Chapter 2.

Lakefield View

Melinda és Jim néhány órányi csöndes utazás után végre megérkeztek Lakefield View-be. Mindnehol mezőket láttak, és egy erdőt, ami mindent körülvett.

Melinda: Igencsak elhagyatottnak tűnik.

Jim: Vannak házak távolabb a fák mögött, de amit biztosan tudok, hogy van itt egy kórház.

Melinda: Nos, nagyon is boldog vagyok, hogy egy csomó cuccot pakoltunk be, különben éhen halnánk.

Jim: Eléggé dombos a táj ezen része, nem?

Melinda: Táborozzunk le a legmagasabb dombon amit találunk!

Melinda és Jim letértek egy másik útra, ami pontosan az erdő legsötétebb része mellett haladt el. Ahogy tovább mentek az úton, Melinda látta az intézetet, a Lakefield View kórházat. Kirázta a hideg. Borzalmasan félt attól, hogy egy ilyen sötét erdő mellett kell aludnia a még sötétebb éjszakában, de tudta, hogy Jim ott volt vele, ő majd megvédi mindentől.

Amint azon voltak, hogy lekanyarodjanak a mezőre, Melinda látott valakit az erdőben. Integetett feléjük. Amikor éppen azon gondolkozott, hogy vajon mit akarhat, az ember a másik irányba kezdett el mutogatni, ezzel jelezve, hogy meg kéne állniuk. Melinda vérnyomása folyamatosan emelkedett. Tudta, hogy az illető már nem élt, és eléggé ijedtnek látszott. Valószínűleg nem volt túl szép halála.

Melinda: Jim, azt hiszem vissza kéne mennünk.

Jim: Miért?

Melinda: Félek.

Jim: Nincs semmi baj, itt vagyok, itt nincs semmi ami bánthatna, és erről biztosíthatlak.

Melinda: Jim, senki nem táborozott le erre. Nem hinném hogy túl biztonságos hely...

Jim: Várj, nézd, ott mégiscsak van valaki. Ott egy sátor, és tábortűz is van, frissnek tűnik, szóval ne aggódj.

Melinda: Ha te mondod.

Melinda visszanézett még egyszer az erdő felé ahol az imént a szellemet látta. Az többé már nem volt ott.

Jim: Mi lenne ha ezt a szép nagy dombot választanánk magunknak?

Melinda óvatosan felnézett, az a domb már inkább hegynek számított.

Melinda: Te ennek a tetején akarsz aludni?

Jim: Miért ne?

Melinda felnevetett.

Melinda: Idelent fogjuk végezni, miután lezuhantunk.

Jim: Na és, szerintem jó buli lesz, mit gondolsz?

Melinda: Na jó, nekem mindegy.

Jim felkormányozta az autót a hatalmas domb tetejére. Melinda úgy érezte, hogy a kocsi nem fogja kibírni, és bármelyik pillanatban elindulhat visszafelé, így erősen kapaszkodott. A hegy teteje tökéletesen lapos volt, pontosan megfelelt egy táborhelynek. Jim leállította az autót, majd kiszálltak a kocsiból.

Jim: Na jó, miután én vezettem, kénytelen leszel segíteni nekem a sátor felállításával.

Melinda: Csak akkor ha te készíted a vacsorát.

Jim: Megegyeztünk.

Melinda előkapta a telefonját és leült a hegy szélére. Olyan magasan voltak, hogy ellátott a fák fölött, sőt még a kórház tetejét is láttam, ami igencsak koszos, üres és ijesztő volt. Melinda érezte, hogy szíve kihagy egy dobbanást akárhányszor is az épületre néz. Kinyitotta a telefonját és tárcsázta a boltja számát. Andrea vette föl.

Andrea: Üdvözlöm, ez it a Same As It Never Was, ha a parti miatt érdeklődik, akkor az már elkezdődött szóval siessen.

Melinda: Ti buliztok a boltban??

Andrea: Melinda? Buli? Milyen buli? Semmit sem tudok a buliról.

Melinda: Csak nem zenét hallok a háttérből?

Andrea (Delia-nak suttogva): Halkítsd már le, gyorsan, Melinda van a telefonban, shh, mindenki ha kérhetném egy kicsit halkabban.

Melinda: Hallottam!

Andrea: Csak játszunk Delia-val és Rick-kel, semmi nagy buli vagy ilyesmi...

Melinda: Még szép, hogy nem tartotok bulit... Egyébként csak beszélni akartam veled. Úgy érzem, hogy valami furcsa zajlik le...

Andrea: Mit értesz a furcsa szó alatt?

Melinda: Mondjuk azt hogy furcsa? Tudod, van ebben a helyben valami amitől mindig kiráz a hideg...

Andrea: Csak nem vissza akarsz jönni?

Melinda: Nem, dehogy. Még nem. Azt hiszem adok a helynek egy esélyt, de ha nem jön össze a dolog akkor hazautazunk. Tudod Jim annyira akarta ezt a kirándulást, nem akarom őt megbántani.

Andrea: Nem hiszem hogy megbántanád. Ő a legmegértőbb ember a földön.

Melinda: Tudom. Most mennem kell. Segítenem kell Jim-nek a sátorral, később még beszélünk, szia!

Andrea: Jó szórakozást. Szia!

Melinda letette a telefont.

Jim: Mel, tudnál akkor segíteni?

Melinda: Persze, édesem.

Melinda felállt a földről, és vetett még egy utolsó pillantást a kórházra. Mozgást látott a tetőn. Egy csapóajtó nyílt ki, és valaki feljött a tetőre, egy férfi. Eléggé nyúzottnak látszott, de Melinda biztos volt benne, hogy az illető nagyon is élt. A férfi fölegyenesedett és egyenesen Melindára nézett. A férfi csak állt ott és bámult. Melinda halálra rémült. Ki volt az az ember? És mi a fenéért bámulta őt annyira?

<-vissza