|
1. fejezet
Végre ez a nap is eljött. Felkeltem, rendbe szedtem magam, majd leszaladtam a lépcsőn.
- Jó reggelt drágám. –köszöntött anyu nagy mosollyal.
- Szia.
- Jól aludtál? –kérdezte apu.
- Persze, csak keveset. Valamiért nem tudtam elaludni.
- Nem csoda, hiszem ma nem kis útra mész, meg amúgy is… Ki tudja, mikor jössz haza?
- Tudjuk, hogy már 21 éves vagy és az papíron bőven felnőtt, de nem muszáj elmenned. Itthon maradhatnál velünk.
- Tudom anyu, de szeretnék menni. Tiffany már úgyis összecsomagolt és vár rám.
- Ugyan már Jessica! Az nem függ semmitől.
- Elhiszem, hogy nem szeretnétek, de nem leszünk sokáig. Pár hét maximum. Kibulizzuk magunkat a szülinapom alkalmából és utána hazarepülünk.
- Jó, a te döntésed. Vigyázz magadra kincsem. –köszönt el anyu könnyes szemekkel.
- Viszlát, kicsim! –mondta apu.
- Nos, sziasztok. –puszit adtam mindkettőnek. Beszálltam a ház előtt várakozó taxiba, majd elkocsikáztunk a reptérre. Tiffany már ott várt.
- Szia Jess! Felkészültél?
- Persze! Irány Miami!
- Akkor beszállás!
Felszálltunk a gépre. Mikor leültünk, szinte egyből dőlt belőlünk a szöveg. Megbeszéltük, hogy mit kezdünk majd magunkkal kint a nagyvárosban.
Útközben elnyomott az álom, mivel éjjel nem igazán sikerült kipihennem magam. Amikor felébredtem egy női hang szólalt meg a hangszóróból. –Kedves utasaink! Nem sokára megkezdjük a leszállást. – Mivel Tiffany még aludt, felkeltettem, amire felpattant és máris indulni akart.
- Nem vagyunk még ott! Csak szóltak, hogy lassan megérkezünk. Ülj vissza!
- Jól van már… Csak annyira izgatott vagyok!
- Nem vagy egyedül! Melyik szállodába megyünk?
- Hát… lefoglalt a nagybátyám egy kis lakosztályt a részünkre. Biltmore Hotelnek hívják.
- Rendben, de igazán nem kellett volna!
- David csak kedveskedni akart nekünk. Szóval elfogadtam. Amúgy sem olyan rossz az, ha addig maradsz egy méregdrága szállóban, amíg csak szeretnél, minden szolgáltatással együtt.
- Hát nem. Majd meg kell neki köszönnöm.
Amint kimondtam, megkezdtük a leszállást. Kinyílt a gép ajtaja, mély levegőt vettünk és kiléptünk a Miami reptérre. Teljesen máshogy sütött még a nap is, mint nálunk Arizonában.
- Üdv. Világ!- mondta Tiffany.
- Igen. Akkor hívjunk taxit?
- Nem kell, mert David már elintézte… Tudod, erre jók az itteni kapcsolatok. Nem hiszi el, hogy egyszer jártam itt és mindent megjegyeztem. Nem szerette volna, ha rögtön eltévedünk.
- Igen, értelek. Akkor irány a hotel!
Beszálltunk a taxiba, ami már a repülőtér előtt várt ránk. Az úton a várost szemléltük és egyfolytában fecsegtünk. Megérkeztünk a Biltmore-hoz.
- Uh… - csak ennyit tudtunk kinyögni. A szálloda gyönyörű volt. Kíváncsiak lettünk a belsejére, ezért megrohamoztuk a pultos nőt. Gyors eligazítás után megkaptuk a kulcsokat, majd felsiettünk a lépcsőn. Ami elénk tárult, maga volt a mennyország. 2 hálószoba, 2 fürdő jakuzzival, káddal és zuhannyal. Egy nappali és egy konyha. Mindez teljes rálátással az óceánra. Tökéletes volt.
- A csomagok már itt vannak. –hallottam Tiff hangját.
- Akkor irány átöltözni, majd csavarogni egyet!
- Szerintem is, de előtte elmennék kipróbálni a kádat.
- Nyugodtan. Átöltözöm, lemegyek és körülnézek a földszinten.
- Jó. Akkor lent találkozunk.
