|
6. fejezet
Negyedóra alatt kiértünk a John Haynes Gimnáziumba. Alexx már ott várt minket, és amikor zöld utat kapott tőlünk, akkor léptünk az első áldozathoz.
- A halál pillanatában az ember elereszt mindent, a tenyeréből kihullajt mindent, és nem kíván megragadni semmit. –mondta Alexx a földön fekvő 17 éves srác mellett heverő dolgaira.
- Akit az istenek szeretnek, fiatalon hal meg. –bólintott Kriste.
- Menandrosz? –kérdeztem, miközben készítettem jó pár fényképet.
- Pontosan, Grissom mellett már egy egész könyvet írhattam volna az idézeteiből. –mosolygott Kriste, majd arca pillanatok alatt komollyá vált, ahogy végignézett a folyosón. A padlót szinte mindenhol vörösen csillogó vér borította. A falakon néhol egy-egy vérfolt, tankönyvek, füzetek, mobiltelefonok és egyéb személyes tárgyak szanaszét a folyosón.
- Mi van a lövöldözővel? –kérdeztem, miközben újabb fényképeket készítettem.
- Frank azt mondta, hogy a túlélők egy végzős srácot véltek felismerni a lövöldözőben, de nem biztosak benne. –mondta Ryan. Ő mindegyik vértócsából vett vérmintát, hogy azonosíthassuk azokat az áldozatokat is, akiknek a szülei nem itt élnek, vagy akiket a többiek sem tudnak azonosítani.
- Amikor eljön a halál, mindig bejelentés nélkül érkezik, mindig kegyetlen és vérszomjas. Értelmetlen és abszurd, de ez már mészárlás. –mérgelődött Alexx. Woods mindig is a szívén viselte minden „páciensét”, csodáltam, hogy hogyan bírja ezt.
- Mit tudsz mondani róluk Alexx, azon kívül ami egyértelmű?
- A halál okozói a 9mm-esek, amik keresztül mentek a testükön, ennél többet a laborban tudok megnézni, de nem hinném, hogy bármi mást is találok. –Alexx átnyújtott nekem egy kis tasakba csomagolt töltényhüvelyt. Amikor ránéztem azonnal felismertem.
- Meg kell találnunk a gyilkost!
- Mit találtál? –kérdezte érdeklődve Wolfe.
- Ez a töltény egy Heckler és Koch féle MP5-ös gépfegyverből származik. A maximális lőtávolsága 400 m, de 200 m-ről hatásosabb. Azon kívül az elméleti tüzelési gyorsasága 800 lövedék/perc.
- Azta, egy ilyet nem lehet csak úgy boltban venni! –bólintott Kriste.
- Nem bizony, ezeket a gépfegyvereket a második világháborúban használták, a fegyver hossza átlagosan 680 mm, de van egy rövidebb változata nőknek kifejlesztve, az MP5K mindössze 325 mm hosszú.
- Akkor vagy csempészett fegyverről van szó, vagy a gyilkosunk vagy valamelyik rokona katona. - Bólintottam.
- Azt, hogy melyik fajtájú MP5-ös azt már csak a laborban tudom megmondani.
Bólintottak, majd tovább keresgéltük a töltényeket és egyéb bizonyítékokat. Néhány óra múlva a folyosó már üres volt, a szegény gyerekek holttesteit Alexx már magával vitte, hogy kiszedhesse belőlük a golyókat, ami végzett velük. Alig tudtam a munkámra koncentrálni, a gondolataim végig Hojam-en és Samantha-n jártak. Azon, hogy vajon ők biztonságban vannak, amíg ez a szemét ámokfutó szabadlábon van? Nem hittem, el akartam menni a sulijukba. Ryan valószínűleg olvasott a gondolataimban, vagy ő is arra gondolt amire én.
- Sara, menj csak, majd én folytatom a munkát, elvileg Eric mindjárt jön. Mondd meg, hogy puszilom őket.
Nem szóltam semmit, egy apró csókkal váltunk el, majd elindultam a parkolóba. Beraktam a cuccaimat, gyorsan visszamentem a laborba, leadtam az általam gyűjtött bizonyítékokat. Visszaültem a kocsiba és elindultam a St. Wayne Általános Iskolába. Éppen szünet volt, a gyerekek az udvaron játszottak. Átmentem az udvarra, amikor Hojam és Samantha meglátott azonnal felém futottak.
- Anya! –mosolyogva kiabálták, az én szemeimbe pedig könnyek gyűltek. Azok után, hogy láttam, hogy mit művelt az a mocsok a gimnáziumban 12 gyerekkel, biztonságban akartam tudni a gyerekeimet, de nem vihettem haza őket, hiszen nekem még vissza kellett mennem dolgozni.
- Kincseim, jól vagytok?
- Persze anyu, de te miért vagy itt? –ölelt át Hojam.
- Azt hittük, dolgozol. –kaptam egy puszit Samantha-tól.
- Igen, dolgozom is, csak látni akartalak titeket. Apa is puszil benneteket. –felálltam.
- Már mész is?
