|
2. fejezet
A repülőn végig gondoltam ezt a csodálatos fél évet. Majd elaludtam. A stewardess hangjára ébredtem fel.
- … utasaink, negyedóra múlva földet érünk.
Végre- gondoltam, viszont nagyon ideges kezdtem lenni. Milyenek lesznek az új kollégák? Mac azt mondta, hogy kedvesek, de én tudom, hogy milyen nehéz beilleszkedni. Danny is kedves, viszont mire elfogadott minket… Lindsayt is visszaküldené legszívesebben a farmra kapálni. Horatioval már dolgoztunk együtt, amikor még újonc voltam New Yorkban. Viszont most, hogy a főnököm lesz, kicsit izgulok.
A nagy elmélkedésben alig vettem észre, hogy már lenn voltam a reptér kijáratánál.
Egy férfi odasétált hozzám, igazán jó képű volt, szóval nem értettem, hogy mit szeretne tőlem.
- Szia, Ryan Wolfe vagyok. - mutatkozott be kedvesen.
- Oh… hello. Én pedig Kristine Wright. Ismerjük egymást?
- Még nem. - mosolygott. - De én is a Miami Bűnügyi Laborban dolgozom. Munkatársak leszünk, ha nem tévedek.
- Értem. És hogy kerülsz ide?
- Horatio küldött. Mondta, hogy jól jönne egy fuvar.
- Nos, ebben nem tévedett. - mosolyogtam rá.
- Akkor indulunk?
- Persze.
Beszálltunk az autóba, Ryan bepakolta a csomagjaimat, majd a laborba mentünk. Útközben elmesélt mindent, azt, hogy hogyan került ide és a csapat tagokat is nagyjából bemutatta.
- Szóval te sem dolgozol itt olyan régóta?
- Hát… nem igazán. De ne izgulj, mert nagyon közvetlenek a srácok.
- Rendben van.
Mikor megérkeztünk, Ryan elkísért Horatio irodájába. Megálltunk az ajtó előtt.
-A lényeg. Ne félj semmitől, és ne kalandozz el. - Már is ennyire kiismert?- gondoltam.
- Oké, köszi, az eligazítást, majd még találkozunk. - így beléptem az ajtón.
- Kristine! Szia. Horatio vagyok.
- Szia, tudom. Emlékszem egy régi ügyre, amikor együtt dolgoztunk.
- Igen-igen. Akkor is nagyon ügyesnek bizonyultál. Szóval, a mai napon bemutatok mindenkit és el van intézve a szállodád is. Mr.Wolfe pedig, majd elkísér oda. - Ezen jót mosolyogtam.
- Oké, köszönök mindent.
- Holnaptól pedig, ha van kedved már munkába is állhatsz.
- Az nagyon jó lenne.
Kiléptem, majd belebotlottam egy hosszú szőke hajú nőbe.
- Sajnálom, megint elkalandoztam.
- Semmi gond. Te vagy Kristine?- bólintottam. - Én Calleigh Duquesne vagyok.
- Szia, épp indultam bemutatkozni…
- Rendben. Elvezetlek a laborba. Szinte mindenki ott van, akivel neked munkád lesz.
- Köszi.
Így Calleigh nyomában elindultam a labor felé. Ott több ember is sürgött forgott.
- Sziasztok, srácok. - köszönt Calleigh.
- Sziasztok…- nézett fel a mikroszkóptól egy déli vonású férfi.
-Ő itt Eric Delko. - magyarázott Calleigh. - Megszólalt a csipogója. - Mennem kell. Majd a többiek eligazítanak. - ezzel otthagyott.
- Nos, igen én vagyok Eric. Ő itt Natalia. – mutatott egy barna hajú nőre.
- Én pedig Ryan. - vigyorgott.
- Igen, téged valahonnan ismerlek. - viccelődtem.
-A kórboncnok Alexx Woods és a rendőrséggel Frank Tripp köt össze minket. Más egyelőre nincs. Majd, ha eszembe jutnak, akkor bemutatom őket. - vigyorgott Eric.
- Rendben van. Öhm… Ryan, haza viszel?- Ezen a kijelentésemen Mr. Wolfe elvigyorodott, Eric és Natalia pedig megütközött.
- Hogy mit csinálsz Wolfe?- kérdezte Eric fülig érő szájjal.
- Nem kell mindent félre érteni Delko!- mentegetőzött, de látszott rajta, hogy tetszik neki a helyzet.
- Pontosan. Ő tudja, hol van a szálloda és Horatio őt kérte meg kísérőnek…- próbáltam menteni, a menthetőt.
- Persze, persze… Wolfe, miért te kapod mindig az ilyen ügyeket?- nézett végig rajtam Eric, amire én vörösödve reagáltam.
- Ez csak szívesség…- mondta Ryan.
- Én is szívesen tennék ilyen szívességeket. - húzta tovább Eric.
- Jó, rendben van. Nekem mindegy, de valaki vigyen haza!
- Majd én!- mondta tök egyszerre a két fiú.
- Döntsétek el.
- Eric, neked maradnod kell, mert még van vagy 30 ujjlenyomat!-mondta mosolyogva Natalia.
- Élvezd ki, mert legközelebb te vesztesz. - mondta bosszúsan Ryannek.
Mi csak vigyorogtunk. Ryan kitessékelt a laborból.
- Ne haragudj ránk. Mindig bohóckodunk.
- Azt észrevettem, nem zavar. Csak Eric egy kicsit…
- Nem normális?
- Nem ezt akartam mondani. Inkább olyan csajozós típus.
- Az biztos. De mind ilyenek vagyunk. - folytatta az előző vonalat.
