|
2. fejezet
Ezzel visszamentem Greg-hez.
- Lehetséges gyanúsítottunk van, Wagner bátyja.
- De ő New York-ban ül nem?
- Az adatok a múlt hétről származnak, azóta kiengedhették már. –elővettem a telefonomat és tárcsáztam Mac Taylor New York-i kollégánk számát. Mac-et jól ismertem, mert náluk kezdtem, csak aztán valahogy Vegas (és Greg ;) ) csábítóbb volt. Kicsöngött, aztán pár pillanat múlva meghallottam az ismerős hangot.
- Taylor.
- Szia Mac, itt Barbara.
- Szia, hogy vagy?
- Meg vagyok köszönöm, veletek mi újság?
- Semmi különös, csak a „szokásos” gyilkosságok és egyéb bűncselekmények. De miben segíthetek?
- Szükségünk lenne egy New York-i rabról néhány információra. A legutolsó adataink szerint a New York-tól nem messze lévő Atticai börtönben ül. A neve: Louis Wagner.
- Akkor pontosítok, csak ült. Néhány napja már szabad, mert leülte a 10 éves büntetését.
- Remek, és tudtok valamit róla, hogy hol van?
- Igen, Sheldon kezei alatt.
- Na neee!
Sheldon Hawkes a New York-i boncnok volt.
- És mit mond, mióta halott?
- Fél órája, miért?
- Mert nálunk van egy 4 vagy 5, legfeljebb 6 órája halott lány, és ő volt az egyetlen gyanúsítottunk.
- Hát majd keresünk valamit, ami Vegas-hoz köthetné. Addig átküldöd majd az ügy aktáit?
- Persze, figyelj, még egy kérdés, van valami infótok Samantha Wagner-ről? Louis öccsének feleségéről?
- Várj egy percet, ha jól emlékszem van. –pár percig csak azt hallottam, amint a billentyűzeten bepötyög valamit- Áh, igen, körözés alatt áll, Stella egyik gyilkossági ügyének első számú gyanúsítottja, de a hol létéről nem tudunk semmit.
- Kösz, mióta van érvényben a köröztetés?
- 3 napja. Azóta már rég megfordulhatott Vegas-ban, Miami-ban, vagy ahol akart.
- Ezek szerint beszélnem kell Calleigh-vel, hátha ők látták valahol Miami-ban. Mégegyszer köszönök mindent Mac, és további jó munkát. –ezzel elköszöntünk majd Greg-hez fordultam.
- Tudod, a bátyust kihúzhatjuk a listáról. Halott. Viszont még mindig itt van nekünk Samantha. Szólok Brass-nek, hogy adjanak ki rá országos körözést, aztán beszélek Calleigh Duquesne-nel, hogy ők tudnak e valamit róla, jó esetben hamarosan elindulhatunk a napfényes Miami felé. –mosolyogtam.
- Huh, hát nem ártana egy kis fény az életembe. –nevetett Greg- Remélem sikerrel járunk.
„Én azért elfogadnék veled egy utat Miami-ba” –gondoltam, majd elmosolyodtam és elindultam Jim Brass kapitányhoz.
- Hello Jim! Kéne kiadni egy országos körözést.
- Hát az nem lesz olyan egyszerű. A rendszer, hogy is mondjam. Összeomlott.
- Mi?! –nem akartam hinni a fülemnek.
- Egyszer csak lefagyott az összes gép, most meg olyan fekete a képernyő, mint a sötét éjszaka.
- Az nem jó hír! Mivel, hogy van egy újabb gyanúsítottunk. Samantha Wagner…
- A feleség? –vágott közbe Brass.
- Igen, miért?
- Megfigyeltetem néhány sráccal, és az előbb jelentették, hogy most derült ki, hogy Miami-ban látták utoljára a reptéren.
- Remek, irány Miami. –mosolyodtam el, majd mielőtt visszamentem volna Greg-hez, benéztem Grissom-hoz. Azonban az iroda üres volt, pontosabban csak azt hittem. Grissom a polcok mögött állt és valamit etetett.
- Áh, Grissom. Újabb fejlemények…
- Hű milyen rohamosan jönnek a fejlemények, a következő 10 perc múlva jön majd, hogy lezártátok az ügyet?
- Nah, azért ez nem ilyen egyszerű. Greg-gel el kell mennünk Miami-ba, ugyanis ott van az első számú gyanúsítottunk, akit egyébként, mint kiderült New York-ban is köröznek, sőt a nyakamat rá, hogy Miami-ban sem viselkedett Samantha rendes kislány módjára.
- Értem, és miért pont Greg-gel? Az egész labor az ügyön dolgozik nem?
