|
5. fejezet
Reggel Ryannen ébredtem. Úgy voltam vele, hogy a tegnapi nap csak egy rossz álom volt. Amikor felnéztem az arcába még békésen aludt. Megpróbáltam végig gondolni, hogy mi történt és most mi legyen. Hirtelen nagyon éhes lettem és rádöbbentem, hogy tegnap reggel óra semmit sem ettem. Próbáltam úgy kicsusszanni a karjai közül, hogy ne ébresszem fel. Felvettem a köntöst. Szerencsésen kisétáltam a konyhába és elkezdtem szendvicseket gyártani. Főztem mellé jó erős kávét és bevittem a hálóba. Oda ültem az ágy szélére és megsimogattam az arcát. Erre kinyitotta a szemét és csak ennyit mondott:
- Ezt meg tudnám szokni.
- Hidd el, hogy én is. –magára húzott majd megcsókolt. Egy szempillantás alatt átfordultunk, így én kerültem alulra.
- Hogy aludtál? –kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.
- Jól, de ébredni még jobban. –adtam neki egy apró csókot, amivel ő nem igazán elégedett meg. Így aztán eldurvult a dolog és már a köntösöm nélkül feküdtem alatta.
- Várj, várj. Kihűl a kávénk. –próbáltam rá hatni, miközben az ajkait felfedezőútnak indította a nyakamon.
- Megvár. –mondta, de nem hagyta abba egy percig sem.
- Ha te mondod. –válaszoltam, majd körbefontam a nyakát és a derekát. Kis idő múlva már pihegve feküdtünk egymáson.
- Azt hiszem, szeretlek. –mondta nemes egyszerűséggel.
- Azt hiszem, hogy én is. –adtam neki egy újabb csókot.
A jól induló reggel után elmentem lezuhanyozni, majd rájöttem, hogy nincs egy ruhám sem.
- El lehet hozni a ruháimat?
- Megnézem. –ezzel otthagyott. Negyedóra múlva már be is állított a bőröndömmel.
- Megfelel?
- Tökéletes. –nevettem. Gyorsan kihalásztam egy farmert és mellé egy pólót.
- Csinos. –mondta.
- Kösz. Most mit csinálunk?
- Hát… megesszük a szendvicseidet. Utána sétálunk egyet és benézünk a laborba, hogy mire jutottak. Rendben?
- Oké… Remélem sikerült valamit találniuk.
- Én is.
Megreggeliztünk, majd sétálni indultunk a partra. Délután pedig beültünk az autóba és irány a labor.
- Szia Cal. –köszönt a szőke hajú nőnek.
- Sziasztok. Mit keresel itt? Te nem szabadságon vagy? Ő ki? –húzta fel a szemöldökét és óriási mosolyt eresztett meg.
- Jessica Parker. –kezet fogtunk.
- Én Calleigh Duquesne. Szóval?
- Nem is hallottál a dologról?
- Milyen dologról?
- Ami este történt a hotelben.
- Nem, mert most értem vissza a tegnap éjjeli helyszínemről. Mesélj.
Leültünk, majd Ryan elmondott mindent Calleighnek.
- Jézusom… Ez szörnyű. Nekem miért nem szóltak?
- Ha csak most értél vissza, szerintem Horatio nem akart zavarni.
- Megyek, beszélek vele. –ezzel felállt és elsietett a folyosón.
- Várj meg itt. Megkeresem Ericet. Hátha ő tud valamit.
Ő is ott hagyott. Ültem és Ryan szavai csengtek a fülemben. ’Meg halt.’ ’Holtan talált rá.’
- Jessica? –hallottam egy férfihangot mellettem.
- Igen? –felnéztem, épp akkor ült le mellém Caine hadnagy.
- Jól érzi magát?
- Most már igen. Sikerült valamit találniuk?
- Igen, de csak ha Mr. Wolfe visszatér, akkor számolok be róla.
- Értem.
- Addig elmesélné nekem is részletesen a dolgokat? – a szemébe néztem, majd egy mélylevegő vétel után elkezdtem darálni a szöveget. Olyan volt, mintha nem is az én számból jönnének a szavak.
- Szóval akkor egésznapot Mr. Wolfe-al töltötte?
- Igen.
- Nos, amint látom vissza is tért közénk. –épp ebben a pillanatban állt meg velünk szemben. - Hello Ryan. Gyertek velem!
Beültünk a tárgyalóba.
- Tiffanyt megfojtották, méghozzá egy törülközővel. Találtunk öt embertől ujjlenyomatot. DNS-t csak 4-üktől. Ezek közül mindet sikerült azonosítani. Nicolas Moore nevű fiú pedig mindenbe belegyezett, és ki is zártuk. Az első ujjlenyomat Tiffanyé, a második Jessicáé. Mivel maguk ott laknak ezért kizártuk önt és az áldozatot. Nem öngyilkosság és magának tökéletes alibije van. Nicolas pedig elmondta, hogy felmentek a lakásra, majd eljött, mert Miss. Jones nem volt magánál a rengeteg alkoholtól. A negyedik ujjlenyomat a takarítóé, Simon Robinsoné. Őt még nem zártuk ki, és az ötödik ujjlenyomat a recepciósé Elizabeth Turneré.
