>> 18. fejezet

Pelenkázás   Az elkövetkező néhány nap gyorsan eltelt és hazamehettünk. A szüleim és Ryan szülei is meglátogattak, még Charlie-ék is benéztek. - Cica... –mondta Ryan. - Hmm? - Semmi, csak úgy szeretem ezt kimondani. –vigyorgott. - Bolond vagy. - Nem számít. –puszilt meg.   Lassan teltek a napok és Ryan egész jól belejött az apaságba. Jó, pelenkázáskor mindig valami sürgős dolga akadt, de azért a nagyját, már megcsinálta. Horatio jó keresztapához híven elég gyakran meglátogatott minket, vagy ha nem bírt, legalább üdvözletét küldte Ryannel a laborból. Calleigh egyre többet volt nálunk és próbált mindent eltanulni, hogy mire odakerül, ne bénázzon. - Hogy vagytok? - Nagyon jól. Ryan egyre inkább kezd beleszokni. - Akkor jó. Furcsa őt ebben a szerepben látni. Amikor még nem dolgoztál itt, minden nap másik nővel volt és ide-oda csapongott. Rengeteg dologba belemászott, vegyük példának az oroszokat… De miután felbukkantál, szó szerint látható változáson ment keresztül. Komolyodott egy keveset és kicsit tartózkodóbb lett, de ami a legfurcsább egyetlen nőre sem nézett rá, rajtad kívül. - Ezt örömmel hallom. És Eric? Ő, hogy viseli? - Hát, tisztára be van gőzölve. Egyfolytában csak a kicsiről beszél, meg hogy majd együtt oldják meg az ügyeket. - Szóval, már most tudja, hogy helyszínelő lesz? - Bizonyám. Ja és még egy hír… - Na? - Kisfiú. - Biztos? –kerekedtek el a szemeim. - Igen, Eric majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta. Azt mondta, idézem: „Legalább lesz kivel söröznöm.” Tényleg bekattant. - nevetett Calleigh. - Nevet tudtok már? - Hát… igazából vannak elképzelések, de ami mind a kettőnknek nagyon tetszik az a Luis. - Luis Delko. Nagyon jó szerintem. - Szerintünk is. - Am… Calleigh. Tudod, hogy minden időnket Jess-el töltenénk, de ma megkérhetnélek arra, hogy vigyázz rá? - Szívesen, de miért? - Szeretnék kicsit kettesben lenni Ryannel… - Ohh, értelek. Persze, figyelek rá. –épp végszóra felsírt a kis drága. - Megyek, felveszem. –álltam fel a kanapéról. A babaszobába mentem és kivettem a kiságyból. - Szia, kicsikém. Nincs semmi baj, itt van anya, ne sírj. –nyugtattam meg, amire elmosolyodott és abba hagyta a sírást. Csak néztem azokat a gyönyörű szemeket, tisztára, mint az apjáé. Vidáman csillogott a zöld szempár. - Gina, megjött Ryan. Akkor elviszem a picit, oké? - Nem kell. Mi megyünk el. Nem maradunk sokáig, szerintem éjfélre itthon leszünk. Köszönöm, hogy vigyázol rá. - Semmiség. Érezzétek jól magatokat. - Szívem, megjöttem. –vette le a zakóját, de megállítottam. - Veheted is vissza. - Hová megyünk? Mi lesz Jess-el? - Calleigh vigyáz rá. És majd megtudod. –mosolyogva elmentünk az egyik szállodához, amit már reggel lefoglaltam. Az éttermében megvacsoráztunk és utána, mint a régi szép időkben kihasználtuk az ágyat. Szerintem az egész szint kiürült a hangoskodásunktól.   Amikor hazaértünk, Calleigh még fenn volt.  Elköszönt és hazament. Bementünk Jess szobájába és csak gyönyörködtünk benne, ahogy édesen aludt. - Csodálatos ez az egész. Ennél többet kívánni nem lehetne. –suttogta Ryan, amikor kijöttünk a szobából és leültünk a kanapéra. - Igazad van. Nem gondoltam volna még 2 és fél éve, hogy ez lesz belőlünk. - Én reméltem. Amikor megláttak tudtam. –bújtam oda hozzá, jó szorosan tartott a karjaiban. - Igen? –néztem rá. - Gina, nagyon szeretlek és veled akarom leélni az életem. –csókolt meg szenvedélyesen. - Én is, szeretlek Ryan. –mondtam és ismét csókban forrtunk össze.   *Folytatása kétséges!*

 <-vissza