|
9. fejezet
Csak álltam az ablak előtt, amin keresztül tökéletesen be lehetett látni Tony szobájába. Bűntudadtom volt. A sok-sok év alatt, amik vele, a barátaimmal, vagy a családommal történtek, azok nem lehettek véletlenek. Először Greg Sanders holtteste, aztán a folyamatos támadások Miami-ban, Ryan Wolfe halála, Samantha elrablása, és most Tony-t megtámadták egy helyszínen. Az elkövetők mások voltak, és nem is ismerték egymást, mégis az egyetlen közös tényező én voltam. Talán csak ez volt a sorsom, hogy szenvedjek, vagy, hogy lássam szenvedni azokat, akiket szerettem. Talán, ha megfogadom a szüleim tanácsát, és tanár lettem volna... nem... hiszen akkor Ryan-nel és Tony-val sem találkoztam volna. Féltem, hogy ki lesz a következő, akire lecsapnak, aki közel áll hozzám. A szemeimben könnyek csillantak fel, amiket hagytam végigfolyni az arcomon, úgy bámultam tovább DiNozzo-t, aki épp a szobatársával fecsegett. Lefogadom, hogy a filmekről. Tony mindig a filmekről beszélt, de én szívesen hallgattam. Aztán egyszer csak a szobatársa rám mutatott, Tony pedig felém fordult. Ahogy a zöld szempár találkozott az én szemeimmel, ismét csak elakadt a lélegzetem. Pár pillanatig csak bámultuk egymást, majd letöröltem a könnyeimet és lenéztem a földre. Aztán vissza Tony-ra, aki még mindig bámult engem, bár láttam rajta, hogy nem érti, hogy miért nem mentem be. Nem bírtam tovább, inkább eljöttem az ablaktól. Lesétáltam a földszintre, ki a parkolóba. A meleg levegő megcsapott, ahogy kinyitottam a parkolóba vezető ajtót. Lassan sétáltam el vagy egy tucat autó mellett. Láttam, ahogy egy éppen szülni készülő kismamát a férje tolja be a kórházba, ez eszembe juttatta Hojam és Samantha születését. Megráztam a fejemet, elhesegetve az édes emlékeket, majd beültem az autómba. Felhívtam Ziva-t, hogyha Hojam hazaért nyugodtan eljöhet, majd beindítottam a Hummer és az NCIS központ felé indultam. Mikor beértem McGee várt a helyemnél.
- Jól vagy? -kérdezte kedvesen, miközben egy papírt tartott a kezében.
- Persze, Tim, köszi... Mi az a kezedben?
- Egy DNS-jelentés. A Sabrina Range ruháján talált vérről.
- Hogy jön megint a képbe Sabrina? -kérdeztem érdeklődve, majd átvettem a papírt. A legutolsó ügyet, a Kelsington-ügyet, már 2 napja lezárták, miután kiderült, hogy Mark Range volt a gyilkos. Igaz Gibbs volt újra a főnök, de érdekelt az eredmény, így hát beleolvastam.
- Ő...ő volt az? -kérdeztem kikerekedett szemekkel nézve McGee-re, aki csak bólintott, majd ennyit tett hozzá.
- A kihallgatóban vár rád. Menj, kérdezd ki te.
Bólintottam, majd elindultam a kihallgató irányába. Amikor beléptem a szobába, láttam, hogy a kamerák nincsenek bekapcsolva. Ez két dolgot jelentett. Azt, hogy vagy nincs senki a szomszéd szobában, aki figyelné eseményeket. Vagy, van ott valaki, csakhogy éppenséggel direkt lettek kikapcsolva a gépek, hogy ne rögzítsék a kihallgatást.
- Üdv újra, Mrs. Range.
- Maguk megölték a férjemet! -támadt rám szavaival Sabrina.
- Sabrina, a férje elrabolta a lányomat, és megölte Amanda Kelsington-t. A férje nem volt ártatlan, mint ahogy azt hinni szeretné. Nem úgy, mint a kollégám, akinek a vérével van áztatva a ruhája. -mutattam a vörös foltokra Sabrina ruháján. Egy pillanatra elfogott az émelygés, amikor felfogtam, hogy Tony vére vöröslik a blúzán.
Sabrina csak gúnyosan nevetett.
