|
1. fejezet
A nevem Sara Joy, a Miami-Dade bűnügyi laborban dolgozom Horatio Caine hadnagy csapatában. Az egész előző estémet bent töltöttem, dolgoztam. Mintákat elemeztem, fegyvereket teszteltem, ahogy szoktam. Most is éppen egy DNS-mintán dolgoztam, amikor befutott kolléganőm Calleigh Duquesne.
- Szia, hát itt vagy? Már mindenütt kerestelek.
- Csak kiszaladtam a mosdóba.
- Kérni szeretnék egy szívességet. –hozta fel a témát- Ryan most kapott vissza Valeira-tól néhány vércseppet…
- A strand szemeteséből? Tudom, nézzem meg a megoldatlan ügyek közt?
- Arra gondoltam, talán megtudhatjuk az áldozat kilétét.
- Ez a legkevesebb. –sóhajtottam.
- Jól érzed magad?
- Csak elkapott az influenza. –hazudtam.
- Nemrég gyógyultál ki belőle.
- Ilyen az én szerencsém. –mosolyogtam.
- Biztos, hogy rendben vagy? Sápadt az arcod?
- Az is benne lehet, hogy egész éjjel dolgoztam.
- Ha rám hallgatsz nálam mindig beválik egy jó húsleves, amikor beteg vagyok. –mosolygott.
- Húsleves? Oké, kösz. Oh…a mintát meg hagyd csak itt.
- Jó, kösz.
- Nincs mit.
Ezzel Calleigh távozott én pedig megint ott maradtam a tengernyi munkámmal egyedül. Megvártam amíg elmegy, majd előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a már jól ismert számot. Kicsöngött, majd az üzenetrögzítő vette fel.
- „Hello üdvözlöm, itt Ryan. Hagyjon üzenetet.” –megvártam a sípszót.
- Szia Ryan, itt Sara. Csak azért hívtalak, hogy…halljalak…majd hívj vissza, oké? –ezzel leraktam és újra a munkámra koncentráltam…Néhány órával később épp a folyosón sétáltam, amikor megláttam Cooper-t, a videóanalítikusunkat. Benyitottam hozzá.
- Cooper, azt hittem szabadnapos vagy.
- Segítek Wolfe-nak egy ügyben.
- Oh, itt van?
- Telefonált aztán elment. Tuti valamelyik kis röplabdás csibéhez.
- Kihez? –akadtam ki.
- Reggel Eric-kel és Ryan-nel kimentünk röplabda meccsekre a strandra. Icipici bikinik.
- Igen?
- Igen, Wolfe minden tyúkot ismer. Mindegyik príma, azt hiszem máskor is elkísérem felcsipegetni a maradékot.
Nem tudtam hinni a fülemnek. Elindultam kifelé.
- Héj Joy, megmondom neki hogy kerested!
Már újra a folyosón voltam amikor hallottam mögöttem Ryan lépteit.
- Szia Sara, megkaptam az üzenetedet.
- Képzelem. –mondtam, majd faképnél hagytam és visszamentem a helyemre, ami mondanom sem kell Cooper-é mellett volt. Leültem a székemre és úgy csináltam, mint aki dolgozik közbe persze a szemben lejátszódó eseményeket figyeltem. Még jó hogy tudtam szájról olvasni, mert a laborokat körülvevő üvegek hangszigeteltek voltak.
- Mi van Joy-jal? –kérdezte Ryan.
- Hm…jó kérdés.
- Itt volt, mondtál neki valamit?!
- Nem.
Cooper kis szünetet tartott és leesett neki, hogy min akadtam ki annyira.
- Mi van? –kérdezte Ryan idegesen.
- Öhm…elmondtam a röplabda meccset. Elmondtam, hogy milyen jó csajok vannak, és hogy mindnek megszerezted a számát.
- „Nah ez még új, a számuk is meg van?” –gondolkoztam magamban.
- Túl nagy a szád! –fedte meg Wolfe.
- Mit csináltam?
- Kinyitottad!!
- Oh, te és Joy…
- Semmi közöd hozzá!
- Nem tudtam öreg, sajnálom!
