|
4. fejezet
A föld felett lebegve öltözködtem, majd mentünk be a munkahelyre.
- Szép napot. – üdvözölt Calleigh, tőle szokatlan mosollyal.
- Szóval elmondta…- vágott fancsali képet Ryan.
- Nem kellett, mert magamtól is rájöttem a tegnapi parkolós kalandotok után.
- Oh… azt hittem nincs ott senki. – vörösödtem el.
- Hát, legközelebb én is a hátam mögé nézek a laborban. – mondta zavartan.
- Jó akkor kezdjünk dolgozni, ha ezt megbeszéltétek. – jött be Eric.
- Új ügy. – nyitott be Horatio.
- Milyen?- faggatta Calleigh.
- Túszejtés az egyik Long Street-i bankban. Mind oda megyünk.
- Induljunk.
Mikor megérkeztünk, az utca tele volt rendőrautókkal.
- Hányan vannak bent?- kérdeztük Franket, miközben felvettük a golyóálló mellényt.
- Körülbelül 13 ember. Ebből 2 gyerek.
- Mi bemegyünk. – mondta Horatio.
Beléptünk a bankba. Mindenki a földön feküdt, kivéve egy 20 év körüli nőt. Fejéhez nyomva tartotta a rabló a fegyverét.
- Maradjanak ott. – szólt a 2 társa.
- Nyugodjanak meg. – próbálta csillapítani őket Horatio.
- Maga fogja be! – fogta rá a fegyvert, hangja alapján az idősebbik.
A fiatalabb elengedte a nőt, majd oda sétált hozzánk, a másik férfival együtt.
- Dobják el a fegyvert!- mondta az egyik. Erre 5 kézből esett ki a pisztoly.
- Engedjék el a túszokat. – kérte őket Horatio.
- Rendben, de akkor egyikük itt marad.
- Miért?
- Biztosítás gyanánt. Például Ő!- amikor megláttam Ryan arcán az aggodalmat, akkor döbbentem rá, hogy a mélyhangú felém mutogat.
- Rendben van. - egyezett bele Horatio, de utána elengedik.
- Azt majd eldöntjük. –húzott oda az egyik férfi és pisztolyát a halántékomra nyomta.
Minden túszt biztonságban sikerült kimenekíteni.
- Miért nem engednek el?- kérdeztem.
- Fogd be a pofád!- rivallt rám az egyik fogva tartóm, majd egy óriási pofont adott. Éreztem, hogy a szám felrepedt.
A többiek visszajöttek, de amikor meglátták, hogy véres az arcom, teljesen ki keltek magukból.
- Azt mondta, nem fogja bántani!- ordított Eric.
- Ilyet nem mondtam. Ki fogom nyírni ezt a cafkát. –vigyorgott.
Ekkor elszabadult a pokol. Eric és Ryan elindultak a legközelebbi felé, aki rájuk lőtt, ezért felkapták a fegyverüket és combon lőtték. Egy másikat Calleigh intézett el egy jól irányzott ütéssel. Amíg ezzel foglalatoskodtak, Horatio közelebb sétált.
- Engedje el!
- Soha. Meg fogom ölni.
- Nem ártott magának.
- Viszont maga igen.
Ekkor Horatio neki rontott, amint a férfi ellökött magától csak 2 durranást hallottam és óriási fájdalmat a gyomrom tájékán.
Amikor felébredtem, Ryan ott ült az ágyam szélén karikás szemekkel.
- Végre, hogy felkeltél. Jól vagy? – hallottam a hangján mennyire aggódik.
- Mi történt?- kérdeztem, mert semmire nem emlékeztem.
- Horatio önvédelemből lelőtte azt a szemetet, aki rád lőtt. A másik kettő már a sitten rohad. Szerencsére nem ért fontos szerveket a lövés. Nem sokára jobban leszel.
- Mióta vagyok eszméletlen?
- Két napja, de a doki szerint ez csak az altatók hatása.
- Nektek nem esett bajotok?
- Semmi, kivéve Eric beverte a könyökét. - mosolygott.
- Ez jó hír.
- Annyira sajnálom. – hajtotta le a fejét.
- Mit? Nem a te hibád volt.
- Jobban kellett volna vigyáznom rád.
- Felejtsd el, mert NEM a te hibád volt! Nem tehettél semmit.
- Jó felfogtam. Viszont van egy kis gond…
- Mi?
- Hát… amikor az a rohadék meglőtt, én oda rohantam és mindenki egyből levette a dolgot. Főleg a főnök… szóval már az egész labor tudja, hogy milyen hősszerelmes vagyok. –vigyorgott.
- Oh… hát, nem lesz ebből gond?
- Nem. Legalábbis a főnök azt mondta, hogy amíg nem akadályoz minket a munkában, addig semmi probléma.
- Ez nagyon jó hír.
- Igen. Végre nem kell bujkálnunk.
- Jaja.
- Viszont lenne egy kérdésem.
- Mondd csak.
