|
A Négy Kis Túlélő
A nevem Melinda Gordon, egy 1,5 éve költöztem Grandview-ba a férjemmel Jim Clancy-vel. Jim és én Floridából költöztünk át, mondván, hogy nyugodtabb életet élhessünk. Jim mentős lett és pedig nyitottam egy kis antikvitás boltot. Amit fontos tudnotok róla, hogy egész kicsi korom óta látom és hallom a szellemeket, a röghöz kötött lelkeket. Ezért is voltam sikeres előző munkámban. Az egyetlen ember, akinek elárultam féltve őrzött titkom, az Jim. Ő elfogadott, megértett és azóta is mindenben támogat. A mai napom is úgy kezdődött, mint a többi. Reggel nyolckor az ébresztő óra keltett. Gyorsan lenyomtam, nehogy felébresszem Jim-et. Aztán amikor megfordultam és üresen találtam az ágyunk másik felét, először megijedtem, majd amikor lesiettem a konyhába a következő üzenet várt a hűtő ajtón.
- Mel, ma korábban kellett bemennem dolgozni. Délután ha végzek benézek hozzád a boltba. Szeretlek, Jim.
Elmosolyodtam, összedobtam magamnak egy szendvicset, gyorsan megreggeliztem, majd felmentem átöltözni. Imádtam itt Grandview-ban élni, végre itt volt tél is, nem úgy, mint előtte Miami-ban. Grandview egy csendes kis néhány tízezer lakosú városka, a hangulat mindig kellemes és mindenki barátságos mindenkivel. Felvettem kedvenc ruhámat, magamra kaptam egy vékony kabátot, majd lementem kedvenc cipőmért. Noha április volt, azért néha még hidegre fordulhatott az idő. Felkaptam a laptop-omat és a kulcsokat, majd távoztam. Kocsival jártam dolgozni, mert a város szélén laktunk. Jim anno hetekig dolgozott, hogy saját maga újítsa fel az akkor megvett házunkat és végül bő egy hónap alatt készen is lett. A belvárosban volt a boltom, odáig meg sem álltam. Az üzlet egész jól ment, sokan jöttek vásárolni, voltak olyanok, akikkel naponta találkoztam. Kinyitottam a boltot, majd beültem a pult mögé és bekapcsoltam a laptop-om. Néhány napja egy szellem folyamatosan látogat és furcsa katasztrófákról kapok látomásokat miatta. Elhatároztam, hogy utána járok, mert nem ez az egy dolog, ami mostanság felkavart. Az első látomásom az angol Mary O’Conell komp elsüllyedéséről szólt. Rákerestem a névre, majd meg is találtam a róla szóló cikket. A katasztrófában 311-en haltak meg, és csupán egy 4 éves kisfiú élte túl. Mindez 2004. május 11.-én történt. A következő látomásom egy sötét helyett mutatott, ahol viszonylag jól öltözött emberek sétáltak egy fényes valami felé. Jó 20 perc és 2 vásárló után rájöttem mi is volt az a sötét hely, egy alagút. Így hát hamarosan rá is találtam a következő cikkre. Oroszországban egy metró alagút omlott be, ott 212-en haltak meg, egy 5 éves kislány volt az egyetlen túlélő, a katasztrófa pedig 2005. május 11.-én történt. Elgondolkoztam. Ez a május 11 valami kapocs a szörnyű események között. További gondolkodás nélkül rákerestem 2006. május 11.re és megtaláltam a harmadik látomásom értelmét. Egy híd omlott le Olaszországban. 111-en haltak meg, ketten még a földön, és ismét volt egy túlélő, egy hatéves kisfiú. A 2007-es dátumra nem kellett rákeresnem. Én is szemtanúja voltam. Egy repülőgép zuhant lett it Grandview-ban a város határában, a repülő 200 utasa beleértve a személyzetet mind szörnyet halt, a földön pedig 3 lakos vesztette életét, és a legfontosabb, hogy itt is volt egy túlélő. Egy 7 éves kislány, akit eltávozott édesanyja a testével védett. Az elkövetkező csendes másfél órát az összefüggések megtalálásával töltöttem. Mindegyik katasztrófa május 11-én történt, a halottak számának számjegyeit összeadva mindig ötöt kaptam, és mindenhol volt egy 2000-ben született túlélő gyermek. Délben éppen zártam volna be, hogy átugorjak ebédelni a szomszédos kis étterembe, amikor hirtelen minden világos lett.
- Az ötös szám a kulcs. –motyogtam. Kiraktam az azonnal jövök táblát, majd bementem hátra a raktárhoz, hogy nyugodtan gondolkozhassak.
- Az 5 jel. A halott fehér galamb, a méh, a holtak járni kezdenek, az írás Jim hátán (Mors Dilecti) és az elfeledettek visszatérnek…Basszus, erre eddig nem is figyeltem. –gondolkoztam hangosan- Rá kell jönnöm, hogy mit jelent az írás amit Jim hátán láttam. Mors Dilecti. Ideje lenne előhúzni a latin tudásomat!
Néhány percnyi keserves gondolkodás után rájöttem.
- Mors dilecti, azaz egy szeretett lény halála.
Kínzó késztetést éreztem arra, hogy azonnal felhívjam a férjem, de abban a pillanatban, hogy tárcsáztam volna a számát, szélesen vigyorogva belépett az ajtón.
- Szia Mel! -köszönt, de annyira meg voltam még rémülve az előbb kiderítettektől, hogy meg sem tudtam szólalni.
- Melinda, minden rendben?
- Nem Jim, semmi sincsen rendben! Emlékszel a feliratra amit a hátadon láttam?
- Igen, valami srom itcelid volt, nem?
- Először én is azt hittem, de néhány napja összefutottam Payne professzorral a Rockland Egyetemről és annyit tudott segíteni, hogy az valójában Mors Dilecti.
- És annak van valami értelme?
- Payne passzolta a kérdést, de az előbb sikerült megfejtenem.
- Ez remek. -mosolygott Jim.
- A jelentése annál kevésbé. -sóhajtottam- Ráadásnak más dolgok is kiderültek. Kezd összeállni a teljes kép, csak rá kellene jönnöm, hogy mi fog történni május 11.-én.
Mindent elmeséltem Jim-nek. Éreztem, hogy a szeretett lény halála résznél egy pillanatra megijedt. Persze ki nem ijedt volna meg.
- Rá kell jönnünk, hogy mi fog történni, különben nem tudjuk megelőzni!
Jim bólintott, majd átölelt.
- Ezt is átvészeljük Melinda, hidd el.
- Elhiszem, csak félek attól, hogy nem tudom, hogy mire kell felkészülnünk.
Ekkor megcsörrent a telefonom, gyorsan felvettem.
- Mrs. Gordon, ha érdekli Önt május 11, jöjjön a Costa Verde 6700-hoz.
Ezzel az illető letette. Rémülten néztem Jim-re.
- Mennyi időd van? -kérdeztem.
- Beteget jelentettem, hogy veled tölthessem a napot, úgy hogy ráérek.
- Akkor indulás! -mondtam, majd a kabátomért nyúltam.
- Mégis hová? -nézett rám értetlenül Jim.
- Costa Verde 6700. Üzenetet kaptam május 11.-el kapcsolatban!
*1. fejezet vége*
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
