- Szia, Tara talált a nő kezén egy oda nem illő vércseppet.
- Dulakodás közben megvágta magát?
- Lehetséges. Most próbálom beazonosítani. Az biztos, hogy férfi.
- Sok sikert. Átnézem a ruháit.
- Rendben. –otthagytam és átmentem a másik részlegbe. Nem sok mindent találtam, kivéve egy anyagdarabot, ami nem a nő ruhájából származott.
- Talán pamut. –állapítottam meg a nagyító alatt.
- Szia, mit csinálsz?- mosolygott Ryan.
- Hello, hát találtam a megkéselt áldozaton egy pamut darabot, de nem az ő ruhájáról való.
- Hadd nézem. –a nagyító felé hajolt. –Igen, ez biztosan öltönyből való.
- Öltönyből? Ki az, aki öltönyben megy gyilkolni?
- Nem tudom. De te majd kitalálod. –adott egy puszit és elment. De jó, hogy így bízik bennem, de nem voltam ebben olyan biztos. Amúgy is a gondolataim James körül forogtak.
Azt hittem lezárhatom a múltat, de utolért.
- Meg van a vértulajdonosa! –lebegtette a papírt Natalia.
- Ki az?
- Biztonságiőr, egy bizonyos Murray vállalatnál.
- Tudjuk a vezető nevét?
- Igen…mindjárt mondom. Meg is van. Ronald Murray. –amikor kimondta letaglóztam.
- Tudod a mi áldozatunkat leszúrták. Kiderült, hogy egy biztonságiőr a gyanúsított.
- És?
- És, hogy a Murray vállalatnál dolgozik. Méghozzá Ronald Murray alkalmazottja.
- Aki nem más, mint…
- James apja!
- Összefüggene a két eset?
- Lehetséges.
- Ronaldot akkor már két ügy miatt is behozhatjuk. Eric elérte Allen Jacksont. Szerintem már bejött. Én megyek kihallgatni.
- Utána beszélhetek vele?
- Szerintem igen.
- Oké.
Calleigh bement a tárgyalóba, én kint várakoztam. Amikor végeztek Allen odajött hozzám. Nem sokat változott. Ugyanazok a világoskék szemek köszöntek rám. Most jobban megnéztem. Mintha megint az iskolában lennénk. Az a tipikus csibészes mosolya és a sötétszínű haja, amiről bármikor felismerném, megmaradtak.
- De rég láttalak.
- Igen. Nem hittem volna, hogy ilyen körülmények közt látlak viszont.
- Én sem.
- Sikerült valami infóval szolgálnod?
- Igen, de nem hiszem, hogy…
- Hogy?
- Nem tudom, hogy fogod fogadni.
- Mit? –érdeklődtem.
- Megiszunk valamit?
- Persze, gyere. –leültünk a büféhez, rendeltünk két üdítőt és neki állt mesélni.
- Nem tudom, hogy mennyire vagy otthon Mr. Murray dolgaiban.
- Megtudtam egy s mást.
- Szóval, amikor az apja megtudta, hogy el akar venni…teljesen kiborult. Eltiltotta tőled, de mivel találkoztatok megfenyegette, hogy megöl.
- Kit? –kerekedtek el a szemeim.
- Téged.
- De…
- Ezért hagyott el. Féltett, hisz tudta, hogy mire képes az apja.
- …- Nem tudtam megszólalni. Ő folytatta.
- Miután lecsillapodtak a kedélyek, elvégezte az egyetemet egy másik suliban. Szeretett volna, de nem mert visszajönni.
- És…utána? Most mit keresett itt?
- Megkereste a szüleidet és elkérte a címedet. Vissza szeretett volna jönni, hátha még rendbe hozhatjátok a dolgokat. Viszont, hogy ki ölte meg, azt nem tudom. Csak sejtem, hogy Ronald értesült a dolgokról. –nagyon sok volt ez nekem így egyszerre.
- És a heroin?
- Igen, arról is tudok, de azt nem, hogy honnan szerezte. Teljesen összeomlott a szakítás után, nem akart élni.
- Ezt nem hiszem el… Amikor sikerülne új életet kezdenem…- már potyogtak a könnyeim.
- Mondtam, hogy nem jó ötlet visszajönnie. Gondoltam már biztos találtál valaki mást és szeretnéd elfelejteni. –közelebb jött és megölelt. Fájtak a régi sebek, amiket újra felszakított egy hirtelen jött hír.
- Figyelj… azt mondta, hogy az apja nem akarta, hogy a nagyszabású jövőjét tönkretedd. Gondolom már előre kitervelte a fia egész életét és te nem illettél a forgatókönyvbe.
- Igen…- szipogtam. – Honnan tudsz ennyit?
- Szinte mindennap beszéltünk telefonon. Minden tervéről tudtam. Sajnálom…
- Én is. Ha akkor elmondta volna…- Nem bírtam befejezni, mert arra eszméltem, hogy Allen megcsókol. Megcsókol…mit csinál?? Jézusom… Csak nehogy…
- Ez meg mi?- ellöktem és Ryan sápadt arcával találtam magam szemben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
