|
7. fejezet
Lassan közeledtünk az ajtóhoz, ami résnyire nyitva volt. Óvatosan benéztem, és amikor két testet láttam a földön heverni és sok vért berontottam. Előrántottam a fegyveremet, a többiek pedig jöttek utánam. A földön ott feküdt egy maszkos férfi, a kés kiállt a hasából, halottnak tűnt. Mellette pedig Samantha feküdt a földön... csukott szemmel...
- Sam! -kiáltottam, majd letérdeltem mellé. Kihúztam egy kesztyűt a zsebemből és óvatosan eloldoztam a kötelet, majd félredobtam a kesztyűt. Tony letérdelt velem szembe és segített a hátára fordítani Samantha-t. - Sam! Hallasz engem?!
Tony megnézte a pulzusát.
- Nem halt meg. -ezt akartam hallani- De rengeteg a seb rajta, szerintem összeverekedett az elrablójával.
- Ügyes kislány. -motyogtam, majd megpróbáltam felébreszteni.
- Eszméletlen, nem kéne...?
- De, a kórházba.
- Hívok mentőt. -mondta McGee, majd elővette a telefonját.
- Felejtsd el zöldfülő. -mondta Tony- Én magam viszem be őt a kórházba.
- Én pedig veled megyek.
- Mi pedig itt maradunk biztosítjuk a helyszínt és összegyűjtjük a bizonyítékokat. -mondta Ziva.
DiNozzo felkapta az ölébe Samantha-t, aki bár eszméletlen volt, sokkal inkább tűnt halottnak a sok seb miatt.
- Várj Tony, csak egy pillanat. -Tony megállt az ajtóban- Ziva, lehúznád a maszkot. Tudni akarom, hogy ki volt ez a szemét.
Ziva bólintott és lehúzta a fekete símaszkot. A férfi arca ismerős volt.
- Ez, az akire gondolok? -kérdezte McGee.
- Az, Tim. -mondtam- Mark Range.
- De hát katona volt... -kezdte Ziva.
- Ziva, ha egy katona egyszer már ölt, a rablás semmiség amellett. -mondtam, majd követtem Tony-t ki az utcára. A fény egy pillanatra elvakított, ahogy kiléptünk az ajtón. Olyan sötét volt bent, hogy a kinti délutáni napsütés vakító volt. Egy kicsit lemaradtam, amíg a szemem hozzá szokott a fényhez, majd utánuk futottam. Beültem a kormányhoz. Tony odaállt az ajtó mellé és meglengette a kulcsot.
- Emlékszel, mit mondtam? -kérdezte komolyan.
- Tudom, tudom. Hogy ilyen állapotban nem vezethetek... -mondtam kedvtelenül, majd kiszálltam és beültem hátra Samantha-hoz. Tony beült és elindította a Hummer-t, amit most egyenesen a kórház felé irányított. Az úton nem beszéltünk, elmerültem a gondolataimban, eszembe jutottak a régi szép idők még Miami-ból. Egy pillanatra végigcsordult egy könnycsepp az arcomon, de gyorsan letöröltem. Ám nem voltam elég gyors, mert DiNozzo a visszapillantó tükörből észrevette.
- Minden rendben, Sara?
- Majd a kórházban kiderül. -mondtam, majd újra kibámultam az ablakon. Egy negyedóra múlva már a kórház folyosóján ültünk, amíg Samantha-t egy komplett orvos csoport vizsgálta. A fejemet lehajtottam, és próbáltam arra gondolni, hogy minden rendben lesz. Ekkor Tony megfogta és megszorította a kezem. Én lassan felé fordultam, ő pedig mélyen a szemembe nézett.
- Sammy erős lány, rendbe fog jönni. -bíztatott. a hangja és zöld szemei megnyugvást biztosítottak számomra.
- Remélem is... -egy pillanatra elhallgattam és az összekulcsolt kezünkre néztem, majd vissza Tony-ra- Szerintem hol rabolhatta el? Hiszen a suliban kellett lennie...
- Talán kiment a boltba ebédszünetre és utána.
- Talán. Nekem akkor is furcsa, hogy az igazgató nem telefonált.
- Lehet, hogy nem volt több órája.
- Lehet.
- Nézd Sara, most neked is erősnek kell lenned, Sammy-nek szüksége lesz rád.
Ránéztem és elmosolyodtam, aztán a mosoly olyan gyorsan eltűnt az arcomról, mint ahogy jött.
- Nem fog menni, Tony. -ráztam meg a fejem. Újabb képek villantak be, az utolsó munkanapomról Miami-ban. Mintha kísértene Ryan halála.