- Elizabeth Turner? Annyira ismerős a neve. – mondta Ryan elgondolkodva.
- De a recepciós mit keresett a szobánkban? –kérdeztem meglepetten.
- Ezt fogjuk kideríteni. –mondta Horatio.
- Behoztátok őket? –kérdezte Ryan.
- Igen. Frank éppen Miss. Turnert hallgatja ki. Calleigh pedig Mr. Robinsonnal foglalkozik.
- Kösz Horatio. –mondta hálásan.
- Semmiség Ryan, semmiség. –állt fel a hadnagy és bement a szemközti terembe, ahol éppen Simon tartózkodott.
- Mr. Robinson. Meséljen el mindent a tegnapi nappal kapcsolatban.
- Felébredtem, majd szinte rögtön a szállóba mentem, mert rengeteg volt a munkám. Fél hétre már majdnem az egész szintet kitakarítottam. Az utolsó volt Miss. Jones szobája. Senki nem volt otthon, mert valami buliba mentek. Elvégeztem a dolgom, majd hazaindultam.
- Nem hagyott ott véletlenül valamit?
- Mire gondol? –ütközött meg a férfi.
- Bármiféle tisztálkodó szerre…
- Hát… most, hogy mondja elfelejtettem kicserélni a törülközőket. Így odaadtam a recepciós hölgynek, mert nagyon kedvesnek tűnt és segítőkész volt. Azt mondta szívesen visszamegy és kicseréli, én csak menjek haza szépen. Gondoltam megspórolt nekem egy utat a másodikra. Így átadtam neki és eljöttem. Miért fontos ez?
- Nagyon is fontos, mivel Tiffanyt egy törülközővel fojtották meg. Köszönöm uram. Elmehet.
Simon kilépett a tárgyalóból, ránk köszönt és elment.
Horatio átment a másik szobába.
- Jó napot Miss. Turner. Mondjon el mindent, amit csak tud. Például, hogy miért volt olyan bőkezű Mr. Robinsonnal.
- Kedvesnek tűnt és mivel egészen hajnal óta bent volt már, gondoltam, hogy segítek neki.
- Értem. Felment a szobába… hány óra körül?
- Olyan 8 óra környékén.
- Ott mit csinált?
- Kicseréltem a törülközőket, majd eljöttem.
- Akkor megmagyarázná, hogy mit keresett a DNS-e az áldozat ágyában?
- Gőzöm sincs. Nem jártam abban a szobában.
- Én majd megmondom. Felment és megfojtotta Miss. Jonest a törülközővel.
- Én nem vagyok gyilkos. Nem öltem meg senkit.
- A bizonyítékok mást mondanak. És az esküdtszék nem magának fog hinni. Mondjon el szépen mindent.
- Rendben van!! Én öltem meg! Ismeri Ryan Wolfe-ot?
- Persze, hogy ismerem.
- Pár éve együtt voltunk. Aztán ez a Tiffany mindent elrontott. Most pedig annak a lúvnyának a barátnőjével kavar. Milyen ember az ilyen? Megérdemelte, hogy bűnhődjön.
- Szóval mindezt Mr. Wolfe miatt tette?
- Részben. Nem bírtam nézni, hogy milyen boldog azzal a Jessicával!
- Ez még nem jogosít fel senkit sem a gyilkosságra. Vigyék el!
Láttuk, amint Elizabethet elvezetik.
- Mi történt? Ő tette? De miért? –rohanta le Ryan Horatiot a kérdéseivel.
- Gyertek, mindent elmesélek. –mondta, majd beinvitált minket a tárgyalóba. Elmondta, hogy a nő tette és azt is, hogy miért.
- Innen volt olyan ismerős! Tudtam, hogy láttam már valahol!- kezdte Ryan.
- Az mondta, hogy együtt voltatok.
- Ez hazugság. Nem is tudtam a nevét, az egyik bulin rám mászott. Nem ismertem. Viszont tuti, hogy őrült.
- De miért Tiffanyt ölte meg? Miért nem engem? –csúszott ki a számon.
- Ilyet ne is mondj! –szidott meg Ryan.
- Szerintem rátok akart ijeszteni. Azt akarta, hogy bűnhődjetek.
- Sikerült a terve. –mondtam szomorúan.
- Nem kell mindent feladni, csak mert egy ilyen nőszemély keresztbetett.
- Igazad van Ryan. Ez a dolog csak elmélyíti a kapcsolatot. Viszont nekem mennem kell. Holnaptól megint dolgozhatsz. El kell kapni még egy csomó rossz útra tévedt embert. –ezzel kiment a teremből.
- Most?
- Most hazamegyünk. –mondta.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