Ryan ezzel távozott. Én gyorsan belekezdtem egy új mintaelemzésbe és ezt látván Ryan a másik irányba indult. Egy negyedórával később megszólalt a csipogóm. Tudni illik már nem csak labortechnikusként hanem helyszínelőként, sőt néha-néha orvos szakértőként is dolgoztam.
- Remek, egy kettős gyilkosság. Ez még több kávét jelent. –sóhajtottam, majd átöltöztem és elindultam a helyszínre. Legnagyobb meglepetésemre Ryan és Calleigh már nekiálltak a munkának.
- Nem értem, Rezden megöli a kézbesítőt, elásatja a testét a strandon, aztán két halottat tesz a fickó házába. –mondta Ryan, miközben időnként rám nézett. Én szótlanul vártam, hogy nekiállhassak dolgozni, mert most én voltam kint Alexx Woods helyett, így hát Calleigh felelt neki.
- A gyilkos logikája, csak visszafelé érthető meg.
- Tiszta a pálya? –kérdeztem végül.
- A gyanúsított gondoskodott róla. –mosolygott Calleigh miközben ő helyszíni feljegyzéseket, Ryan pedig fotókat készített.
- Ugyanis tisztaságmániás. –jegyezte meg Ryan. Nem válaszoltam. Két áldozat volt a földön, odamentem a nőhöz.
- Több szúrt seb, nincs vértócsa –megfordítottam a fejét-, nincsenek nyomok a nyakán. –majd lecsuktam a szemét.
- Minek az öv, ha nem fojtotta meg őket? –kérdezte Ryan.
- Szeret üzenetet hagyni –előzött meg a válasszal Cal-, akár megfojtja az áldozatot akár nem egy férfiövet hagy a helyszínen.
- Szerintetek hány fok lehet a szobában? –kérdeztem.
- Nincs légkondi, érzésem szerint legalább 35.
- Ez a test hideg. –mondtam, feléjük néztem, majd vissza a nőre.
- Úgy érted régóta itt van? –kérdezte Cal.
- Nem, kifejezetten hideg.
Ryan lehajolt és megfogta a férfi nyakát.
- Igen, érezhetően hidegebb mint a szoba hőmérséklete. Lehetetlen.
- Legalábbis valamilyen segítség nélkül. –bólintottam, majd megmértem a nő májának hőmérsékletét- A máj hőmérséklete 22 fok.
- Gondolod, hogy hűtötték őket? –kérdezett Calleigh.
- Ennél a hőmérsékletnél inkább fagyasztották.
- A halál ideje ismeretlen. –nyugtázta Ryan.
- Legalábbis amíg Alexx nem vizsgálja meg jobban a laborban.
- Szólok Horatio-nak, hogy még nem tudjuk. –mondta Calleigh, majd félrevonult telefonálni. Én éppen indultam volna, hogy átvizsgáljam a nappali hátralévő részét, amikor Ryan félrehúzott.
- Sara, nézd a röplabdameccsekről…
- Ryan, dolgozzunk. –ezzel kiszabadítottam a karomat a kezéből, majd úgy döntöttem, hogy inkább az emeletet vizsgálom át. Ahogy mentem a lépcső felé hallottam ahogy Ryan szitkozódik, majd folytatja a munkáját. Nehezen tudtam koncentrálni, hogy mit is tegyek, így bementem a lépcső melletti szobába, a hálóba.
- Fenyő illatot érzek. –hallottam Ryan-t. Találtam egy flakont az ágy lábánál. Kimentem és felmutattam.
- Valóban, jó az orrod. A bútortisztító szaga. –mosolyogtam.
- A gyanúsított semmilyen bizonyítékot nem akart hátrahagyni. –bólintott Calleigh.
- De az aromák a levegőben terjednek…
- A gyilkoson is megtalálhatjuk. –mondtam, majd becsomagoltam a flakont és visszamentem a hálóba nyomokat keresni.
- A helyemen leszek. –mondta Ryan, majd távozott, így Calleigh-gel ketten maradtunk…Néhány órával később visszamentem a laborba én is. A helyemen egy piros cetli várt.
- „Keress meg ha visszajöttél. Wolfe” –elmosolyodtam, majd átmentem két irodával arrébb, ahol Ryan ügyködött valamit egy gépen.
- Itt vagyok. –mondtam.
