8. fejezet
Június közepe volt, a nap szinte már égette Las Vegas lakóit, amikor kiléptek az utcára. A hőmérők átlagosan 44°C-ot mutattak. A rádióból szóló dalok között mindenkinek azt javasolták, hogy nem menjenek ki az utcára ásványvíz vagy üdítő nélkül. Az utakon néhol dugók keletkeztek és az ott várakozó autók mindegyikében működött a légkondi. Sara Sidle az egyik ilyen dugóban ült. Már egy jó fél órája nem mentek egy centit se előre. Kezdett ideges lenni, 10 perce volt, hogy beérjen a mai ügyeletére, de már látta, hogy nem fog neki összejönni, ezért elővette a telefonját, levette a rádió hangját és feltekerte a légkondit, majd tárcsázta főnöke számát.
- Grissom! –hallotta a már jól ismert hangot a telefonból.
- Szia bogaram! –mosolyodott el Sara, és nem kellett látnia úgyis tudta, hogy a férfi is elmosolyodott.
- Szia habcsók! Merre jársz?
- Éppen egy dugóban ülök a Las Vegas Blvd-n. Nem hiszem, hogy beérek kezdésre, ugye elnézed nekem majd ezt az apró malőrt?
- Ezt majd később törlesztheted még, de előbb érj be, lehet, hogy kapsz munkát ügyeletre is.
- Rendben, igyekszem beérni, a törlesztést pedig még megbeszéljük. –nevetett Sara- Bent találkozunk!
- Várlak! –ezzel bontották a vonalat. Sara tovább ült a kocsijában. Visszahangosította a rádiót, kényelmesen hátradőlt és türelmesen várta, hogy előrébb jusson. Szépen lassan haladt előre a sor, a rádióban egy pörgős szám ment, erről Sara-nak az előző igen csak pörgős hete jutott az eszébe. Elmosolyodott, a szemére tette a napszemüvegét és így várakozott miközben ujjaival dobolt a műszerfalon…Gil Grissom eközben már a pihenőben osztotta ki az ügyeletesek feladatait. Azután visszament az irodájába, hogy lepihenjen, azonban amikor benyitott meglátta az íróasztalán heverő dobozt rettegés fogta el. Lassan odasétált, elolvasta a rajta lévő címzést, ő kapta. Kesztyűt húzott, kibontotta a csomagolást és szíve nagyot dobbant, amikor megtalálta a következő miniatűrt. Félt, hogy valaki nagyon közeli embert fog elveszíteni. A miniatűrt egy sivatagban lévő piros Mustang-ot ábrázolt, alóla egy mozgó kéz lógott ki. A férfi szíve egyre hevesebben vert. Óvatosan leemelte a piros kocsit, alatta egy fekete mellényben fekvő barna hajú nőt látott meg, a mellényen egy fehér felirat állt apró betűkkel:
Crime Scene Investigation. Félretette a kocsit, majd óvatosan felemelte a kis bábut és megfordította. Amit akkor látott attól szinte sokkot kapott, alig kapott levegőt, szíve majd kiugrott a helyéről. A mellény elején a megszokott helyen egy név állt, egy olyan név, amit csakis kimondani és hallani szeretett, de itt nem akarta látni: Sidle. Egyszerűen néhány pillanat múlva a szíve szinte a torkában dobogott és levegőért kapkodott. Hirtelen úgy megszédült, hogy le kellett ülni. A szíve lüktetett, szemei előtt leperegtek az elmúlt héten Sara-val együtt töltött pillanatok képei. Becsukta a szemét és próbálta a vérnyomását normalizálni. Nem is tudta, hogy mióta ült ott. Csupán annyit észlelt, hogy Jim Brass százados kopogtatott az ajtaján.
- Gil, van némi problémánk.
- Mi jöhet még?!
- Grissom, most jelentettek be egy üres helyszínelő autót.
- Kié? –Gil szíve ismét a torkában dobogott.
- Az alváz- és a rendszám alapján Sara Sidle.
Gilbert-nek meg kellett kapaszkodnia a széknek karfájában. Telefonja után nyúlt és tárcsázta Sara számát. Hosszasan kicsöngött, majd az üzenetrögzítő vette fel.
- A fenébe, nem veszi fel. Hol vannak a többiek?! Azonnal megkezdjük a nyomozást, Jim, szólj Sophia-nak, hogy jöjjön be ő is, én addig előkerítem a többieket. –ezzel Gil elrohant. Brass egyáltalán nem értette, hogy miről is van szó, aztán meglátta az asztalon a miniatűr Sara-t. Azonnal telefonja után kapott, és elindult, hogy behívja Sophia Curtis nyomozónőt…
…Sara kezdett ébredezni, a szemeit lassan kinyitotta, és a szemébe világító piros lámpán kívül nem volt sok támpontja, hogy kitalálja, hol is van. Aztán hirtelen zökkent egyet az egész tér vele, majd csikorgó fékek hangját hallotta, aztán egy csattanást, és ekkor tudatosult benne, hogy hol is van. Egy iszonyatosan gyorsan hajtó autó zárt csomagterében…
|