|
9. fejezet
Negyedóra alatt hazaértem. A házunk körül, nem meglepő módon, tele volt az utca rendőrökkel. Sok civil ruhást ismertem közülük, de mégsem illik csak úgy odamenni köszönni...Így hát elővettem a kulcsom és kinyitottam a bejárati ajtót. Beléptem a tágas előtérbe. Leraktam a kabátomat, bezártam kulcsra az ajtót, majd felmentem a fürdőszobába. Megnyitottam a vízcsapot és öntöttem a felgyülemlő vízbe egy kis fürdőhabot. Megvártam, amíg kellőképen megtelik a kád, elzártam a csapot, levettem a ruháimat majd beleültem a vízbe. A víz kellemesen meleg és simogató volt. Nyakig elmerültem a habok között. A kezem néhány perc múlva borzalmasan sajogni kezdett. Ahhoz túl fáradt voltam, hogy felkeljek, így tűrtem a fájdalmat melyet utoljára a legrosszabb rémálmomban éreztem, és ami egyre csak erősödött, méghozzá annyira, hogy már könnyeket csalt a szemembe. A sós könnyek végigfolytak az arcomon. Egyedül voltam otthon, így nem kellett félnem, hogy valaki meglát, és magyarázkodnom sem kellett. Megcsörrent a telefon, de mivel még mindig fáradt voltam, hagytam, hogy az üzenetrögzítő felvegye. Talán még egy jó negyedórát kínozhattam magam, aztán kiszálltam a kádból és magamra terítve a törölközőmet bevettem a gyógyszereimet. Visszamentem a lépcsőfordulóba, ahol a telefon piros üzenetrögzítő gombja vadul villogott. Rávettem magam, hogy lehallgassam kapott üzenetet. Lenyomtam a gombot.
- „Szia, itt Nick! Láttam, amikor elváltál tőlünk, hogy nem volt minden rendben. Ha beszélgetni szeretnél valakivel, akkor csak hívj nyugodtan! Szia!”
Miközben felmentem a hálóba, hogy átöltözzek, elgondolkoztam...lehet, hogy szükségem volt valakire, de még nem most. Miután Griss nem jött velem haza, sokkal inkább magányra vágytam. Az kellett, hogy felemésszen a magány egy bő órára, vagy még talán többre is. Miután átöltöztem, ledőltem a nagyágyra és behunytam a szemem. A gyógyszer közben hatott, mivel a fájdalmam megszűnt. Nem tudtam, hogy miért éreztem magam olyan rosszul. Megmagyarázhatatlan volt, amit akkor éreztem. Nem tudtam szavakba foglalni az érzéseimet, a gondolatok egyre gyorsabban cikáztak a fejemben. Egymás után villantak be a régi emlékek. A boldogabb idők, amikor még csak az volt a problémám, hogy miként hódíthatnám meg Grissom-ot. Amíg nem voltak ilyen problémáim, addig volt igazán szép életem. Akkor egyre több minden volt az én felelősségem alatt. Olyan gyenge voltam, mint még soha, és ott volt a terhességem is. Az orvosom szerint már csak 6 hónap volt hátra a baba érkezéséig. Gondolataimból az ajtócsöngő zökkentett ki. Az órára pillantottam, jó egy órát feküdtem az ágyon. Lassan felkeltem, lementem az előszobába, majd az ajtóhoz sétáltam.
- Ki az?
- Nick vagyok.
Kinyitottam az ajtót és próbáltam mosolyt csalni az arcomra, de nem sikerült így feladtam.
- Szia Nick! Mi újság? –kérdeztem, miközben beinvitáltam a nappaliba.
- Nem vetted fel a telefonod! Se az itthonit, se a mobilod...
- A mobilom Cath lakásán maradt, tehát az a bizonyítékok között van valahol, amúgy pedig pont fürödtem amikor hívtál. Kérsz egy kávét?
- Nem kösz, bent már ittam.
Leültem mellé a kanapéra, és próbáltam leplezni borzalmas lelkiállapotomat.
- Mi van veled Sara?
- Ezt, hogy érted?
- Visszahúzódóbb vagy, alig jössz el velünk valahová. A tetthelyekre is csak fintorogva mész ki. Lefogadom, hogy a múlt héten többet voltál itthon, mint egy fél évvel ezelőtt két hónap alatt...
Magam elé bámulva hallgattam őt. Mindaz, amit a szememre hányt az utolsó szóig...igaz volt. Igaza volt teljes mértékben.
- Szóval mi van veled Sara?
- Nem tudom...Az érzések kavarognak bennem, a gondolataim összekeveredtek és ez így totális káoszt okozott nálam. Sokszor olyannyira fáj a kezem, mintha egy rémálmomat élném át, és abba majdnem beleőrülök...
- Mondd el mi bánt Sara! –vágott közbe Nick- Ne hagyd, hogy felemésszen minden gondolatod és érzésed!
Ismét Nick-re kellett hallgatnom. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy megbeszéljek valakivel mindent...és ez a valaki, most Nick volt...pedig a férjemmel kellett volna megbeszélnem, nem?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