- Tessék?
- Mondom itt vagyok. –ezzel felmutattam a kis cetlit.
- Áh, szóval annyira azért még sem haragszol rám, hogy elfogadd az üzeneteim.
- Ryan, ezzel most nem biztos, hogy tréfálkoznod kéne.
- Oké, oké…szóval, van egy lehetséges gyanúsítottunk. Van kedved egy kihallgatáshoz?
- Ezer örömmel. Kiről van szó?
- Walter Lee Rezden.
- Azt a szemetet ideje lenne rács mögé dugni! –bólintottam, majd átmentünk a kihallgatóba, ahol Walter már várt minket.
- Mr. Rezden, a nevem Sara Joy, nos akkor vágjunk is bele, mondja, merre járt tegnap éjjel, és ma reggel?
- Otthon.
Eközben Ryan hozott egy eszközt is magával. Közben Rezden észrevette, ahogy Frank Tripp nyomozótársunk elvezet egy embert.
- A texas-i dolgozik az ügyön? Nem látszik túl boldognak. Egy szemtanúval keveseb…
- Sok féle szemtanú létezik. –mondtam
- Kérem, álljon fel. –mondta Ryan, majd bekapcsolta a ZNose 4200 nevezetű eszközünket.
- Ez meg mi? –kérdezte Walter amikor felállt.
- Caine hadnagy említette, hogy fenyőillata volt a ruhájának. –magyarázott Ryan.
- Mint a helyszínen talált tisztítószernek. –folytattam- A postás lakásán talált holttesteket lefagyasztották…
- Komolyan? Elég furcsa. –motyogta Rezden- Pontosan mit csinál ez az eszköz?
- Azonosítja a tisztítószer komponenseit, hogy eldönthessük ott volt a bűntett helyszínen. –mondta Wolfe, majd nekilátott, hogy mintát szerezzen.
- A helyszínről nem sokat tudok, de a csomagtartómat ma reggel takarítottam ki. –mondta Walter.
- Hihetetlen. –mosolyodtam el.
- Igen, földes lett. Új növények a kertbe.
- Új növények? Megnézhetem a csomagtartóját? –vigyorgott Ryan, nem akart hinni a fülének, ahogy én sem, hogy ez az alak így próbál mentegetőzni.
- Persze, nincs rejtegetni valóm. –mosolygott vissza Walter.
- „Na persze, már kipakoltad a postás házába!” –gondoltam magamban, majd Ryan-nel együtt távoztunk, át a garázsba, hogy ott várjuk meg, amíg behozzák az utcáról Rezden kocsiját.
- Akkor már nem haragszol rám? –kérdezte mosolyogva Ryan.
- De még igen, tudod valami nagyon nagy hülyeséget csináltál,bár úgy is jó vagy a békítésben…
- Ebben biztos vagyok. –mondta Wolfe, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Amikor véget ért az élmény, amit már pontosan 2 hónapja minden nap élvezek, játékosan a mellkasára ütöttem.
- Bolond vagy? Itt bárki megláthat.
- Nem hiszem, hogy te ettől félsz. –mosolygott, majd újabb csókot kaptam. Már épp levegőt kellett volna vennem, ahogy megláttam az ajtóban álldogáló minket bámuló Calleigh-et. Gyorsan megszakítottam a csókot.
- Öhm…Cal…az ajtóban. –suttogtam, majd megvártam, amíg Ryan is odanéz. Észre sem vettük, hogy meghozták közben az autót.
- Calleigh… -kezdtem volna.
- Szívesen várok még, csak szóljatok, hogy mikorra jöjjek vissza. –mosolygott.
- Nem, nem, álljunk neki a kocsinak. –javasoltam, majd amikor kiszabadultam Ryan karjaiból kesztyűt húztam és megvártam, amíg Calleigh kinyitja a csomagtartót. Mintát vettem a huzatról, majd átadtam a még mindig vigyorgó Ryan-nek a terepet, hogy mintát vehessen a ZNose-zal.
- Vérnek semmi nyoma. –mondtam.
- Ez nem tisztázza Rezden-t. –nyugtázta Duquesne- A postást megfojtották, ami általában nem jár vérrel.