- Sajnos muszáj mennem, mert még dolgoznom kell, de ígérem, hogy suli után jövök értetek, sőt szerintem apátokat is elhozom. –mosolyogtam, majd megöleltem őket, elköszöntem, majd visszamentem, hogy minél hamarabb végezhessek…Visszamentem a Laborba és a műszak második felét a töltényekkel töltöttem. Délután 4 óra volt, elindultam Hojam-ért és Samantha-ért a suliba, de Ryan-t nem értem el, gondoltam ő is dolgozik. Elvittem őket édesanyámhoz, hogy vigyázzon rájuk, amíg este hazajövünk. Hazaugrottam néhány friss ruháért, már éppen átöltöztem, amikor csöngettek. Odasiettem az ajtóhoz, azt várva, hogy Ryan lesz az. Az ajtóhoz közeledve kinéztem az ablakon, és 1 homokszínű Hummer-t, valamint Frank Tripp Taurus-át láttam. Kinyitottam az ajtót, Frank és Calleigh állt ott.
- Sziasztok!
- Sara… -kezdte volna Calleigh, de a hangja elcsuklott. Hideg borzongás futott végig a testemen, soha nem láttam még barátnőmet ennyire szomorúnak.
- Miben segíthetek?
- Sara… Ryan-ről van szó. –jelent meg a háttérben Horatio, felváltva két szótlan társát.
- Történt vele valami?! –éreztem, ahogy a könnyek gyűlnek a szemem sarkában a pillanatra várva, hogy kicsorduljanak.
- Sajnos igen…meghalt.
Ez volt az a pillanat. Horatio soha nem volt a szavak és érzelmek embere, de elvártam volna tőle, hogy kedvesebben közölje. Ledermedtem, nem mozdultam. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt, minden olyan pokolian távolinak.
- Joy? –nem reagáltam semmire, ott hagytam őket, és leroskadtam az ajtó mellé. A könnycseppek megállás nélkül hullottak végig az arcomon. „Úgy látszik Isten nem szeret”- gondoltam magamban, miközben üveges tekintettel bámultam a falon lévő órára, amit előző nap vettem Ryan-nek meglepetésként. Ez már a második eset volt, hogy elvesztettem azt, akit szeretek. A többiekre néztem, láttam, ahogy Cal mond valamit, de nem hallottam a szavait. Csupán felálltam, és ennyit mondtam.
- Látni akarom! Hol van?
- Alexx-nél. –Frank csak ennyit mondott. Felvettem a kabátomat bezártam az ajtót, majd a saját kocsink felé indultam. Egy pillanatra megtorpantam…a kocsi…mindig Ryan vezetett. Nagy nehezen beültem a vezetőülésre, és csikorgó kerekekkel indultam a Laborba. Nem érdekelt, hogy elővesznek e gyorshajtásért, jelenleg az érdekelt, hogy lássam a férjemet. 20 percre laktunk a labortól, de 10 perc alatt bent voltam. Düh és fájdalom kevergett bennem. Amikor benyitottam a boncterem ajtaján, a hűvös levegő megcsapott. Ismét csak megálltam egy pillanatra. Az asztalon egy letakart test feküdt. Vettem egy mély levegőt, és megindultam felé. Remegő kézzel hajtottam fel a fehér lepedőt, aztán…megijedtem…egy nő feküdt ott és nem Ryan. Ekkor lépett be Alexx.
- Alexx, hol van Ryan?
- Elvitték!
- Tessék?! Mégis ki?!?!
- Nem tudom…jött egy ügynök…megvoltak a megfelelő papírja, így átadtam a testet.
- Jézusom. –elvettem tőle a papírt, majd felrohantam a laborba, egyenesen az irodámba.
- Daniel Smith. –olvastam halkan a papírról. Beütöttem a gépbe, és pár perc múlva találatot jelzett.
- Daniel Smith, ATF ügynök. Vajon minek kellett neki Ryan? –ekkor lépett be Calleigh.
- Te jó ég, Sara, úgy eltűntél. –meglátta a papírt- Ez meg mi?
- Ryan testét egy ATF ügynök elvitte. A nevel Daniel Smith.
- Horatio ismeri ezt az ügynököt, beszéljünk vele először.
A kihallgatás során megkaptuk Smith ügynök telefonját. Az utolsó SMS a következőként hangzott: „Kész.”
- Kinek küldte az SMS-t? –kérdeztem Cal-t. Közben Eric is csatlakozott hozzánk. Amikor megláttam a számot, nekiugrottam Eric-nek.
- Mit műveltél?! Hallod? Miattad halt meg Ryan!!!
- Mit jelent az, hogy „Kész”, Eric?! –Calleigh megpróbált lefejteni Eric-ről.
- Egy megbízást teljesítek! –mentegetőzött kollégánk.
- Kiét?!?! –még mindig kiabáltam.
- Ryan és Horatio.
- Egy szavadat sem hiszem el!
- Mond el amit tudsz! –sürgette Calleigh.
- Él.
- Tessék?! –nem tudtam hinni a füleimnek.
- Ryan még él! Nem Alexx volt kint, hanem egy beépített ATF ügynök.
- Daniel?
- Nem… Ortega küldött valakit, hogy ölje meg Ryan-t, Saris is holtan akarta látni. Az egyetlen kiútja az volt, hogyha megszervezi a saját kivégzését. Smith lőtt, én pedig a vérért voltam felelős. Ezért hagytam ott a kihallgatást.
- És hol van most?! –a könnyeim megint csak előjöttek.
- Bárhol lehet. –mondta Eric, majd távozott.
Nem tudtam hinni a fülemnek, nem tudtam, hogy most mi az igaz. Nem tudtam, hogy Ryan halott vagy sem…mit fogok este mondani a gyerekeknek, ha addig nem kerül elő?...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
