>> 7. fejezet

Na ne…   Megnéztem, hogy mennyi az idő és furcsa mód, már fél 7 volt. Észre sem vettem, hogy elrepült. Egész hajnalban csak néztem Ryant, ittam magamba az arcát, a vonásait. Nem tudom hány óra tájt, de kopogtak az ajtón, amire ő is felébredt. És azzal a lendülettel megfogta a kezemet is. - Horatio! –üdvözöltük. - Sziasztok. Gondoltam benézek, hogy minden rendben van-e. Natalia is jönni akart, de rengeteg a munkája. - Igen persze, jól vagyunk. - Ennek örülök. Gina, egyenlőre nem kötelező bejönnöd. Maradhatsz Ryannel, amíg szeretnél. - Köszi. Az jó lenne. - Viszont van egy rossz hírem. - Mi a gond? - Van itt valaki, aki beszélni szeretne veletek. Nem fogtok neki örülni és kérlek, diplomatikus válaszokat adjatok. –Csak akkor fogtam fel, hogy mire gondol, amikor megláttam Ericát az ajtóban egy papír tömbbel a kezében. - Na nee… - mondta Ryan mérgelődve. - Kitudódtak a kapcsolatok és kötelező valamivel alátámasztanunk, hogy nem akadályozza a munkát. –magyarázta Horatio. - Szuper. Muszáj pont Ericának interjút adnunk? –húzta el Ryan a száját. - Semmi sem muszáj, de jó lenne minél hamarabb lezárni ezt a dolgot, mert különben az esküvőtök látja kárát. - Essünk túl rajta! –mondtam. Horatio bólintott, kiment beszélt valamit Ericával és ott hagyott minket. - Á! Micsoda meglepetés… - tette az agyát. - Már csak te hiányoztál… - morogtam. - Tudtam, hogy örülni fogtok nekem. –húzott közelebb egy széket. - Nem tudtad volna megvárni, amíg rendbe jövök? - Szerintem most tökéletes az időpont. - Ki gondolta volna? –forgattam a szemem. - Akkor essünk neki. Ti tökéletes alanyok vagytok erre a beszélgetésre. Első kérdés: Mióta vagytok együtt? - Ez fontos? –csodálkozott Ryan. - Igen, elég sok kérdés lesz a magánéletetekkel kapcsolatban. Válaszolni kötelező. - Oké, hát… már lassan 2 éve. - 2 éve. –írta. – Második kérdés: Mennyire befolyásolja ez a munkátokat? - Szerintem egyáltalán nem. Maximum könnyíti. –mondtam a véleményem. - Miben könnyíti? - Egyszerűbb együtt dolgoznunk és otthon is meg tudjuk vitatni az eseteket…- kezdtem, de rájöttem, hogy kicsit többet mondta a kelleténél. Ryan felé pillantottam és sajnos ő is észrevette. - Akkor együtt is éltek? –jegyzetelte. - Igen. –jött a határozott válasz Ryan szájából. - Értem. Mit szóltak a laborban, amikor kitudódott? Nem voltak haragosak? - Nem, sőt! Nagyon jól fogadták és gratuláltak is. - Úgy hallottam, hogy mióta összeköltöztetek rengeteg támadás ért benneteket. Ezt, hogy viselitek? - Nehezen. Sok volt, de nem csak magunk miatt…- mondta Ryan, én pedig figyelmeztetőileg megszorítottam a kezét, hogy fejezze be. - Akkor ki miatt? –kérdezte Erica nyávogva. - A munkatársaink miatt. –javítottam ki. - Akkor nem is vagy terhes? Ryannel szinte egyszerre egymásra néztünk. - Vagy mégis? –vigyorgott Erica. - Öhm… - próbáltam Ryantől segítséget kérni, de mielőtt bármit is mondhattam volna belépett a nőgyógyászom. - Jó napot. Ginetta itt vannak az eredmények. Teljesen egészséges. - Oh… köszönöm. - És a Doktor úr nem sokára hozza a férje leleteit. - Köszönjük, de nem a férjem. - Még! –vigyorgott Ryan. - Gratulálok. Bármi probléma van, szóljanak. - Rendben, viszlát. – a doktornő távozott, én pedig olvasgatni kezdtem a papírt. - Na? –kíváncsiskodott Ryan. - Minden oké. –adtam oda neki. - Miért kellett kivizsgálni? –érdeklődött Erica. - Mert. Ez nem a te dolgod. - Én úgy hallottam terhes vagy. Amúgy megspórolhatnátok 2 percet az életemből, mert ennyi időbe telik amíg kiderítem. Csak megnézem melyik részlegen dolgozik a doki. - Jól hallottad, terhes vagyok. - Tudtam. –ült ki egy kaján vigyor a képére. –De nem látszik rajtad. –mondta és láttam, hogy tényleg csodálkozik. - Végeztünk? –kérdezte Ryan. - Egyenlőre. –felállt, elköszönt és ott hagyott minket.

 <-vissza