- De én itt vagyok, majd segítek, hidd el, menni fog. -mosolygott rám. Ha még egyszer így mosolyog rám, esküszöm, mindent elhiszek, amit mond, mert elmegy az eszem. Látván, hogy nem sikerült túlságosan meggyőznie, magához húzott, én pedig a vállára hajtottam a fejemet. Aztán eszembe jutott a csók, mind a kettő. Csodálatos érzés volt, de hirtelen felrémlett bennem Gibbs. Elhúzódtam tőle, ő pedig kérdően nézett rám.
- Tony... -nem tudtam, hogyan kérdezzem meg.
- Igen, Sara.
- Nézd, ami ma történt, a csók...csak hogy tudd...nem bántam meg, úgy értem, örülök, hogy megtetted. -mosolyodtam el egy pillanatra- De...
- De?
- Gibbs. -mélyen belenéztem a szemébe, fürkészve azt a reakciójára.
- Kit érdekel Gibbs, ha kell én mondom el neki személyesen, hogy megszegtük a 12.-es szabályát. -majd halkabbra vette a hangját és a fülembe suttogta- És még hányszor megfogjuk.
Ez volt az az Anthony DiNozzo, akit én ismertem.
- DiNozzo, vigyázz a szádra. Jelenleg én vagyok a főnököd. -húztam őt mosolyogva, ő pedig visszamosolygott.
Ekkor kijött az egyik orvos, és odalépett hozzám.
- Ön Samantha Wolfe édasanyja?
- Igen, én vagyok az. Mondja rendbe jön? -kérdeztem, miközben felálltam és kezet fogtam az orvossal. Éreztem, ahogy Tony is feláll mögöttem és újra megfogta a kezem.
- Úgy tűnik, hogy igen. Van néhány komolyabb sérülése, de szerencsére még időben hozták be, kérem, a papírok miatt szükségünk lenne azonban néhány információra. Elmondanák, hogy mi történt.
Belekezdtem volna a mondandómba, de elakadt a hangom, így Tony vette át a szót, miközben megszorította a kezem.
- Elrabolták, mi találtunk rá és egyből behoztuk ide.
Az orvos csak bólintott, majd távozott. Néhány könnycsepp végiggördült az arcomon, ahogy belegondoltam, hogy Samantha nagy valószínűséggel miattam feküdt most a kórházba. Tony felé fordította az arcomat és letörölte óvatosan a könnyeket, másik kezével pedig fogta a kezem. Majd rám mosolygott.
- Nem akarsz bemenni Sammy-hez?
Csak bólintottam, majd amikor el akarta engedni a kezemet én szorítottam meg.
- Gyere be velem, kérlek.
Rám mosolygott, majd bólintott. Együtt léptünk be a kórterembe, Samantha pedig rögtön ránk mosolygott.
- Anya, Tony. De örülök, hogy látlak titeket! -mosolygott. Ez volt az én Samantha-m. Csupa mosoly és vidámság, ahogy mindig.
- Jól vagy, kicsim? -kérdeztem aggódva.
- Persze anya. Mi van azzal a pasassal?
- Az elrablóddal? -kérdezte Tony, mire Sam bólintott- Sammy, kicsináltad őt. -mosolyodott el.
- Ügyes voltál, Sam. -mosolyogtam én is, és adtam egy puszit a homlokára- Most hagyunk pihenni, rendben? Nekünk még vissza kell mennünk dolgozni, majd szólok Hojam-nek és benéz hozzád suli után, oké?
- Persze anya, vigyázzatok magatokra! -mosolygott Sam, majd elköszöntünk és kéz a kézben kimentünk a kocsihoz.
- Most már vezethetek? -néztem rá mosolyogva, mire Tony megcsókolt. Most végre volt időm visszacsókolni. Ekkor hirtelen egy erős tarkópofont kaptam, és gyanítottam, hogy Tony is. Gibbs volt az.
- Öhm, Gibbs... -kezdte volna Tony, de én vettem át a szót.
- Most én vagyok a főnök, igaz Gibbs? Nálam nincs a 12-es szabály. -láttam ahogy Gibbs csúnyán néz rám, Tony pedig a tarkóját tapogatja.
- Csak ne hátráltassa a munkát. Most az egyszer kivételt teszek miattatok. -ezzel Gibbs bement a kórház kapuján. Én pedig visszafordultam a még mindig a tarkóját tapogató Tony-hoz, és én is odatettem a kezem.
- Nagyon fájt? -kérdeztem mosolyogva, de válasz helyett csak egy csókot kaptam- Ezt akkor nemnek veszem. -nevettem, majd beültünk az autóba, és visszahajtottunk a „főhadiszállásra”.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
