|
A Terv Első Része
Amikor odaértünk a kapott címre egy hatalmas inkább már kastélyszerű ház fogadott minket. Előtte egy negyvenes éveiben járó, jól öltözött férfi várt minket.
- Szóval mégis eljött Mrs. Gordon! -mély hangja visszhangzott a kapuban.
- Ki maga és mit akar tőlem? -szegeztem neki első kérdésem.
- A nevem Ethan Clark, de fáradjanak beljebb és ott mindent megbeszélhetünk.
Jim-re néztem, mind a ketten bizonytalanok voltunk, hogy belevágjunk e a dologba, ám végül úgy döntöttem, mivel meg akarom tudni, hogy kire utal a szeretett lény halála, hogy bemegyünk. Amikor beléptünk a tágas előtérbe meglepődtem. Nem értettem, hoyg egy ilyen gazdag pasas mit keres itt Grandview-ban. Aztán a nagyszobába érve 3 gyerek fogadott. Ketten rajzoltak egy pedig agyagból kis szívecskéket formált. Olyan érzésem volt, mintha már ismerném őket, pedig biztos voltam benne, hogy még soha nem találkoztam velük. Átmentünk egy másik szobába és ez az Ethan mutatott néhányat a gyerekek műveiből. Az első rajz egy lámpást tartó kezet ábrázolt, a második egy nőt, ahogyan a kezében tartja az előző rajzon lévő lámpást, a szív alakú agyagforma pedig a második képen volt látható, ott lógott a nő nyakában.
- Melinda, ez te vagy? -kérdezte Jim. Félve bólintottam. A képen lévő nő kísértetiesen hasonlított rám, és mivel ikertestvérem nem volt, így csak én lehettem.
- Mit jelentenek ezek? -kérdeztem.
- Erre szeretnék magam is rájönni. -kezdte Ethan- Biztos vagyok benne, hogy összefüggésben áll magával és május tizeneggyel. Tudom, hogy valami fog történni vasárnap, egy újabb katasztrófa. Ezek a gyerekek itt az előző 4 év túlélői, csak a tavalyi Grandview-i eset túlélője nincs itt.
- Én azt nem értem, hogy tavaly is itt történt a katasztrófa, akkor idén miért nem máshol lesz? Hiszen ha megnézzük eddig mindig máshol történt! -Jim valószínűleg már az elején elveszíthette a fonalat, de előttem kezdett megvilágosodni a történet lényege. A tavalyi május 11.-én 203 áldozatot követelt katasztrófa emlékünnepsége lesz vasárnap.
- A megemlékezés. -mondtam- Május 11.-én lesz a tavalyi repülőgép katasztrófa megemlékezése. Tökéletes célpont, hiszen szinte egész Grandview ott lesz.
- Beszélni kéne a polgármesterrel. Valami nagyon rossz készülődik Grandview-ban, valami olyan, amit csak maga tud megakadályozni Melinda.
- Ez általában így van…-motyogtam, aztán eszembe jutott, hogy vissza kell még mennünk a boltba, meg el kéne mennünk Maden-ékhez is- Ne haragudjon Mr. Clark, de nekünk most mennünk kell.
Ezzel elköszöntünk és először a boltba mentünk vissza. Közben azonban beugrottunk Jim-mel a főtéren lévő kis étterembe gyorsan megebédelni és a finom ebéd alatt próbáltunk valami kézhez fogható tervet kitalálni.
- Kéne szólni Milio-nak, hogy halasszák el a megemlékezést. –javasolta Jim.
- Tudom, de mégis mivel indokolnánk? Mondjam azt, hogy „Polgármester úr, el kéne halasztani a megemlékezést, mert szellemek fognak ránk törni”?
Jim elmosolyodott.
- Nem hiszem, hogy elhinné? És mi van a gyerekekkel? Nekik mi a szerepük ebben az egészben.
- Talán köze lehet ahhoz, hogy egyszer már mindegyikük nagyon közel volt a halálhoz. De meg kell találnunk Angelina-t, ha meg lesz az ő részlete az egészhez, talán összeáll a kép.
Fizettünk, majd visszamentünk a boltba. A vásárlók között próbáltunk még valamiféle tervet kitalálni, persze úgy, hogy a vásárlók ne tudjanak semmiről. Végül arra jutottunk, hogy ma korábban bezárunk és felkeressük Angelina-t és az édesapját Adrien-t. Mint később Milio polgármestertől megtudtuk Maden-ék a SunSet Park-ba költöztek, amit nem rég építettek Grandview határánál. A 8 éves kislány, mint apjától megtudtuk ritkán mozdul ki a szobájából és a tavalyi katasztrófa után magántanárhoz kellett átíratni, mert nem bírta a közösséget. Hosszas kérlelés után sikerült Jim-nek megszerezni Angelina egyik rajzát, így elindulhattunk haza.
*2 fejezet vége!*
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
