>> 3. fejezet

Rossz előérzet   A kocsiban, csendben ültünk, majd amikor hazaértünk egyből felfelé indultam. - Már mész is aludni? - Igen, fáradt vagyok. –mondtam és felmentem a lépcsőn, be a szobánkba. Igazából nem fáradt voltam, hanem inkább zavart. Teljesen összekuszálódott bennem minden. Amiket Erica mondott, nem tudtam, hogy elhiggyem-e, hiszen… alig ismertem Ryant, amikor összejöttünk. Mi van, ha tényleg csak azért vesz el, mert terhes vagyok? Már semmit sem tudtam. Aludni akartam és elfelejteni a mai napot.  Amikor felébredtem nagyon rosszul éreztem magam. Irány a mosdó. Berohantam, de egyben rettentően szédültem. Leültem a földre, olyan jól esett a hideg kő érintése. Nem akartam többet felállni. - Héjj, baby jól vagy? –hajolt le mellém, furcsa mód észre sem vettem, hogy bejött. - Igen… - Gyere, leteszlek az ágyra. –felemelt és besétált velem a szobába. Óvatosan letett, és betakart. - Kösz. - Mi a baj? - Ezek a terhesség velejárói… - Nem! Látom rajtad, hogy valami más is zavar. - Semmi. Csak rosszul vagyok. - Értem… figyelj, most el kell mennem egy helyszínre, mert Horationak nincs több embere. Meg leszel itthon egyedül? - Persze, menj csak. - Aludj, hátha jobb lesz. –mondta és megcsókolt. - Vigyázz magadra… Amikor hallottam elhajtani a Hummert, szorongás fogott el. Tudtam, hogy ez nem a baba miatt van. Rossz előérzetem támadt. Aggódtam Ryan miatt.   Nem sikerült elaludnom, de kicsit jobban lettem. Felhívtam Ericet. - Szia, minden rendben? - Persze, de szólhatnál a drága Wolfenak, hogy ideje lenne bejönnie. - Miért? Nincs bent? - Nincs. Mindenki égre-földre keresi. - De hiszen…már vagy másfél órája elment. - Ide tutira nem. - Megpróbálom felhívni. Ha megtudok valamit szólok. - Rendben, én meg beszélek Horatioval. Hátha ő tud valamit. - Szia. - Ne aggódj. Szia. – Ne aggódjak?? Már franc tudja mióta elment és még mindig nem hallott róla senki. Megpróbálom felhívni. Tárcsáztam, majd kicsöngött. Kis idő múlva fel is vették. - Ryan, jól vagy? - Nem, nincs. –hallottam egy mély férfihangot a túloldalról. Érdekesen, akcentussal beszélt. - Ki maga? - Azzal ne törődjön. A lényeg, hogy egy ideig biztos nem fogja látni. - Miért csinálja ezt? - Beszéljen a főnökével. Mondja meg neki, hogy ha elárulja, hol tartózkodik Mark Gantry, elengedem a kis ölebét. - Nem tudom, kiről beszél. - Lényegtelen. Beszéljen Cainnel. Ő tudni fogja. - Várjon, ne tegye le… - Ne csináld! –hallottam Ryan kétségbeesett hangját a telefonban, majd megszakadt a vonal. Leültem az ágyra és elkapott a sírógörcs. Be akartam menni a laborba, de ilyen állapotban tudtam, hogy nem vezethetek, így felhívtam Ericet. - Szia, mit tudtál meg? - E-e-eric! Azonnal ide kell jönnötök. Beszélnem kell Horatioval…- zokogtam. - Máris indulunk. Ne menj sehová. –Hová mennék? 10 perc múlva meg is szólalt a csengő. - Mi történt? –kérdezte Horatio. - Ryan…el-elrabolták. Nem tudom, hogy ki az a férfi…de valami Markról beszélt. Mark Gantryről. –sírtam tovább. Eric átkarolt, majd leültetett a kanapéra. - Mark… Mit akar tőle? - Nem mondta. Csak, hogy beszéljek veled és áruljuk el neki hol tartózkodik. Bántották… hallottam…- bőgtem, hiába vigasztaltak, nem bírtam abbahagyni. Egyre azon járt az eszem, hogy mi lesz, ha nem látom többé. - Ki ez az ember? - Orosz. Már volt pár balhénk Mark miatt. Ő Ryan egyik legjobb barátja. A maffia vadászik rá. –mondta Calleigh. - Erről nem tudtam… - Nem igen dicsekszik vele az ember, ha agyon verik… - Már máskor is…? - Igen, de akkor sem történt nagyobb baj. Most se fog. –mondta Horatio. - Remélem…

 <-vissza