- Nem akarsz hozzám költözni? Mióta itt vagy nem volt használva az autód, ami mindenkinek feltűnt, szóval visszaadhatnád.
- Hagyjam ott azt a kényelmes szállodát, azzal a tökéletes kilátással és fürdővel, Érted?- lesütötte a szemét.
- Szíves örömest. - válaszoltam vigyorogva, amire ő is felvidult és megcsókolt végre.
Egy hét múlva már újra munkába állhattam és végre nem kellett bujkálnunk sem.
Ryan már beköltöztetett magához, szóval a szállodát soha többé nem láttam és valamiért ennek nagyon örültem. Már lassan egy hónapja dolgoztam Miamiban. Rengeteg ügyet derítettünk fel és rengeteg bűnözőt tettünk rács mögé.
Egyik nap érdekes hívást kaptunk Las Vegasból. Valami Wagner ügy miatt, ami felettébb ismerős volt nekem. Gil Grissom a Vegasiak főnöke elküldött 2 embert a nyomozásra.
Ki kellett mennünk a reptérre, amikor megpillantottam az egyikkőjüket, majdnem leesett az állam.
- Barbara!
- Kristine!- ugrottunk egymás nyakába rég nem látott barátnőmmel.
- Hogy vagy? Istenem, ezer éve nem láttalak!- kérdezte.
- Soha jobban Barbara, soha jobban. –bújtam oda Ryan-hez, amire ő megeresztett egy mosolyt.
- Mióta vagy itt? Azt hittem, hogy ott maradsz New York-ban…
- Igen, egy darabig ott maradtam még, talán 1 hónapot, aztán jött ez a Lindsay Monroe, és szépen kitúrt a helyemről, úgyhogy átjöttem ide Miamiba.
- Ti ismeritek egymást? –döbbent le Calleigh.
- Persze, együtt végeztük az egyetemet és egyszerre kezdtünk dolgozni New York-ban. Én 1 hónappal előbb leléptem, mert Vegas csábítóbb volt…- nézett Gregre Barbara.
- Vegas, mi?- vigyorogtam, amire ő csak lesütötte a szemét, és mintha csak magamat láttam volna, teljesen elvörösödött.
Horatio-ék eligazították Greget és Barbarát. Eric egy új Hummer H2-es kulcsát nyomta a kezükbe. Erre tipikus férfiként Ryan elengedte a derekamat és Greggel együtt tanulmányozni kezdték az autót.
- Férfiak…- csak ennyit mondott Barbara, amire én elmosolyodtam és helyeslően bólintottam.
- Király! –Greg-ből csak ennyi jött ki.
- Még egyszer köszönjük, és ha ti jártok majd nálunk, meg fogjuk hálálni. – köszönte meg Barbara.
- Azt ajánlom! –nevetett Calleigh, majd még 1 kulcsot adott át.
- Még egy autó? –mosolygott, aztán ahogy elolvasta a kulcsot, hamar kiderült, hogy nem.
- Nem, a Strand Ocean Drive Hotel legnagyobb szobája, teljesen ingyen, és minden egyéb szolgáltatással. –mondta Ryan.
- Ez még királyiabb… - Greg olyan fejet vágott, mintha transzba esett volna.
Mielőtt elindultak volna, Calleigh még váltott néhány szót Barbarával, majd elhajtottak.
Ryan odasétált mellém.
- Mit szólnál, ha mi is elindulnánk?- súgta oda.
- Benne vagyok. – válaszoltam neki fülig érő szájjal.
Beszálltunk az autóba. Útközben elmeséltem neki, hogy honnan ismerem Barbarát.
- Szóval neki köszönhetlek? –kérdezte nagy hallgatás után.
- Inkább Mac-nek.
- Szerintem mi minden képpen találkoztunk volna valamikor. –mondta, amikor segített kikászálódni a kocsiból.
- Honnan vagy ebben olyan biztos?
- Ha nem, akkor én már nem léteznék. Külön neked küldtek. –mondta Rómeó feelinggel, majd megcsókolt.
Miután átöltöztünk bementünk a laborba.
- Itt van az összes ujjlenyomat. –adta oda a mappákat Eric. - Jó munkát, mert ez nem egy perces lesz.
- Köszi. –mondtuk.
Elsétáltunk a laborba, ott neki álltunk az elemzésnek. Mikor a felénél sem tartottunk Ryan megölelt.
- Ezzel sosem fogunk végezni.
- De meg kell csinálni. – mondtam, majd adtam neki egy puszit. Ő nem elégedett meg a válasszal, így hosszan-hosszan megcsókolt.
Ekkor Greg hangja szakított félbe.
- Öhm… szerintem mi jobbak vagyunk nálatok. –mosolygott Greg. Mi pedig nevetve rebbentünk szét.
- Akkor lássunk neki a munkának! –vetettem fel. Így nekiláttunk, hogy átnézzük az összes eddigi gyilkosságot a Wagner-ügyben…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
