|
1. fejezet
A nevem Stephanie Stokes, 2030. október 25-én születtem. Az idén voltam 29 éves, és már 5 éve dolgozom helyszínelőként a Las Vegas-i Bűnügyi Labor éjszakai műszakosai között. Az édesanyám Stella Grissom a csoportvezetőnk... Egy hűvös novemberi nap volt. Az eső zuhogott, otthon ültem és az ablakon át bámultam a város fényeit. Eltűnődtem, hogy vajon milyen lehetett itt 51 évvel ezelőtt az élet. Ahogy a nagymamám, Sara Sidle mesélte, 2007-ben volt valami a levegőben. Tulajdonképpen a munkahelyem volt a második otthonom, akik ott dolgoztak most az éjszakai műszakban, szinte mind a rokonaim voltak. A kolléganőm, Sandra Grissom egyben az unokatestvérem is volt. A srácok közül pedig, legnagyobb bánatomra Daniel Hodges volt az unokatestvérem. Az édesanyám és az édesapám is velünk dolgozott, ahogy a nagybátyám és a nagynéném is. Furcsa volt ez az egész, olyannak éreztem, minthogyha egy családi vállalkozást vezetnénk, pedig nem... Az anyai nagyszüleim, Gilbert Grissom és Sara Sidle is itt dolgoztak, akárcsak az apai nagyapám, Nick Stokes is. Mondjuk Gil és Sara esete már egy kicsit másabb volt. Ők itt jöttek össze, a munkájuk során találkoztak, és remekül megértették egymást... Gondolataimból a csipogóm csörgése zökkentett ki. Kaptunk egy tripla 419-es esetet. Magamra kaptam kabátomat, kezembe vettem a táskámat és a kocsikulcsot, majd elindultam munkába. A Labor Lindsey Willows vezetésével idén vett egy csomó új GMC-t, amiknek a hátuljában már teljes felszereltség volt. Negyedóra alatt kint voltam a helyszínen, ami a Spielt Ügyvédi Iroda volt. Amikor beléptem az előtérbe, megcsapott a vér szaga. A padló tele volt vérfoltokkal. Anya állt a szemközti ajtónál a nagybátyámmal, aki átvette James Brass százados helyét.
- Sziasztok! –köszöntem- Hány áldozat van?
- Összesen három, Anna, Helga és Robert Spielt.
- Az egész családot kiírtották?
- Úgy tűnik, Anna mindösszesen 26 éves volt, Robert 40 és Helga pedig 38.
- Még fiatalok voltak, túl fiatalok... –jegyezte meg anya. Nekiláttunk a munkának. Eközben megérkezett Sandra és Daniel is, valamint egy újabb Sanders, még hozzá George Sanders, aki Greg Sanders unokája volt, akárcsak Sandra. Sandra hozott magával néhány gyakornokot, hogy segíthessenek. Köztük volt Gwen Melanie, az egyik ismerősöm lánya is... George kiment körülnézni a ház körül, hátha találunk kint egy cipőlenyomatot, vagy egy kocsi keréklenyomatát, ami arra utal, hogy a tulajdonosa sürgősen távozott a helyszínről. Egyszer csak Dan hangját hallottam, amint egy kólás üveget hoz felém, és valamit mond.
- Stephanie, nem találod ki, hogy mit találtam.
- Egy kólás üveget?
- Jaj, nem úgy értettem...Szagold meg a nyakánál! –odaadta, megszagoltam, de nem éreztem semmit.
- Mit kellene éreznem, csak a kóla szagát érzékelem.
- Tudod, hogy a nagyapámtól, David-től örököltem az orromat...
- Cián? –kérdeztem közbe. Sara sokat mesélt David-ről, és az egyik történet főszereplője David Hodges orra volt, szóval a lényege az volt, hogy az egész laborban csak ő tudta érezni a cián szagát.
- Igen, azt érzem...
- Rendben, azért küldjük el toxikológiára, tudod jól, hogy értékelem a képességedet, de a bíróságon a védelem azonnal darabokra szedne minket.
4-5 óra alatt begyűjtöttünk minden bizonyítékot és visszamentünk a Laborba.
- Viszem a szerológiára a mintákat, Gwen te vidd a toxikológiára a 3 mintánkat, Dan te pedig menj el Dokihoz és kérdezd meg, hogy mire jutott. A patológián fog várni Gary, ma vele dolgozol.
Miután mindenki elment a maga dolgára lementem a szerológiára, hogy leadjam a begyűjtött mintákat DNS-elemzésre és azonosításra. Lent Anna volt, Wendy és Hodges második unokája.
- Szia Anna! Hoztam némi munkát a Spielt-ügyben.
- Szia Stephanie! Holnapra jó lesz? Eléggé be vagyok táblázva.
- Három halott van, azért jó lenne minnél hamarabb az eredmény, mivel valószínűleg külsős tette.
- Oké, igyekszem.
- Köszönöm. –ezzel távoztam a fotólaborba, hogy előhívjam a helyszíni fényképeket. Beléptem a tágas helységbe és felkapcsoltam a piros lámpákat. Beraktam a gépekbe a kártyákat és elindítottam a töltést. A falon lévő képekhez sétáltam. A jobb felső sarokban egy régi, kevésbé tökéletes minőségű képet találtam. Óvatosan levettem a zacskóba csomagolt kis szépséget. A fotón egy nő és egy férfi volt, amint átkarolva egymást mosolyognak, nagyon ismerősek voltak, így megfordítottam a csomagot, üzenetet keresve.
- Sara Sidle & Gil Grissom, 2006. május. –olvastam halkan. A nagyszüleim voltak a képen, ami pontosan 53 évvel ezelőtt készült. Egyszerre kezdett csipogni a négy gép. Bemásolták a képeket, a következő lépéssel kinyomtattam az összeset, a falon találtat pedig a zsebembe csúsztattam. Összeszedtem a fényképeket és visszamentem az irodámba, ahol a többiek vártak.
- Csak nem Ryan volt a szerológián? Vagy beugrottál Jonathan-hoz is a toxikológiára? –mosolygott rám Gary.
- Neeem –védekeztem-, csupán elintéztem a fényképeket is.
- Jól van, most jöttünk Dan-nel a patológiáról.
- Mi hír van, ami javít az ügyön bármit is?
- Hát az biztos, hogy Dave borzasztó gyorsan végzett a testekkel. –az asztalon heverő dobozokra mutatott- Azokban van minden bizonyíték, amit át kell vizsgálnunk.
- Rendben, akkor osszuk fel a munkát. Gwen, te menj le és segíts Ann-nak, úgy hallottam, hogy jól értesz a szerológiai munkákhoz. Gary, te és Dan intézzétek a lenyomatokat, kocsi, cipőtalp, ujj, mindent, amit találtunk. Sandra mi pedig nekilátunk a szövetmintáknak és a további tárgyi bizonyítékoknak.
Sandra-val átmentünk egy tágasabb vizsgáló terembe a dobozokkal, és nekiláttunk a hosszú és fáradalmas munkának. A falakat teletűzdeltük a helyszíni és a boncolási képekkel, majd kibontottuk a dobozokat szépen sorban, és megvizsgáltunk minden egyes tárgyat, ruhát, szövetmintát és egyebet, ami a dobozban volt. Ekkor jött be Jonathan.
- Meg van a toxikológiai jelentés, gondoltam, hogy beugrom vele...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
