>> 1. Fejezet: Előkészületek

[Múlt - 1929]   Egy napos és ártatlan délután volt az USA egyik kis városkájában. A Grandview nevű városka lakói hihetetlenül boldogok voltak az aznapi meleg időjárásnak, mivel az előző héten csak szakadó esőt láthattak. A napfénynek nyoma sem volt akkor. A legtöbb gyerek bújócskázott a város főterén. Egy magas, gyönyörű szőke nő az otthona felé sétált a főutca egyik sikátorában. A nő sose gondolta volna, hogy az a napos és ártatlan délután lehet az utolsó délutánja...élve. Az aznap esti hírek igazából csak róla szóltak. Emily Dawnston haláláról.   [Jelen - 2009]   Ugyanaz a napos és ártatlan délután volt, csupán 80 évvel később. Egy vadonatúj ház állt Emily Dawnston régi kis házikója helyén. Egy boldog házaspár tulajdonában állt a ház, melynek ablakairól visszatükröződött a napfény, ezzel még szebbé téve a helyet. Melinda Gordon egyike volt azoknak a szerencsés nőknek, akik megtalálták a szerelmüket, a lelkitársukat. Melinda a gyönyörű ház konyhájában üldögélt, és esküvői magazinokat olvasgatott. "El sem tudom hinni, hogy összeházasodnak. Ez annyira nem vall Andreára." mosolygott, amikor a férje Jim Clancy belépett a konyhába, szintén mosolyogva. "Tudom, de Gavin nagyon jó fej srác. " "Naná, én is ismerem őt. " bólintott Melinda, egy új magazint kinyitva. "Elfelejtettem megkérdezni, de volt ma bármilyen látogatód?" Melinda különleges nő volt, nemcsak, amiért megtalálta Jim-et, hanem mert volt egy képessége. Melinda Gordon látta és beszélt a szellemekkel. "Látogatók? " kérdezett vissza mosolyogva. "Tudod mire gondoltam, Mel." Jim rámosolygott, egy apró csókot nyomva az arcára. "Persze, hogy tudom..." Melinda sóhajtott "Nem, igazából nem volt. Az utolsó szellem, akinek segítettem átkelni John volt. Tudod, a srác aki múlt héten végig téged kísértett, mivel úgy gondolta, hogy az ő felesége voltam... " "Tényleg, hogyan is felejthetném el? Minden este úgy kellett összeszednem a ruháimat a ház minden egyes sarkából. " "A képeink pedig az ágy alatt voltak. " Melinda elnevette magát, visszagondolva azokra a vicces éjszakákra, amiket akkor töltöttek el azzal, hogy visszapakolják minden cuccukat a helyére. Azonban Melinda hirtelen megérzett valakit. Körbenézett, és egy magas, szőke, kb 30 éves nőt látott az előszobában. "Na tessék, csak emlegetni kell őket... " "Ne mond, hogy látsz valakit. " Jim leült mellé. "Egy magas, szőke, kb 30 éves nő az. A ruháiból kiindulva úgy tűnik, hogy kora harmincas évek körül halhatott meg. "Volt már valaha dolgod olyan szellemmel, aki nem ebben az évtizedben halt meg? " kérdezte Jim kíváncsi, amikor Melinda felállt, hogy a szellemhez lépjen. "Ennek is eljött az ideje. " mondta Melinda, majd a szellemhez fordult" Sajnálom, de most nem a legalkalmasabb... " kezdte, miközben megpróbálta a fejébe vésni a nő arcvonásait. "Szükségem van a segítségére. Meg kell találnom a kislányomat!" mondta a szellem sietősen. "Oké, mi a neve?" Melinda elővett egy papírt és egy tollat, hogy felírja a nevet. "Az én nevem Emily. Emily Dawnston. Nézze, meg kell találnom a kislányomat! Elvették tőlem!" "Nyugodj meg Emily. Hogy hívják a lányod?" "Mary-Ann. Kérem, SEGÍTSEN!" a mondata végét már annyira hangosan mondta el, hogy Melindának be kellett fognia a fülét. "Héj, nem kell kiabálni. Segíteni fogok. A barátnőm esküvője után, ami most lesz a hétvégén, szóval az egész következő hetem a tiéd." "NEM! MEG KELL TALÁLNOM A LÁNYOMAT! MOST!!!!" ahogy Emily megint felemelte a hangját az üveges szekrény Melinda mellett darabokra tört, aki a földre rogyott, hogy megvédje magát a lehulló üvegdaraboktól. Jim odaszaladt hozzá. "Istenem, Melinda, jól vagy?" "Persze, minden oké." mondta Melinda, miközben megölelte Jim-et ahogy felálltak. Körbenézett és meglátta Emily-t egy régi családi kép mellett amit néhány napja talált Melinda, majd Emily eltűnt. "Itt van még Emily? " kérdezte Jim suttogva, és még mindig nem engedte el Melinda-t. "Nem." rázta meg a fejét Melinda "Ez a szellem nagyon problémás lesz." Melinda megcsókolta Jim-et, aki végre elengedte őt. "Nem tudod valahogy elintézni a hétvége előtt? Úgy értem ez mégis csak Andrea esküvője és... " "Tudom, jó lenne az ünneplést az élőkre hagyni." mosolygott Melinda majd visszament a konyhába. Jim követte őt, majd kinyitotta a hűtőt. "Kérsz valamit inni?" "Hát, Tequillát nem tartunk itthon, úgyhogy egy narancslé jól esne, köszi." Melinda mosolygott miközben leült. Jim elővett egy poharat a szekrényből, megtöltötte narancslével majd odaadta Melindának. Saját magának pedig szerzett egy üveg sört és leült Melinda mellé. "Mégis mit akar tőled? Már kb 70 éve meghalt, nem?" "Igen, de azt mondta, hogy elvették tőle a lányát, és Emily meg akarja őt találni rajtam keresztül." "De miért most? Mit csinált az elmúlt 70 évben?" "Jim, Emily valószínűleg össze van zavarodva. Talán arra sem emlékszik, hogy hogyan halt meg, sőt, lehet hogy nem is tudja, hogy halott." Melinda sóhajtva kortyolt egyet a narancsléből "De most nincs itt, szóval felejtsük el és segítsünk Andreának. Megígértük neki, hogy megszervezzük a kaját a vacsorára." Jim bólintott és kihozta a konyhába Melinda laptopját, így tudták folytatni az előkészületeiket a legjobb barátjuk nagy napjára.       To Be Continued

 <-vissza