„Upsz, most lebuktam? Áh nem, valamit gyorsan ki kell találnom…”
- Nem igazán, Cath éppen Bobby-nak segít a múltkori lövöldözési ügyet tovább göngyölíteni, Nick és Warrick meg valami régi ügyön dolgoznak, hogy kapcsolatba hozzák a Wagner-üggyel. Sara meg, őt nem is láttam már vagy jó 1 órája.
- Sara hazament, nem érezte túl jól magát. Szerintem csak fáradt, legalábbis remélem. –láttam az aggodalmat Griss szemében- Jól van akkor nyomás haza, összepakolni és indulás a reptérre. Elintézem a jegyeiteket, meg beszélek Horatio-val, hogy küldjön ki értetek valakit a reptérre.
- A második telefont megspórolom neked. Úgy is beszélnem kell Calleigh-vel, vagy Ryan-nel az ügyről, úgyhogy azt majd én elintézem hazafelé.
- Megbeszéltük, de amint Miami-ba értek és megtudsz valamit azonnal telefonálj.
- Értettem főnök. –mosolyogtam, majd elindultam az ajtó felé- További jó munkát, és add át Sara-nak, hogy gyógyuljon meg!
Grissom bólintott, majd visszamentem Greg-hez.
- Greggo, vedd elő a napszemüveged, és csomagolj, mert indulunk Miami-ba.
Először csak rám nézett, majd elmosolyodott.
- Hazadobhatlak?
- Persze, aztán két óra múlva találkozunk a reptér várótermébe, jó?
- Ahogy akarod. –mosolygott, majd visszacsomagolta a bizonyítékokat, közbe segítettem neki elpakolni, majd átmentük az öltözőkhöz és lecseréltük a Laborköpenyt az utcai cuccunkra. A hazafelé út csöndesen telt el, gondoltam, hogy behívom Greg-et egy italra, de aztán rájöttem, hogy Miami-ban annyi italt ihatunk együtt amennyit csak akarunk.
- Akkor a reptéren találkozunk, ne feledd, pontosan 2 óra múlva.
- Azaz pontosan hajnali 5-kor. Tényleg megy akkor is gép?
- Nem hiszem, de ezzel nem kell törődnünk, mert az LVPD magángépén megyünk. –mosolyogtam, majd előkerestem a kulcsom, megvártam, amíg Greg távozik, majd benyitottam a lakásomba. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót valami nekem szaladt és kis híján feldöntött. Felkapcsoltam a villanyt.
- Héj, Bruno, mi van veled? Mire ez a nagy vidámság?
„Kis” boxer kutyám vidáman csaholva szaladgált a lakásban.
- Bruno, mit is mondtam múltkor a szaladgálásról.
Egy pillanatra megállt, majd hatalmas kerek szemeivel rám nézett, aminek aligha tudtam ellenállni.
- Na idefigyelj Bruno, két óra múlva utazunk Miami-ba, úgyhogy szedd össze magad, vagy itthon hagylak. –szóltam rá néhány perc múlva, és úgy tűnt most eredményesebben, mert azonnal lefeküdt a helyére. Megdicsértem, majd elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Egy óra múlva már teljesen összepakoltam. Ekkor valaki csöngetett.
- Ki lehet az ilyenkor? –kérdeztem halkan, majd az ajtóhoz mentem.
- Ki az?
- Stokes.
Kinyitottam az ajtót és beengedtem Nick-et.
- Hát te mit keresel itt Nicky?
- Hallom Greggo-val mentek Miami-ba.
- Hodges-nak megint eljárt a szája?
- Nem most a főnök szája járt el. –nevetett Nick, majd leültünk a kanapéra- Gondoltam, hogy elétek megyek, ugyanis van egy kis fejlemény.
- Hallgatlak.
- Egy fél éve volt a Wide-ügy. Az áldozat Alicia Wide, a Tengirse-ben dolgozott, de egyik nap nem ment haza. A szomszéd jelentette be, hogy néhány lövést hallott a Wide-lakásból. Kimentünk, és ott volt Alicia Wide holtan. De nem találtunk rajta lőtt sebet, doki pedig megállapította, hogy a hálóban megtalált kötéllel fojtották meg. A kötélen egy női DNS-t találtunk, de nem volt benne a rendszerbe. Most sikerült azonosítanunk, pont mielőtt összeomlott volna a rendszer…
- Csak nem Samantha Wagner-é?
- De igen, és úgy éreztem, hogy ezt tudnotok kell, mielőtt elbeszélgettek vele.
- Kösz, Nicky. Most viszont indulnunk kell a reptérre.
- Egyetértek!
Ezzel elindultunk a reptérre és útközben felvettük Greg-et is. Bruno annyit fészkelődött az úton, mint még soha életében. Állandóan rámászott Greg-re. Elég kínosan éreztem magam emiatt, de mivel láttam, hogy Greg mindezt élvezi, nem szóltam rá Bruno-ra. Pontban hajnali 5kor indult a gépünk. Elköszöntünk Nick-től, majd a gép megkezdte a felszállást. Én sajnos a műszak felénél elfelejtett kávém miatt végig aludtam a 2 órás utat, úgyhogy a következő amire emlékeztem az az volt, hogy a felkelő nap belesütött a szemembe…
- Jó reggelt álomszuszék! –mosolygott rám Greg.
