősök bekötötték Ziva sebét, hordágyra fektették, majd betették a mentőautóba és elhajtottak. Ekkor lövések dördültek el, úgy hallottam, hogy a szomszéd utcából jöttek. Előkaptam a fegyveremet és megindultam a hangok irányába. Hirtelen hihetetlen félelem fogott el, eszembe jutott, hogy Tony és McGee is erre futottak jó negyedórával ezelőtt. Rettegtem, hogy egy olyan ember holttestét találom meg a sikátorban, akiét a legkevésbé sem szerettem volna. Futottam, ahogy csak tudtam. Amikor pedig megláttam egy testet heverni a földön még gyorsabban rohantam. A szívem végig hangosan dobogott, jelezve magas vérnyomásomat, amit a félelem váltott ki. Aztán, amikor odaértem, hatalmas megkönnyebbülést éreztem egy pillanatra, az a srác feküdt előttem holtan, akit Tony-ék üldöztek. Körbenéztem, megláttam McGee és Tony-t a földön, a szemközti kukák mellett.
- Tony! Tim. -szaladtam oda hozzájuk. Mind a ketten eszméletlenek voltak, de csak McGee-nek volt lőtt sebe. Tony-nak a feje vérzett, valószínűleg „csak” leütötték. Hívtam még egy mentőt, hiszen esélyem sem volt, hogy mind a kettőjüket vissza tudjam húzni a kocsimig, ami egy utcányira innen, az étterem mögött állt. Itt pedig nem hagyhattam őket. Odaléptem Tony mellé, felültettem óvatosan, és megpróbáltam magához téríteni.
- Tony. Hallasz engem? DiNozzo! -néhány perc után kinyitotta a szemét. Azok a zöld szemek most fájdalmat és félelmet tükröztek.
- Sara? -alig ismert meg- Mi történt?
- Semmi baj, Tony. Már hívtam mentőt.
DiNozzo csak bólintott, amit valószínűleg fájdalomhullám követett a testében, mivel felszisszent. A mentő pont ekkor érkezett meg. Berakták mind a két srácot a mentőbe, engem pedig otthagytak a sikátorban. Bejelentettem a hullát, majd fogtam magam és visszasétáltam az étterem mögött parkoló Hummer-emhez. Amikor beszálltam az autóba, csöngött a telefonom. A D.C. állami kórház száma jelent meg a képernyőn. Tudtam, hogy baj volt, éreztem, ahogy összeszorult a gyomrom, attól a tudattól, amit telefonon akartak közölni velem. Azonban kénytelen voltam felvenni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