Ezzel eltűnt a fürdőben. Gyors zuhany után kiválasztottam egy rövid zöldszínű ruhát, ami az egyik kedvencem volt. Nagyon jól állt a hosszú, vörös hajamhoz, amit mostanában leengedve hordtam. Gyors pillantást vettem a tükörbe, megelégedtem a látvánnyal, majd lesétáltam a földszintre. A falak üvegből voltak így teljes rálátást nyújtott a medencékre és az ott pihenő emberekre. Teljesen elmerültem a csodálkozásban, amikor hirtelen nekem jött valaki.
- Elnézést hölgyem, de azt hiszem elkalandoztam.
- Semmi gond. Én sem figyeltem túlzottan. – amikor odaadta a táskám, végre aprólékosabban is megnézhettem magamnak a férfit. Nagyon jóképű volt. Barna haj, gyönyörű zöld szemek. Farmert és egy inget viselt, ami nekem nagyon bejött.
- Találkoztunk már?- kérdezte az elmélkedésemből felrázva.
- Nem hiszem, mivel csak most érkeztem.
- Mit csinálsz itt egyedül?
- A barátnőmet várom. Á! Itt is van…- ebben a pillanatban libegett le a lépcsőn egy rózsaszínű ruhácskában. - Tiffany, ő itt…- néztem rá, mert csak ekkor jutott eszembe, hogy nem mondta meg a nevét.
- Hagyd. Ismerjük egymást.
- Igen, ismerjük, viszont neked be sem mutatkoztam. Ryan Wolfe.
- Én Jessica Parker. –fogtunk kezet. – Honnan ismeritek egymást?
- Régről. A nagybátyával voltak közös dolgaink és Tiffet is megismertem.
- Értem, hát örültem a találkozásnak. – mondtam zavartam, amire ő egy olyan szívdöglesztő mosollyal válaszolt, hogy azt hittem mentem összeesek.
- Majd még biztosan találkozunk, mert én is itt szálltam meg egy időre.
- Akkor igen, de most mennünk kell. –mondta Tiffany mérgelődve.
- Jó szórakozást. –búcsúzott el Mr. Wolfe.
- Meglesz. Szia. - köszöntünk el mi is.
- Mi volt ez?
- Mi csoda?- néztem rá bután.
- Nem vagyok veled és máris a legszemetebb alakot fogod ki?
- Miről beszélsz? Nem is ismerem, de amúgy sem tűnt szemétnek.
- Pedig hidd el nekem. Ryan Wolfe-nál szemetebb alakot nem találsz egész Floridában!
- Ilyen jól ismeritek egymást?
- Hát… 3 éve együtt jártunk. Fél évig tartott a dolog, mert rajtakaptam, hogy megcsalt egy másik nővel.
- Oh…
- Szóval felejtsd el!
- Eszembe sem jutott.
- Láttam… Ami azt illeti, szerintem tetszel neki, de ne dőlj be, mert csak fájdalmat fog okozni!
- Köszi a figyelmeztetést.
- Nem értem mit keres itt. Biztos valami ügy miatt van kirendelve.
- Milyen ügy?
- Hát helyszínelő a drága, szóval biztos történt valami. - mondta undorral a képén. Ennyire mérgesnek még sosem láttam.
- Értem.
- Akkor megyünk?
- Persze.
Sétálgattunk egész délután a városban, majd betértünk az egyik étkezdébe.
- Mit kérsz?
- Valami salátát, de csak, mert a bulizáshoz jól kell kinézni!
- Rendben. Te leszel holnap szülinapos! Össze kellene írni, hogy kiket szeretnél meghívni!
- Hát… itt senkit nem ismerek. Te vagy itthon! – közben megkaptuk a rendelést.
- Igen én. Viszont meg kell ismerned akkor egy-két srácot, mert nem jöhetsz pasi nélkül a klubba!
- Rendben, de ne játssz kerítőset. Ha nem tetszik valaki, azt úgyis megmondom majd! Amúgy… én választok!
- Jó, felfogtam. Nem leszek Cupido.
- Köszi.
- Akkor azt hívok meg, akit csak akarok? –csillant fel a szeme.
- Igen, de nem kell temérdek ember.
- Amennyi befér a klubba! –vigyorgott.
- Jó, te szervezel mindent!
- Köszönöm! Nem fogsz csalódni! Viszont most mennem kell, mert még rengeteg a dolgom!
Majd a szállóban találkozunk, mert szerintem éjszaka környékén érek haza!- egy puszit adott, majd elrohant. Na, ez lesz ám a furcsa születésnap! –gondoltam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
