A nyomozók természetesen csak akkor találhatják meg a tettes ujjlenyomatát az országos adatbázisban (AFIS – Automated Fingerprint Identification System, vagyis automatizált ujjlenyomat-azonosító rendszer), ha az illetőt korábban már elítélték valamiért, ám egyedül az Egyesült Államokban sok százmillió ujjlenyomat szerepel az adatok között, és mivel ezek többsége profi bűnöző, aki valószínűleg visszaeső, igen nagy az esély arra, hogy megtaláltják itt az ujjlenyomat tulajdonosát.
A számítógépnek alig egy pillanat a behozott ujjlenyomatok összehasonlítása a többivel: ilyenkor tíz ponton veti össze az árkokat, hurkokat és kanyarulatokat. Ha két minta egyezik, a szakembernek akkor is ellenőriznie kell az eredményt. Négy fő jellemzőt vesz jobban szemügyre: az íveket, amelyek egyik oldalról a másik felé futnak, középen kiemelkedve; a csúcsos íveket, amelyeknek élesen kiemelkedő pontja van, és igen ritkák, a népesség mindössze 5 százalékára jellemzők; a spirális vonalakat, amelyek egy széthúzott rugó formájához hasonlítanak; és végül hurkokat, amelyek az ívekhez képest finomabban kanyarodnak, végük pedig összefut. A sugárirányú hurkok a hüvelykujj felé haladnak, a singcsont oldali hurkokkal a másik oldal felé lejtve. Emiatt aztán igen lényeges kérdés, hogy a lenyomat melyik kéztől származik.
Akadnak emberek akiknek rendhagyó mintázatú a lenyomatuk. Még ennél is ritkábbak azok, akiknek lenyomata két minta keveréke; az övékét hívják „kompozit” vagy „összetett” mintának.
Hiába a rutinszerű DNS-vizsgálat, az ujjlenyomat-elemzés a bűnügyi nyomozásoknak továbbra is szerves részét képezi. Ennek az eljárásnak az igazi értéke – nem számítva viszonylagos egyszerűségét -, hogy általánosan elfogadott a bíróságokon, ahol tudják, hogy számíthatnak egy ilyen bizonyíték megbízhatóságára.
AJÁNLOM AZ OLDALT