- Ez igaz, de mindenféle bizonyítéknak nyoma veszett, nyál, haj, semmi sincs a csomagtartóban.
Közben Ryan bevitte a mintát a gépbe.
- Az illatkomponens megegyezik azzal, amit a halott pár körül találtunk. A fenyő elég ahhoz, hogy letartóztassuk?
- Őszintén szólva nem tudom… -rázta meg a fejét Calleigh.
- Az államügyészen múlik. –mosolyogtam.
- Horatio-nak rá kell kérdeznie. –jegyezte meg Ryan.
- Áh, felejtsétek el, az államügyész régi személyes jó barátom. –kacsintottam Ryan-re, majd
Ezzel félrevonultam, hogy telefonáljak. Hallottam ahogy Cal és Wolfe összesúgnak. Aztán letisztáztam az államügyésszel a dolgot, majd visszafordultam hozzájuk.
- Vidítsuk fel Horatio-t. –mosolyogtam.
- Meg van az engedély?
- Egy aprócska kis szívességért cserébe.
- És mi az az aprócska kis szívesség? –kérdezte Ryan, a szeme villámokat szórt.
- Nyugi, a lányára kell vigyáznom egyik este. A kislány még csak 6 éves, nem akarják egyedül otthon hagyni, de el akarja vinni a feleségét vacsorázni. Ha cserébe meg van az engedély, akkor egy 6 éves kislánnyal elbírok. –mosolyogtam. Végül Ryan is elmosolyodott. Amíg így mosolyogtunk észre sem vettük, hogy Calleigh már rég elment.
- Azt hiszem, hogy ma többet kéne figyelnünk a munkánkra. –nevettem. Átölelt.
- Később pedig egymásra.
- Jaj, Wolfe. Hol járnak a gondolataid? –mosolyogtam, majd adtam neki egy apró csókot.
- Ha rólad van szó… -a mutatóujjamat a szájára tettem, így hallgattatva el.
- Ssss…inkább most még nem akarom tudni. –megláttam a minket bámuló Coopert és eszembe jutottak a röplabdameccsek- Most mennem kell. Megjegyezném, hogy még nem sikerült kibékítened. –ezzel távoztam a lift irányába. Ő utánam futott.
- Héj, mi van veled? –kérdezte.
- Sajnálom, de nem érek rá!
- Legalább hallgass meg.
- Addig kapsz időt, amíg leér a lift.
- Den Cooper túl sokat beszél.
- Igen, de hazudik is?
- Nem, csak szeret túlozni.
- Igen, de elég egyértelműen. Strandröplabda, homokban vonagló félmeztelen lányokkal, és ezek csak a rajongók.
- Sara, megbeszéltük, hogy nem kötjük le egymást, vagy nem?
- De igen, mi több én javasoltam.
- Akkor mi ez a nagy dráma?
- Ryan…-már épp mondani akartam valami fontosat, amikor megérkezett a lift.
- Mi az?
- Felejtsd el. –ezzel beléptem a liftbe, benyomva a földszint gombot.
- Hogy felejthetném el, mondani akartál valamit, mit?
- Akadt némi komplikációm…
- Miféle komplikáció?!
- Elkésem!
- Na és honnan?
- Elkésem. –a lift ajtó el kezdett becsukódni.
- Jézusom. –Ryan megfogta az ajtót, nem engedte becsukódni- Vár, várj. –kirángatott a liftből- Hallgatlak!
- Mit akarsz hallani? –félrehúzott a sarokba.
- Fejbe vágsz egy hírrel, aztán elrohansz? Ezt nem teheted! Egészen biztos vagy benne?
- A gyorsteszt nem túl megbízható, és az orvosom csak délután fogad.
- És miután látott a fickó…
- Nő.
- A nő, azután mit csinálunk?
Elmosolyodtam.
- Mi az?
- Semmi…
- Mondd már, mi van. –mosolygott most már ő is.
- Jólesett, hogy többes számban beszéltél.
- Kettő kell a tánchoz…Figyelj, én …szívesen veled mennék délután, de nem hagyhatom itt a munkámat.
- Oh semmi baj, nem nagy ügy.
- Telefonálj, amint meg tudsz valamit.
- Megígérem.
- Oké. –ezzel én távoztam a lifttel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
