>> 6. fejezet

Rémálom

Hirtelen egy éles hangra riadtam. Akkorát ugrottam, hogy bevertem a fejemet. Ahogy elaludtam lefejeltem a dudát. Csak álmodtam. Csak egy álom volt. Próbáltam megnyugodni és megtörölgettem a kisírt szemeimet. Kikászálódtam az autóból és félve bementem. Sötét volt, csak egy kis villanyt kapcsoltam fel, nyugtáztam, hogy minden a helyén van.

Beértem a nappaliba, ahol észrevettem, hogy Ryan a kanapén alszik. Olyan békés volt. Melegség járt át, amibe szomorúság vegyült. Annyira hiányzik.

Felmentem a szobánkba, átöltöztem, felkaptam egy plédet és lementem a nappaliba.

Közelebb hajoltam, óvatosan betakartam, hogy fel ne ébredjen. –Sajnálom. - súgtam és megsimogattam az arcát, majd felfelé indultam. Indultam volna, mert megfogta a kezem.

- Szia.

- Szia. –mondta fáradtan.

- Megyek, lefekszem. – alig tettem pár lépést, visszahúzott.

- Maradj itt. – megfordultam és csak bámultam rá.

- Sajnálom. –mondtam, immár hangosan.

- Gyere ide. –megölelt. Olyan erősen kapaszkodtam bele, ahogy csak tudtam. Soha többé nem akartam elengedni.

- El kell mondanom valamit. –Kérdőn nézett rám, majd intett a fejével, hogy üljünk le.

Neki álltam és elmondtam neki mindent Jamesel kapcsolatban. Amikor befejeztem a mondandómat, megint előtört a sírás. De most nem James miatt. Eszembe jutott az álmom és közelebb húzódtam hozzá. Vártam a reakcióját, hogy elfordul, ott hagy vagy szakít. De nem.

Szorosan magához húzott és megcsókolt. Erre nem számítottam volna, de annyira jól esett. A rengeteg fájdalom után kaptam egy kevés gyógyszert.

- Szeretlek. –mondta és még erősebben tartott.

- Én, én is. –szipogtam és belefúrtam a fejemet, a nyakába. Így aludtunk el.