|
5. fejezet
Visszamentünk a laborba és megírtuk a jelentést.
- Ryan, kijönnél egy kicsit? –mosolygott rá Natalia az ajtóban.
- Igen, mindjárt jövök. –nézett rám.
- Okés. –mondtam, de hirtelen elkapott valami féltékenység féle. Csak bámultam Ryan után.
Lassan a végére értem, amikor valaki leült velem szemben.
- Szia. Mit csinálsz ma?
- Szia Eric. Dolgozom, azután házat nézek.
- Veled menjek?
- Nem kell. Van segítőm.
- Akkor majd költözni? Sok a cuccod és…
- Nem, tényleg nem kell semmi. Így is túl sokat segítettél.
- Nem számít, szívesen cipekedem.
- Kösz, hát…
- Héjj Cica! –vigyorgott Ryan, de amikor meglátta, hogy társaságom van, megtorpant.
- Szia Cica. –fintorgott Eric.
- Mi van Delko? Mit szeretnél? –váltott hangnemet.
- Segítséget ajánlottam, ha már te csak egy vacsora erejéig vagy gentleman.
- Honnan tudsz te erről? –fordult felém.
- Én…- haraptam el a mondatot.
- Mivel, hogy a drága vacsora partnered nálam húzza meg magát addig, amíg te próbálod befűzni. Így nem csoda, hogy a zakódat kerülgettem egész reggel.
- Te nála aludtál?
- Én…
- Igen, talán valami probléma van?
- Nem, semmi. –fogta magát, megfogta a derekam és egy puszit nyomott a számra. Erre én sokkot kaptam és csak néztem a szemeit. - Indulhatunk? –szorított meg sokatmondóan.
- Ööö… igen. Menjünk. Szia. –tértem magamhoz a sokkos állapotból és elköszöntem Erictől, aki csak hápogott és teljesen lesápadt.
Mikor kiléptünk az ajtón azt hittem egyből elenged, de ugyanúgy tartott a karjaiban, mint az irodában. Ilyen nincs. Most teljesen összezavarodtam. Mi baja Ericnek? Mit csinál Wolfe?
Nem tudtam ezekre válaszolni, mert leértünk a parkolóba, ahol a falnak nyomott és a kezét a falnak támasztva, mélyen a szemembe nézett. Csak nézett, de nem mondott semmit. Nem bírtam elviselni ezt a halálos csendet.
- Mi az? –törtem meg.
- Én is ezt kérdezem magamtól.
- Mit értesz ez alatt?
- Nem tudom… Nem tudom, hogy mi ez. Marha frusztráló, de nem tudok rájönni, hogy mit érzek.
- Alig ismersz és már is érzel valamit? –csodálkoztam, de csak azért adtam neki hangot, hogy valamit megértsek a történtekből.
- Sajnálom. –nyögte és a földet kezdte pásztázni.
- Induljunk. El akarok költözni Erictől.
- Jó ötlet.
A kocsiban senki sem beszélt. Láttam rajta, hogy ideges és valamin nagyon töri a fejét. Nem sokára megérkeztünk egy közelben lévő nagyon szép házhoz.
- Tessék. –adott egy kulcsot. – Ez a tiéd.
- Mi?
- A ház. Az egész. Ha gondolod, megmutatom a többi részét is.
- Az jó lenne.
- Gyere. –kinyitotta az ajtót, gyönyörű látvány tárult elém. Nagyon szép volt a berendezés.
- Ez gyönyörű! Köszönöm! –karoltam át a nyakát. Hirtelen megálltam, amikor rájöttem, hogy mit csináltam. – S-s-sajnálom. –próbáltam elhúzódni, de gyengéden megállított.
- Semmi baj. Ez nem a te hibád. – simogatta meg az arcom, amire melegség járta át a testem.
- Ryan… én… alig ismerjük egymást és…
- Tudom, éppen ez a baj. –elengedett és elindult kifelé.
- Most hová mész?
- Nem kellenek a csomagjaid?
- Ja, persze, hogy kellenek, de Eric nem fog neked örülni…
- Nem érdekel.
Eric háza előtt leparkoltunk, majd kiszálltam és a csengőhöz léptem. Némi habozás után elszántam magam és megnyomtam a gombot. Pár másodperc múlva mosolyogva nyitott ajtót.
- Szia, már vártalak.
- Akkor tudod, hogy miért jöttem.
- Igen, gyere beljebb.
- Nem maradok sokáig. Összeszedem amim van, aztán bepakolunk a kocsiba.
- Pakoltok?
- Igen…
- Á, értem én. Te és az újdonsült barátod.
- Nem a barátom!
- Akkor mi volt az a jelenet az irodában?
- Nem tudom.
- Szóval akkor nincs köztetek semmi?
- Nem tudom.
- Semmit sem tudsz? Szerinted Mr. Wolfe nem bánná, ha elvinnélek ma vacsorázni?
- Nem kell tőle engedélyt kérnem. Elmegyek veled.
- Szuper. –vidult fel. –Segítek kipakolni, aztán ha végeztetek a háznál, elmegyek érted.
- Oké.
Összeszedelőzködtem, Eric segített, ahogy megígérte. Amikor beraktunk mindent, Eric megölelt, adott egy puszit és ennyit mondott.
- Majd találkozunk. –amint elengedett beugrottam az utóba, de nem mertem Ryanre nézni.
Elvitt a házamhoz, segített bepakolni, majd haza indult. Amit persze én nem hagytam…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
