>> Kriminalisztika

A kriminalisztika rövid története Azt mondják, a kriminalisztika védőszentje Szent Tamás, a hitetlen, aki testvéreihez hasonlóan hűséges tanítvány volt, ám nem tudott elfogadni semmit, míg nem látta saját szemével. Jézus feltámadásakor is csak annyit mond: „Ha nem látom az ő kezein a szögek nyomát, és nem tapintom ujjaimmal a szögek helyét, és a kezemet nem teszem az ő oldalába, semmiképpen nem hiszem el.” (János evangéliuma 20:25) Tamás kiváló példaképe lehetne a kriminalisztikai szakembereknek, akármilyen valláshoz is tartoznak vagy épp nem tartoznak. A Biblia számos gyilkosságot, erőszakot és kegyetlenkedést leír, ám nyugodtan feltételezhetjük, hogy az első emberölés már jóval korábban megesett, mikor az első Neander-völgyi ősember egy kődarabbal, esetleg állati csonttal szétzúzta szomszédja koponyáját, miután összevesztek némi élelem, víz vagy egy társuk felett. Ez is azt bizonyítja, hogy az emberi természet vajmi keveset változott az évezredek alatt. Ugyanakkor az emberi törzsfejlődés során társadalomban élő állatokká váltunk, és igény született bennünk a törvényekre, valamint a törvények betartását kikényszerítő módszerekre. Az igazságszolgáltatáshoz szükséges volt az ártatlanság, illetve a bűnösség bizonyítására; ezt eleinte párbajjal vagy valamilyen próbával (istenítélettel) érték el, azonban idővel felállt egy független bírósági rendszer, melyben a bíró vagy az esküdtszék vezette tárgyalásé a fő szerep. A törvény szolgálatába állított törvényszéki eljárások tudománya ehhez képest viszonylag újszerű, ám fejlődése kisebb-nagyobb kihagyásokkal már az ókor óta tart. Antistius római fizikus hajtotta végre az egyik legkorábbi feljegyzett boncolást, hogy kiderítse, a Julius Caesar testét ért 23 tőrdöfésből melyik okozta halálát. A legelső, feljegyzésre is került törvényszéki nyomozásra való utalás azonban a középkórból ered. Egy kínai kötet. A Hszi Duan Ju (kb. „Az igazságtalanság elsöprése”) felsorolja a halál okát feltáró nyomokat és sebeket, legyen szó akár baleseti vagy másmilyen halálról. A reneszánsz korában Fotunato Fidelis a véletlen fulladás és a szándékos fullasztás nyomai közötti különbségekkel foglalkozott, míg honfitársa, Paolo Zacchia a penge, golyó és zsinór általi halál okozta végzetes sebeket katalogizálta; ilyen módon próbált felállítani egy rendszert, mely alapján megállapítható, hogy az illető gyilkosság, öngyilkosság vagy természetes okok révén távozott. Vizsgálatainak eredményei, valamint az anatómus Morgagni kutatásai képezték a modern patológia sarokkövét.

 <-vissza