- Majd gondolja, hogy hagyom, hogy boldog legyen, amikor megölték a férjemet! -úgy tűnt, hogy elborult az agya. Láttam, hogy valamit mintha szorongatna a kezében, de inkább folytattam a kihallgatást.
- A férjére életfogytiglan várt volna, higgye el nekem, jobban járt, hogy meghalt.
- A kollégájának kellett volna inkább meghalnia! -kiabált Sabrina majd felugrott a helyéről és nekem ugrott. Arról nem volt szó, hogy nincs megbilincselve. Amíg küzdöttem azzal,hogy lefojtsam magamról Sabrina-t, végre megtudtam, hogy mi is volt a kezében, szétszedte az asztal sarkát, ami a kihallgatóban állt, és most ott volt a kezében a hegyes fém, a nyakamnak szorítva.
- Nem ajánlom, hogy megtegye, Sabrina! -mondta mérgesen, majd megpróbáltam ellökni magamtól.
- Megölöm magát! Megölöm magát, amiért megölték a férjemet! -egy pillanatra sikerült ellöknöm, csakhogy aztán teljes erejével rám ugrott. Nem bírtam megtartani, és összetört a hátunk mögött a kihallgató üvege, és átzuhantunk a szomszéd szobába, ami tényleg üres volt. Egy kicsit beütöttem a fejem, így forgott velem a világ, Sabrina ezt kihasználva megpróbálta használni a fém tárgyat, és éreztem, ahogy a nyakamba fúródik a fém. Szerencsére még időben sikerült ellöknöm a kezét, mielőtt egy erőteljes rántással elvághatta volna a torkomat. Ez a nő kész őrült volt. Ekkor rontott be Ziva az ajtón, majd egy lövés dördült el, és Sabrina teste legördült rólam. Ziva segítségével nagy nehezen felálltam, mire megérkezett McGee, aki átvette a helyszínt.
- Mi történt, Sara? -kérdezte Ziva, amíg kivezetett a szobából. Éppen Abby-hez tartott, ahonnan Doki kereste, így úgy döntött, hogy levisz magával, hogy Doki megnézhessen.
- Sabrina nem volt megbilincselve, és nem figyelte senki. Szétszedte az asztalt, valahogy kiszedett belőle egy nagyobb darab fémet és azzal támadt rám. Az a nő őrült volt!
Ziva csak bólintott, majd amikor leértünk Abby-hez leültetett egy székre. Doki rögtön odajött.
- Sara, mi történt? -kérdezte, miközben a nyakamat vizsgálta. Ziva elmesélte.
- Sabrina alaposan kitervelhette, de szerencsére nem okozott komoly gondot, én most bekötöm a nyakad, de jó lenne, ha megnézne egy orvos
- Úgy is megy be Tony-hoz, igaz Sara? -kérdezte Abby mosolyogva. Én csak bólintottam, bár nem akartam visszamenni. Féltem, hogy megint történni fog valami. Vártam pár percet, amíg Doki bekötötte a nyakamat, közben megbeszélték az aktuális ügyük új információit. Végül Ziva lemente Dokival a boncterembe, én pedig együtt maradtam Abby-vel.
- Mond Sara, te miért nem Tony-val vagy?
- Abby, nézd, te még nem ismersz engem igazából...félek, hogy valaki másnak is bántódása esik...
- Sara, kinek? Sabrina halott.
- Az nem lényeg. Ryan-t nem ő ölte meg... -haraptam el az utolsó mondatot, de Abby még így is hallotta, így neki is el kellett mesélnem mindent, amit néhány napja DiNozzo-nak ebéd közben.
- Tudod Sara, én sok mindenben hiszek, de azt nem hiszem, hogy miattad lenne mindez. Viszont azt hiszem és tudom, hogy neked most Tony mellett van a helyed. Szüksége van rád, és ez fordítva is igaz. -mosolygott Abby. És igaza volt. Így hát megköszöntem a bíztatást, majd visszamentem a parkolóba és bevágódtam a kocsimba. Egyenesen a kórházba mentem, fel a harmadikra, vissza a 344.-es szobához. Amikor benéztem az ablakon, Tony már csak egyedül volt a kórteremben, és az orvosok pont gyógyszereket adtak be neki...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