- Azt majd meglátjuk.
- Ilyen nőnek ellenállni? – bókolt tovább.
- Haza vinnél?- kérdeztem, már szinte paradicsomra hasonlító arccal.
- Persze, de hozzá kell szoknod az efféle dolgokhoz, mert itt nem lesz nyugtod.
Ryan-el útközben egy-egy szót váltottunk csak. Elvitt az egyik legszebb szállodába. Segített felcipelni a cuccaimat. Neki álltam kipakolni.
- Meddig maradhatok?
- Amíg kedved van. Horatio mindent elintézett.
- Akkor jó. Gyönyörű ez a hely.
- Segítsek még valamiben?
- Nem kell, szerintem innen már boldogulok.
- Rendben. Akármi kell, csak hívj fel.
Kikísértem. Álltunk az ajtóban néhány pillanatig, elmélyedve egymás szemében. Azok
a szemek… Közeledett hozzám, de megszólalt a csipogója.
- Öhm… igen. Mennem kell, majd beszélünk.
Ezzel otthagyott a gondolataimba süppedve. Mi volt ez??
Érdekes módon egyfolytában Ryan körül forogtak a gondolataim.
Próbáltam elterelni őket, de mindig csak az arcára, a mosolyára tudtam gondolni. Rengetegszer kellett figyelmeztetnem magam, mert már ott tartottam, hogy ha legközelebb meglátom, neki esek… Jézusom! Kristine! Mit csinálsz? Ne képzelődj ilyen marhaságokról. Ilyen jó képű pasinak biztos van valakije. Különben is… Mit akarna éppen tőled?
Ezekkel a gondolatokkal fejeztem be a pakolást. Rá 10 percre elnyúltam a kádban és csak pihenni akartam. Már nem érdekelt semmi. Gondolkodtam az új munkahelyemről és a régiről, de legfőképpen Ryan-en. Miért van ilyen hatással rám?
Amikor már majdnem elaludtam a kádban, megszólalt a csengőm. Ránéztem az órára és meglepetten tapasztaltam, hogy már fél 11 volt. Ki lehet az ilyenkor?
Becsavartam magam egy törülközőbe, majd ajtót nyitottam. Érdekes módon, nagyon meglepődtem. Ryan állt ott. Mosolyogva, egy üveg borral a kezében.
- Nem zavarok?- kérdezte.
- Oh… nem. Csak nem vártam vendéget, főleg nem ilyen korra.
- Ha gondolod, elmehetek.
- Nem!- mondtam talán kicsit túlhatározottan is.
- Hoztam bort. Gondoltam megünnepelhetnénk, hogy ide kerültél.
- Látom, jó ötlet. Gyere be. Felkapok valamit, mindjárt jövök.
- Rendben.
Gyorsan berohantam a hálóba, ott kikerestem az egyik kedvenc hálóingemet. Nem volt valami nagy szám. Egy zöldselyem, spagetti pántos, térdfölé érő ruha. A hajamat gyorsan áttöröltem, majd visszamentem a nappaliba.
- De csinos vagy. - mondta, amire én tuti belevörösödtem.
- Köszi, de ez csak egy pizsama.
- Nem, nem a pizsama a lényeg, hanem te. - még vörösebb lettem.
- Hagyjunk engem.
- De pont téged ünneplünk.
- Jó, akkor igyunk. – hoztam a bárszekrényből 2 poharat, amibe beletöltötte a bort.
- Nos, akkor igyunk arra, hogy pont ide, Miamiba jöttél, és hogy megismerkedtünk.
- Oh… oké, igyunk erre. - kedvesen elbeszélgettünk, már a fél üveg bor hiányzott, nem tudom azóta sem, hogy hová tűnhetett.
- Miért vagy itt?- kérdeztem tőle hirtelen, magam sem tudom, hogy mi vitt rá.
- Miattad.
- Van annyi nő, miért vagy itt?
- Mert te valahogy más vagy.
- Csak teljesen átlagos. – az üveget kezdtem nézegetni.
- Ez nem igaz. –kezével felemelte a fejemet, hogy pont a szemébe nézhessek. Az arca olyan közel volt… még közelebb hajolt… és már csak pár centire volt a szánk… Nem bírtam tovább. Megcsókoltam, amire ő egy mosollyal reagált, ahogy éreztem...Átfogta a derekamat, magára húzott. Én pedig csak hagytam magam.
Reggel Ryan-en ébredtem. A kanapé méretéhez képest elég kényelmes volt. Hirtelen felugrottam.
- Héj… ne ugrálj, mert infarktust kapok. – már fenn volt.
- Bocsi, de elég érdekes ez a helyzet. Mennyit ihattunk?
- Nem tudom. Ahogy elnézem magunkat csak elaludtunk, de semmi hülyeséget nem csináltunk… kivéve egy kis apróságot, amit akármikor megismételnék.
Erre a mondatára megnyugodtam és elmosolyodtam. Odahajoltam hozzá majd egy puszit nyomtam az ajkaira.
- Hidd el, hogy én is.
- Akkor mit szólsz a mához?
- Nem dolgozni kellene?
- Majd utána. Elviszlek vacsizni, persze, ha van kedved hozzá.
- Még szép. Tegnap este nem ettem semmit és szerintem ma sem lesz rá túl sok időm.
- Akkor ezt megbeszéltük. Egyből meló után?
- Jó, viszont, ha azt akarjuk, hogy ez beteljesedjen, akkor be is kellene menni a laborba.
- Ja, igen. - állt fel zavarodottan.
Elszaladtam felöltözni, majd Ryan bevitt dolgozni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
