|
2. fejezet
Mikor beértem, akkor vettem észre, hogy rajtam maradt Eric kabátja. Nehezemre esett megválni tőle, de levettem és elmentem fürdeni. Hajat mostam, becsavartam magam törülközőbe és felkaptam egy köntöst. Aztán feltettem magamnak azt a kérdést, mint megannyi nő ilyen helyzetben:
- Mit vegyek fel?? –nyögtem egy nagyot, majd az asztalon lévő névjegyért nyúltam és tárcsáztam a számot. Szinte rögtön felvették a telefont.
- Hello, itt Mary. Miben segíthetek?
- Szia. Angelina vagyok. Fel tudnál jönni?
- Persze, sietek. – ezzel letette és rá 15 percre megjelent az ajtómban.
- Mi az a nagy vészhelyzet?- érdeklődött.
- Vacsorázni hívtak…
- Már így, első nap?
- Igen, de nem is akárki.
- Ki az? Helyes? Ismerem?
- Szerintem fúl helyes, és Eric Szmanda a neve…
- Mi csoda? –képedt el. – Elhívott a helyszínelők sztárja vacsorázni?
- Hát… igen, de…
- Hová?
- VIP részleg…
- Jézusom! Nem vesztegeti az időt. Nagyon szerencsés vagy.
- Azért hívtalak, hogy mit vegyek fel? Erre nem készültem be.
- Mi sem egyszerűbb! Gyere velem! –húzott ki a szobából.
- Így? –mutattam a köntösre.
- Nem megyünk messzire. –azzal elvonszolt a folyosó végéig. Ott kinyitott egy ajtót. Első pillantásra egy butiknak tűnt, de később rájöttem, hogy ez „csak” egy gardrób.
- Felpróbálunk párat!
- Benne vagyok. –mondtam a gyönyörű ruhák láttán.
- Tessék. Ezeket próbáld meg. –adott egy kupaccal.
- Kö-köszi. –mondtam roskadozva a halom alatt. Eltűntem az egyik fülkében. Felvettem az elsőt, majd sorra többit. Már rutinosan kapkodtam le a szebbnél-szebb estélyiket. Lassan 9 órát mutatott az órám, mire Mary elégedett lett a rajtam lévő ibolyakék, nyakpántos, térdig érő ruhával. Igazándiból nekem is tetszett, mert csinos volt, de elég sokat mutatott mindenből.
- Ez tökéletes! Ha ettől nem ugrik rád, akkor semmitől! –leszedtem a törülközőt a hajamról, ami már teljesen megszáradt. Szerencsémre úgy göndörödött be, ahogy szerettem volna. Mary hozott egy fekete tűsarkút, azt vettem fel és feldobtunk egy leheletnyi sminket is.
- Csodaszép. –mondta végül. –Elkészültél, nyomás.
- Oké, köszi mindent. –elindultam, de meggondoltam magam és visszaszóltam. –Mary! Az nagy baj, ha rettentően izgulok?
- Ez természetes. –vigyorgott.
- Akkor jó. Na…- felkaptam Eric kabátját, ami időközben megszáradt.
- Sok szerencsét.
- Szia.
Kiléptem az ajtón, be a liftbe. Közben áldottam Törpét. A 4-en kinyílt az ajtó, de legnagyobb meglepetésemre Eric már ott várt. Mint mindig, most is totál jól nézett ki laza öltönyében.
- Hűűű-haaaa… - mondta zavartan.
- Igen, te is… - dadogtam. –Itt a kabátod, már megszáradt. –adtam oda neki, megfogta a kezemet, amire borzongás futott végig rajtam. Nem tudom, hogy miért, de olyan ismerős volt ez az érzés, mintha már valahol, valamikor megtörtént volna. Szerintem észrevehette, mert elengedett és kérdőn nézett rám.
- Jól vagy? –fürkészte az arcom.
- Persze, semmi bajom.
- Mehetünk?
- Igen. –felém nyújtotta a karját, amibe belekaroltam, majd elsétáltunk a 834-es szobához.
- Csak utánad. –nyitotta ki az ajtót. Amikor beléptem majdnem leesett az állam.
- Ez gyönyörű!
- Igen, Mr. Deline nagyon kedves volt.