- Uh, hány óra? –kérdeztem, miközben próbáltam megigazítani a hajamat.
- Mindjárt 7. Lassan ott leszünk.
- Remek, figyelj Greg, bátorkodtam telefonálgatni, és a neten is keresgélni, mivel nem hiszem, hogy ezt az ügyet egy nap alatt megoldjuk…
- És?
- Találtam 5 lehetséges szállodát, ahol addig maradhatnánk, ameddig végzünk az üggyel, és hála régi barátomnak Ryan-nek, még kedvezményt is kapunk, mint állami dolgozók.
- Héj, ki az a Ryan? –vonta fel szemöldökét Greg.
- Majd, megismered. –mosolyogtam, majd előhúztam a zsebemből egy kis cetlit- Akkor lássuk csak: The Palms South Beach Hotel 139$/éj, Tha Strand Ocean Drive Hotel 209$/éj/fő, Townhouse Hotel 135$/éj, Essex House Hotel 101$/éj és a Fairmont T. Isle Resort 184$/éj.
- Hát mivel úgy is kedvezményesen megyünk, húzzunk bele és legyen az Ocean Drive.
- Megbeszéltük. Figyelmeztess, hogyha leszálltunk azonnal telefonáljak.
- Oké.
Még fél órát repültünk, aztán megérkeztünk. A reptéren ott várt a csapat. Calleigh, Ryan, Alexx, Horatio, Eric, Natalia és még Frank is eljött. Kivettük a csomagjainkat, majd megindultunk feléjük.
- Sziasztok! –engem mindenki egy barátságos öleléssel köszöntött, míg Greg-gel mindenki kezet fogott. Engem már régebbről ismertek, mert nem egyszer dolgoztak már együtt Mac New York-i csapatával, amikor még én is ott voltam. Ekkor láttam meg egy ismerős arcot közeledni.
- Kristine! –mosolyodtam el, és mint akik ezer éve ismerik egymást úgy ugrottunk egymás nyakába- Hogy vagy? Istenem, ezer éve nem láttalak!
Kristine odabújt Ryan-hez.
- Soha jobban Barbara, soha jobban.
- Mióta vagy itt? Azt hittem, hogy ott maradsz New York-ban…
- Igen, egy darabig ott maradtam még, talán 1 hónapot, aztán jött ez a Lindsay Monroe, és szépen kitúrt a helyemről, úgyhogy átjöttem ide Miami-ba.
- Ti ismeritek egymást? –döbbent le Calleigh.
- Persze, együtt végeztük az egyetemet és egyszerre kezdtünk dolgozni New York-ban. Én 1 hónappal előbb leléptem, mert Vegas csábítóbb volt…
- Hacsak Vegas lett volna csábítóbb… -jegyezte meg mosolyogva Greg, mire én is elmosolyodtam.
- Szóval, most már 2 hónapja dolgozom Vegas-ban.
- És milyen hely Vegas? –kérdezte Ryan Greg-től, miközben már elindultunk kifelé és Eric egy kulcsot csúsztatott a kezembe.
- Ez meg mi? –kérdeztem értetlenkedve.
- Talán a megoldás kulcsa? –mosolygott Alex, majd amikor kiértünk a hátsó kijáraton megláttam, hogy mihez is kaptuk a kulcsot. Ott állt előttünk egy vadonatúj homokszínű Hummer H2-es.
- Na ne, srácok ezt nem fogadhatjuk el! –tiltakoztam.
- Dehogynem! –mosolygott Horatio- Sőt, ezzel mentek haza!
- Király! –Greg-ből csak ennyi jött ki, miközben Ryan-nel közelebbről is megvizsgálták a kocsit.
- Még egyszer köszönjük, és ha ti jártok majd nálunk, meg fogjuk hálálni.
- Azt ajánlom! –nevetett Calleigh, majd még 1 kulcsot adott át.
- Még egy autó? –mosolyogtam, aztán ahogy elolvastam a kulcsot, hamar kiderült, hogy nem.
- Nem, a Strand Ocean Drive Hotel legnagyobb szobája, teljesen ingyen, és minden egyéb szolgáltatással. –mondta Ryan. Elmondhatatlanul boldog voltam, el sem tudtam hinni, hogy Miami-ban ennyire kedvesek a kollégák. New York-ban csak Mac volt ennyire kedves mindenkivel. És most itt álltunk, reggel fél 8kor 2 kulcs a kezünkben, az egyik egy méregdrága autóhoz, a másik pedig egy még drágább egy hetes szállodai foglaláshoz.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
