>> 13. fejezet

Az Esküvő   - Már csak egy nap! –öleltem meg reggel. - Igen, az utolsó agglegényként megélt napom. - Furcsa lesz holnaptól. - Szerintem nem sokat fog változni. Maximum a neved és hordhatok gyűrűt is. - Így legalább nem mászik majd rád minden csaj. - Sajnos… - mosolygott. - Hé, Mr. Wolfe! Vigyázzon a szájára! –ütöttem meg játékosan. - Tudod jól, hogy nekem csak egy nő kell. –puszilt meg. - Nagyon helyes! –nevettem.   Másnap korán keltünk. Szokásunkhoz híven megreggeliztünk, felöltöztünk és mentünk a dolgunkra. - Majd délután találkozunk. - Bizony. –csókolt meg és szétváltunk.   Irány a sminkes és a fodrász. Amikor ott végeztem, Calleigh elvitt a ruhámért, majd elmentünk haza átöltözni. A ház üres volt, így nyugodtan készülődhettünk. Utána igazítottunk a sminkemnek, felvettem a menyasszonyi ruhámat. Megint elkerekedtek a szemeim a tükörképem láttán. Szebb volt, mint néhány napja. Fél 2-kor már csupa ideg voltam. - Cal, én ezt nem bírom… - csorogtak a könnyeim.  - Ugyan! Természetes, hogy félsz. Ezt akarod nem? - Mindennél jobban! - Akkor ne sírj, mert elfolyik a sminked! - Oké, próbálok. - Én most lelépek. Horatio lassan érted jön, elvisz a helyszínre. Aztán erős légy! –mondta és megölelt. - Rendben. Szia. –éppen, hogy Calleigh elment, megszólalt a csengő. Nem tudtam ki lehet az, de megigazítottam a ruhám és kinyitottam az ajtót. Nagyon meglepődtem, mert Cooper állt az ajtóban, egész jól volt felöltözve, öltöny és nyakkendő. - Dan? Mit keresel itt? - Gondoltam benézek, megnézem, hogy viseled. - Kedves tőled. Amint látod egész jól. - Aham… - jött beljebb. - Kérsz valamit inni? - Nem köszi, majd az esküvőn. - Akkor… valami mást? - Szép házatok van. –nézett körül. - Öhm… köszi. Már rendesen sikerült belaknunk… - Beszélnem kell veled. –váltott komolyabb hangnemre. - Figyelek. –fordultam vele szembe. - Szakítottunk Nataliaval. - Miért? - Miattad. - Mi van? –kerekedtek el a szemeim. - Van valami… - Mi? –kérdeztem rögtön. Nem tudtam hová akar kilyukadni. De nem sokat kellett várnom a válaszra. Közelebb lépett hozzám, de mivel a ruha túl széles volt, nem igazán bírtam hátrálni. Megcsókolt. Dan Cooper megcsókolt engem. Amikor észbe kaptam ellöktem magamtól. - Te mit művelsz? –akadtam ki. - Szeretlek. - Mi bajod van? Cooper, menj most el! - Nem tudok elmenni az esküvőtökre. Sajnálom. - Menj el… - kértem, amire bólintott és kilépett az ajtón. Mi a fenét jelentsen ez? Szakított Nataliaval miattam? Ez nem normális! Tudja, hogy Ryant szeretem és, hogy ma van az esküvőnk, de idejön és megkavarja a szálakat. Nem baj, nem sokára… - ekkor leparkolt egy feketeszínű H2-es Hummer a ház előtt. Horatio Cain kiszállt és kinyitotta az ajtót, hogy be tudjak ülni. - Nagyon szép vagy. –mondta mosolyogva. - Köszönöm. –szálltam be és elindultunk. Nem bírtam megszólalni a sokktól, amit Cooper megjelenése váltott ki. - Mi a gond? - Semmi. - Nem tűnsz boldognak. - Csak nagyon ideges vagyok. - Van egy kis meglepetésem. Remélem, nem fogsz haragudni. –mondta. - Mi?? –kérdeztem, de rögtön rájöttem, amikor megpillantottam a szüleimet. - Horatio! Köszönöm. –mosolyogtam. - Nincs mit. Gyere, menjünk. Miami ilyenkor szép. –mondta és belékarolva hátra mentünk a kertbe. Nem szerettem volna ilyen szép időben templomi esküvőt és gyerekkorom óta ilyenre vágytam. A szabadban azokkal, akik fontosak nekem. Csak egy pap és a barátaim. Meg persze, az a férfi, aki nélkül élni sem tudnék. - Anya! –öleltem meg és észrevettem, hogy ki van sírva a szeme. - Persze, anyádat kihagynád ebből a nemes alkalomból? - Nem akartalak iderángatni… - És engem sem? - Apa! De örülök nektek. - Akkor jó, megyünk, leülünk. Nem soká kezdünk. - Sziasztok. - Szia… - hallottam a hátam mögül egy hangot. Megpördültem és egy szomorú arc állt velem szemben. - Charlie… - Sajnálom, de remélem nem zavarsz el. –hajtotta le a fejét, amire megöleltem. - Nem, örülök, hogy itt vagy. Én sajnálom a múltkor túlságosan felkaptam a vizet. - Szent a béke? - Persze. - Akkor megyek anyáék után, mert tényleg alig van még 2-3 perced. - Jó, hogy szólsz. –álltam be egy fa mögé. Megszólalt a pap és Horatio belém karolt. - Mehetünk? –mély levegőt vettem. - Induljunk. –kiléptünk a fa mögül és megpillantottam Ryant. Oltári jó pasi állt az oltárnál… akarom mondani, uhh… azt sem tudom, mit beszélek. Megbabonázott. Nagyon jól festett az öltönyében és, amikor meglátott szó-szerint elkerekedtek a szemei. Horatio odavezetett és mosolyogva odébb ment. A pap neki állt elmondani a szöveget. Nem igazán tudom, hogy mit mondott, mert csak Ryant figyeltem. Annyira boldog voltam. Arra eszméltem, hogy hozzánk intézi a kérdéseit. - Ryan Wolfe. Akarod az itt jelenlévő Ginetta Rodriguezt feleségedül? Kitartasz mellette jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben? - Akarom! –mondta határozottan. A szívem a torkomban dobogott. - És te, Ginetta Rodriguez. Akarod-e az itt jelenlévő Ryan Wolfe-t férjedül? Kitartasz mellette jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben? - Igen. –mondtam én is mosolyogva. Felhúztuk a gyűrűket. - Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap Ryannek. Aki, magához húzott és megcsókolt. Hosszasan, mint ahogy még sosem. - Szeretlek. –mondta, amikor szétváltunk. - Én is. –mosolyogtam és odamentünk a gratuláló barátok hadához.

 <-vissza