4 órával később Melinda még mindig a laptopján keresgélt, Jim pedig éppen vacsorát főzött.
"Hmm...nagyon jó illata van." mondta Melinda, amikor felnézett egy másodpercre a munkájából, amit a nagyszobába végzett.
"És te mit csinálsz?" kíváncsiskodott Jim, miközben folytatta a főzést.
"Lefoglaltam a Lento-t vasárnapra, úgyhogy ők fognak főzni. Holnap beszélnem kell Andreával a vendéglista miatt, mondván, hogy Lento tudni szeretné, hogy hányan leszünk."
"De a lefoglaltad az múlt időben van, én azt kérdeztem, hogy most mit csinálsz?"
"Egész jól elvagyok a nyelvtannal, de azért kösz Jim." mosolyodott el Melinda, majd lezárta a laptopját.
"Akkor, kapok még ma választ?"
"Igen." sóhajtott Melinda, ahogy kijött a konyhába" Emily Dawnston-t keresem, és a lányát. Ha a lánya a halála előtt évekkel született kétlem, hogy még ma is élne. Úgy értem, hogy akkor kb 75-80 évesnek kéne lennie, és Gavin nagyiján kívül nem tudok több emberről, aki ilyen idős lenne a városban."
"És mit mondott, hogy hívják a lányát?" Jim továbbra is kíváncsi volt, majd megterítette az asztalt és felszolgálta az ételt. Amíg ettek folytatták a gondolatmenetet.
"Azt mondta, hogy a lánya neve Mary-Ann."
"Mel, a nagymamád..."
"Tudom, tudom, de amennyire én tudom nagyi 1931-ben született, viszont Emily 1929. június 30.-án halt meg, pontosan 80 éve. Tehát semmi esélye, hogy Mary-Ann Emily lánya, hiszen Emily már 2 éve halott volt akkor, amikor Mary-Ann megszületett." mutatott Melinda a kikapcsolt laptopjára a konyhapulton.
"Hogy érted azt, hogy amennyire te tudod?" Jim nem értette a gondolatmenet ezen részét.
"Úgy értem, hogy egészen három évvel ezelőttig fogalmam sem volt arról, hogy az anyám is képes beszélni a szellemekkel, hiszen mindig is azt hittem, hogy a képesség kihagyott egy generációt, aztán lássuk csak, soha életemben nem gondoltam volna, hogy Tom Gordon nem is a valódi vérszerinti apám...Azt hiszem ennyi elég ahhoz, hogy bármely a családomról szerzett eddigi információban kételkedjek." Melinda felsóhajtott, és néhány másodperc múlva felállt, majd elpakolta a koszos tányérokat és edényeket a mosogatógépbe.
"Mel, neked bárki hazudhat bármiről. De a Levéltár, főleg a 20-as, 30-as évekből biztos, hogy tartogat valami új infót."
"Igen, én is pont erre gondoltam. De ma már túl késő van..." Melinda szembe fordult Jim-mel" Van kedved eljönni velem holnap? Nem szeretném, ha egyedül találnék valamit, ami megint visszavezetne a földalatti Grandview-ba és megint ott ragadnék..." Melinda kérlelés képpen Jim vállára tette a kezeit, akitől kapott egy apró csókot a homolokára.
"Még szép, hogy elmegyek veled, édes. Akkor is mennék, ha nem akarnád." mosolygott Jim, majd megcsókolta Melindát.
"Szóval, mit gondolsz, segítsek Emily-nek még Andrea esküvője előtt?"
"Nem hiszem, hogy kéne. Ha már tudott várni 80 évet, akkor az a 4 nap szinte semmiség lesz. Plusz, ha Emily tényleg a nagyid anyukája még egy problémával találod szemben magad..."
"Tényleg. Mindig ez a legnehezebb, elmagyarázni egy szellemnek, hogy akit keres az már valójában halott, és valószínűleg nekem köszönhetően már rég átkelt a Fénybe." magyarázta Melinda miközben felmentek a lépcsőn.
"Tudom, figyelj, lezuhanyozok, aztán majd jövök, feküdj le nyugodtan addig, ha fáradt vagy." mosolygott Jim, majd megcsókolta Melindát és a fürdőszobába ment, megnyitva a kád csapját. Melinda eközben átöltözött a hálószobában és bebújt az ágyba, úgy érezte, hogy már szüksége volt az alvásra, így nem várva Jim-re, becsukta a szemeit és hamarosan el is aludt.
...Nagyjából fél órával később, már Jim is csatlakozott Melindához, és mind a ketten mélyen aludtak. Mindketten egy különös álmot éltek át Emily-vel. Aztán Emily megjelent Melinda mellett, először Melinda arcára rakta a kezeit, majd Jim-ére. Mind a ketten azt érezték, minthogyha valami lehúzná őket a mélység sötét semmiségébe, aztán meg mintha egy kötéllel visszarántották volna őket. Érezték, hogy változtak, de azt gondolták, hogy csak az álmuk tette ezt...
...8 hosszú órával később lassan felébredtek. Amikor Melinda kinyitotta a szemeit a fallal találta magát szemben, nem pedig az ablakkal, mint amikor előző este lefeküdt. Csakúgy, ahogy Jim szemei először az ablakkal, nem pedig a fallal találkoztak. Lassan felkeltek, majd mint a ketten hatalmasat sikítottak, amikor szembenéztek egymással.
"Mi a fene?!" kérdezte Jim amikor a saját testét látta magával szemben, amikor lenézett magára akkor pedig azt láthatta, hogy Melinda testében van.
"Ne aggódj, nekem sem jobb!" reklamált Melinda Jim testéből.
"Mi...mégis mi történt?" lementek a konyhába, de most Melinda csinált reggelit. Pontosabban még mindig Jim készítette a reggelit, de ha bárki benézett volna hozzájuk azt látta, volna, hogy Melinda főz.
"Volt egy furcsa álmom tegnap este Emily-vel. Nagyon dühösnek tűnt, amiért nem segítettem neki, és úgy tűnik, hogy kicserélte a lelkeinket." mondta Melinda, ahogy elővett egy üveg sört a hűtőből.
"Sör? Te sose szeretted a sört." mosolygott Jim, ahogy kivett egy poharat a szekrényből és töltött magának narancslevet.
"De te se ittál még narancslevet reggelire." mosolyodott el Melinda" Úgy kell tennünk, mintha semmi sem történt volna."
"Az nem lesz túl könnyű. Várjunk csak, hogy fogok én így dolgozni? "
"Úgy érted, hogy én hogyan fogok dolgozni, amíg te az üzletben leszel?" Melinda kérdezte, amikor rájött, hogy egyáltalán nem tudott semmit a mentős, vagy tűzoltós létről.
"Ne aggódj, majd valahogy megoldjuk." sóhajtott fel Jim, majd leültek reggelezni. Reggeli után pedig megpróbálták megrendezni új életüket, hogy a külvilágnak ne tűnjön fel a csere.
AJÁNLOM AZ OLDALT