- Ed mindig nagyon kedves.
- Honnan ismered? –csodálkozott.
- Az apámmal régi barátok. Pelenkás korom óta jóban vagyunk.
- Azt megnéztem volna! –vigyorgott.
- Elhiszem, de hagyjuk. –váltottam témát.
- Rendben, üljünk le. –húzta ki a székem és leültünk a gyertyákkal díszített nappaliban.
- Ej-ha! A szobaszolgálóid kitettek magukért!
- Igazából én csináltam az egészet. –sütötte le a szemét. –Teljesen egyedül.
- Nem hittem volna, hogy ilyen dolgokkal törődsz. Jut eszembe, hol van Törpe? –néztem körül, de a kutyát sehol sem láttam.
- Estére különszobát kapott, hogy békén hagyjon. Jó helye van.
- Az biztos. –amikor kimondta, kis csengő hangot hallottam. – Mi ez?
- Am… Ha jól hallom kész a csirke. Ugye nem vagy vegetáriánus? –méregetett.
- Nem, de TE főzöl?
- Attól még, hogy színészkedem, nem vagyok kis király. Ugyan olyan meló, mint a többi.
- Csak több a rajongód, mint egy takarítónak.
- Ne becsülj alá! Szerintem úgy is aratnék. –vigyorgott.
- Ha mosolyogsz, akkor tuti. –csúszott ki a számon.
- Csak nem került valaki a fergeteges vonzalmam alá?
- Az kéne még! Akkor már nem lennék itt.
- Mert?
- Mert lemerevednék és összevissza dadognék.
- A- a- akkor, én mo- o- ost ra- ra- rajongok é- é- érted! – dadogta a bókot.
- Ezzel nem illik viccelni! Komolyan mondtam. –tetettem a durcást.
- Jól van, na! Kérsz bort? –mielőtt válaszolhattam volna, már töltött is.
- Nagyon jól főzöl. – dicsértem meg kaja után.
- Örülök, hogy ízlett. Még egy kis bort?
- Nem lehet, mert le kell mennem a 2-ra és részegen nehéz lesz!
- Nem olyan nagy baj az!- állt fel és odasétált a szekrényhez, bekapcsolta a lejátszót, amiből zene kezdett szólni.
- Táncolunk? –nyújtotta a kezét.
- Nem tudok.
- Megtanítalak. Gyere! –szorosan magához húzott, amire kellemes borzongás futott végig.
- Látod? Nem nehéz. –súgta a fülembe.
- Jó tanárt kaptam. –súgtam vissza. Válaszként megpuszilta a nyakamat, erre kicsit megcsuklottak a lábaim. Még erősebben fogta a derekam.
- Mi az? –kérdezte és még egy puszit kaptam.
- S-semmi.
- Na, mi van? Csak nem dadog valaki? –elkezdett apró csókokkal kényeztetni.
- E-ezt n- nem t- teheted!- nyögtem, majd erősebben szorítottam a nyakát.
- Miért? –suttogta, de nem hagyta abban egy pillanatra sem.
- M-mert n- nem fer! –Amikor felnézett és abbahagyta, azt kívántam, bár meg se szólaltam volna.
- N- n- nagyon t- t- tetszel! –mondta, amire én köpni-nyelni nem tudtam. Csak elmélyedtem a szemeiben. Összetámasztottuk a homlokunkat, de nem bírtuk tovább. Mint az éhező vadállatok egymás ajkainak estünk. Végre rájöttem, hogy mi volt ez az ismerős érzés. Az érintése, mint az álmomban. Elkezdtük kibontani a másikat a ruháiból, de hirtelen megszólalt a vészcsengő a fejemben.
- E-eric! Nem lehet, mennem kell. –kapkodtam levegő után.
- Miért?
- Sokat ittunk és ez alapból sem jó ötlet. –bújtam ki a karjaiból, egy puszit nyomtam az arcára, majd kisétáltam és beszálltam a liftbe.
Felmentem a részlegembe, lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. Legnagyobb pechemre pont a CSI ismétlése ment. „Legalább veled alszom el.” –gondoltam, majd mosolyogva elaludtam.
Nem tudom mikor tájt, de megint hülyeséget álmodtam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
